NB I

Kimászik a gödörből a Diósgyőr?

Az elmúlt években nem sok babér termett az Újpestnek Miskolcon, és mi idén is a borsodiakra voksolunk.

Bármi lesz is az eredménye a Diósgyőr-Újpestnek, úgy gondoljuk, Borsodban epekedve várják már a válogatott szünetet, amikor is rendbe rakhatják kicsit a fejeket az öltözőben. Bekő Balázs csapata ugyanis hiába indította győzelemmel a szezont, azóta mindössze egy pontot tudtak szerezni, ami még akkor is csalódást keltő eredmény, ha ellenfeleik között a legjobb magyar csapatokat találjuk.

   
  1 X 2
Diósgyőr-Újpest 2.80 3.25 2.40

Pont az ellenkezője a helyzet az Újpestnél, amely idei hat mérkőzését egyaránt veretlenül vívta meg, igaz, komolyabb ellenféllel még nem találkoztak a lila-fehérek. Van azonban oka így is bosszankodásra Nebojsa Vignjevics mesternek, négy hazai döntetlenjük ugyanis bosszantóan soknak tűnik.

[2005802] 2015-08-29 18:00:00 Diósgyőr - Újpestx;

Igen parázs mérkőzésre van kilátás, az elmúlt években ritka volt az olyan találkozó, ahol 22 játékos fejezte be a mérkőzést. A két szurkolótábor sem szívleli túlságosan egymást, így minden bizonnyal szép számú nézősereg előtt igazán látványos pikáns rangadót láthatunk majd. Mi annak ellenére is a Diósgyőrnek szavazunk bizalmat, hogy idén még senki nem tudta megverni a lila-fehéreket, ráadásul Bekő Balázsnak ismételten több hiányzóval kell számolnia. De melyik csapat ellen is léphetne a helyes útra a DVTK, ha nem az ellen, amelyet az utolsó négy bajnokin egyaránt legyőzött hazai pályán?

hatharom.com-tipp: Diósgyőr
TippmixPro @2.80
[2005802] 2015-08-29 18:00:00 Diósgyőr - Újpestx;
2015-08-29;212
2015-08-30;212
184980