Eb-selejtező

Akár el is szállhatnak a hollandok Törökországban

  • hatharom.com

Óriási bajba kerülhetnek Wesley Sneijderék, ha vasárnap kikapnak Törökországban.

Sneijderék, ha ki akarnak jutni a jövő évi Európa-bajnokságra akkor nem kaphatnak ki vasárnap.

A 2016-os Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak sorsolását követően a közvélemény Hollandia és Törökország sima továbbjutását várta az A jelű hatosból, és a felek 2015. szeptember 6. találkozóját sorsdöntőnek jósolták, ugyanis a vasárnapi meccstől azt várták, hogy eldől a kvartett első helyének sorsa.

A jóslatok nem jöttek be, olyannyira nem, hogy a felek élet-halál meccset vívnak, a harmadik, pótselejtezőt jelentő helyért a hét utolsó napján. A hazaiaknak speciel csak a győzelem az egyetlen elfogadható eredmény, míg a vendégeknek már a döntetlen is elég az üdvösséghez, igaz, ezt követően még két forduló hátra van az A-csoportból.

[1667342] 2015-09-06 18:00:00 Törökország - Hollandiax

Mindkét fél abszolút pocsék formában van, hiszen a törökök csütörtökön hazai pályán nem bírtak a lettekkel, míg a hollandok szégyenszemre Amszterdamban szenvedtek vereséget Izland ellen. Mindezek után, egy ilyen horderejű találkozón nem várhatunk szép játékot, hiszen a felek a sebeiket nyalogatják, a játékosok önbizalma pedig a béka feneke alatt van. A hollandoknál ráadásul a válogatott egyik legjobb játékosa, Arjen Robben megsérült a hétközi meccsen, rá biztosan nem számíthat a szövetségi kapitány.

A felek vélhetően az állásaikat védik majd vasárnap, avagy egy brusztos, helyzetekben szűkölködő találkozóra van kilátás. És ha figyelembe vesszük a formákat, a meccs tétjét, na, meg a felek utóbbi három évben lejátszott tétmérkőzéseit, akkor a 2,5-nél kevesebb gólra való fogadási lehetőségben hatalmas érték van.

Fogadás a mérkőzés góljainak számára - a     szorzói
2,5 alatt 2,5 felett
1.70 1.95
[1667342] 2015-09-06 18:00:00 Törökország - Hollandiax;