Spanyol foci

Piqué katalán ikont csinált magából?

A Barcelona védőjét nemes egyszerűséggel kifütyülte a szlovákok elleni Eb-selejtező alkalmával a spanyol közönség, az eset pedig azóta is beszédtémát jelent spanyolhonban. A katalánok játékosa most tiszta vizet öntött a pohárba.

Piqué kiállt az elveiért / fcbarcelona.es

A 28 éves Barcelona-játékost ügye sok érzelmet megmozgatott Spanyolországban, különösen azok után, hogy Sergio Ramos a találkozó után nem vette védelmébe csapattársát. Piqué és a spanyol szurkolók egy része közötti ellentét mögött a játékos azon nyilatkozata áll, amelyben megköszönte Cristiano Ronaldóéknak a születésnapi partiról kiszivárgott képeket, mondván a királyi gárdánál ott tört meg valami, ami végül a Barca malmára hajtotta a vizet. Ezt a megnyert bajnoki cím után mondta.

A Szlovákia ellen 2-0-ra megnyert mérkőzésen azonban már igen kellemetlen formát öltött az utálat, ami után például Vicente del Bosque is leteremtette a szurkolókat, mondván nem kellene így viselkedniük. Igen ám, de Sergio Ramos a másik oldalon foglalt állást, amikor azt mondta, hogy ő soha nem tette ilyet és ünneplés közben nem gondol a másik borújára.

Csütörtökön aztán a Barcelona megtartotta az Atlético Madrid elleni mérkőzés sajtótájékoztatóját, ahol Gerard Piqué állt a média rendelkezésére. Természetesen a játékos nem került meg a dolgot és elmagyarázta a nagyérdeműnek, miért is nem fog bocsánatot kérni soha.

"Hogy visszamondanám a válogatottságot? Ez lenne az utolsó dolog, amit tennék. A drukkerek a Barcelona-Real Madrid rivalizálás miatt fütyülnek engem. De nem fogok megváltozni. A rivalizálás egy szenvedély, és amikor az egyik csapatnak jól megy, akkor a másiknak általában rosszul. Szóval reméljük, a Real Madridnak olyan rosszul mennek majd a dolgai, amennyire csak lehet. Akik ezt nem tudják elfogadni, azok jobb ha hozzászoknak a visszavonulásomig" - kommentálta az őt ért kritikákat Piqué. "Szeretem a Barcelonát, de ez nem gátol abban, hogy jó viszonyt ápolják a reálos futballistákkal. Casillas virágot küldött nekem, mikor megszületett a második gyerekem, erre azt mondtam neki, remélem négyet kaptok az Atlético ellen. Másnap négyet kaptak. Ez az amiről beszélünk. A Juve-Madrid meccset Buffon mezben néztem. Azt akarom, hogy a Madrid mindig kikapjon. Szeretem a klubomat és senki ne számítson arra, hogy megváltozom vagy hogy bocsánatot kérek. Amikor a Bernabeu közönsége kifütyül, az zene füleimnek!"- vallotta be fanatizmusát, majd elhárította a Ramosra irányuló hatásvadász kérdéseket is.

"A kapcsolatunk jobb, mint valaha, amióta  debütáltam a nemzeti csapatban. Kicsit hűvös volt a kezdet, de volt olyan, hogy 10-11 ültünk Iker szobájában és Sergióval rengeteg beszélgettem. A meccs előtt megvédett engem, aztán a mix-zónában már minden olyan gyorsan történik, mondasz, amit mondasz. Jól elvagyunk, nagyszerű játékos és igazán jó érzés az oldalán játszani. A válogatott iránti elkötelezettségem teljes" - zárta mondandóját a 28 éves védő.

Habár a Barcelona szombaton Madridba látogat, Piquét aligha fogadja majd ennyire ellenséges légkör, az ellenfél ugyanis nem a Real, hanem az Atlético lesz. A két csapat eddigi teljesítménye alapján egyaránt messze van még a csúcsformától, éppen ezért az oddsmesterek is óvatosan bántak az esélyekkel. Ez viszont valahol jó hír a fogadóknak, hiszen aki eltalálja a hétvége rangadójának végkimenetelét, igen tisztes kis haszonra tehet szert.

Fogadás a végeredményre    
Atlético Madrid Döntetlen Barcelona
3.15 3.20 2.20
[2030104] 2015-09-12 20:30:00 Atlético Madrid - Barcelonax;
2015-09-11;87
2015-09-12;87
2015-09-13;87
2015-09-14;87
185816