Tipp

Sok gólt várunk Hollandiában

  • varin

Mindkét csapatnak remekül ment az utóbbi hónapokban a góllövés, egyértelmű tehát a tippünk.

Élvezetes rangadóra van kilátás az A-csoport hetedik fordulójában, a 15 pontos Izland ugyanis Hollandiába látogat. Danny Blind vezetőedző fiainak mindenképpen kell a három pont, ha nem akarnak lépéshátrányba kerülni, amely jelentősen veszélyeztetnék a jövő évi Eb-szereplést.

Mert ha azzal számolunk, hogy Csehország üti Kazahsztánt és Törökország Lettországot, akkor a hollandok nemhogy öt pontra eltávolodnának a két éllovastól, még Törökország is beérnék őket pontszámban - amennyiben iksz lenne a Hollandia-Izland. A tulipánosoknak tehát létkérdés a győzelem, a góllövő formájukkal pedig semmi gond nem volt az elmúlt meccseken, tavaly október óta hat meccsen 16 gólt lőttek, igaz, nyolcat is kaptak.

Hollandia#ned-netherlands
Izland#isl-iceland

Ami a vendég izlandiakat illeti, többször megcsodálhattuk, milyen jó csapatuk is van. Csehországot és Hollandiát is két vállra fektették a szigetországban, de ez közel sem jelenti azt, hogy idegenben ne tudnának futballozni. Szinte hihetetlen adat, de utoljára 2014 januárjában fordult elő velük, hogy nem szereztek gólt egy mérkőzésen, akkor Svédország nyert Reykjavikban 2-0-ra. Azóta lejátszottak 13 mérkőzést - ahol többek között Wales, Hollandia, Belgium és Csehország volt az ellenfél -, de egy gólt mindenhol tudtak szerezni.

Úgy gondolom, hogy ha betalálnak az izlandiak, akkor az over nagyon sima ügy lesz, de szerencsénkre a holland válogatott akár egymaga is hozhatja a három gólt. Tipp: 3-1.

Hollandia-Izland
Hatharom.com-tipp: 2.5 gól felett
TippmixPro @1.75
Téterősség: 4/10
Eddig éri meg: 1.72
[1667339] 2015-09-03 20:45:00 Hollandia - Izlandx;