Bajnokok Ligája

Történelmet írhat a Valencia

  • hatharom.com

A szerdai játéknap leginkább várt mérkőzése a Valencia-Monaco csata lesz a Bajnokok Ligája selejtezőjében. A spanyol bajnokság ugyan még nem kezdődött el, ám a Denevérek így sem aggódnak a tavalyi negyeddöntős elleni találkozó miatt. Igazuk lesz?

A Valenciánál egész nyáron erre a meccsre készültek / valenciafc.com

A Valencia kiváló idényt futott a tavalyi szezonban, hiszen szinte az egész évben szorosan ott loholt a nagy hármas nyakában, végül úgy lett a negyedik a bajnokságban, hogy az Atlético Madrid mindössze egy ponttal előzte meg. A Denevérek tehát most ismét visszakerülhetnek az európai elitbe, ehhez azonban azt a Monacót kell lelépniük, amely tavaly meglepetésre egészen a negyeddöntőig menetelt, ahol végül a későbbi ezüstérmes Juventus állta útját. A spanyoloknál minimális változtatások történtek a nyáron, a húzóembereket - egyelőre - sikerült megtartaniuk, a kispadon továbbra is Nuno Espírito Santo dirigál, így nem vitás, hogy az előttünk álló szezonban is magas célkitűzések lebegnek a szemek előtt.

Keretek a szerdai találkozóra
Valencia
Monaco

"Nincs most fontosabb, mint a Monaco elleni meccs, volt időnk alaposan felkészülni erre a sorsdöntő találkozóra. Ez a legjobb párosítás ebben a fordulóban: a Valencia és a Monaco is Bajnokok Ligája-szintű csapat, mivel telis-tele van minőségi játékosokkal. Amikor egységesek vagyunk, nagyon erősek vagyunk és ellenfelünk megtapasztalja majd ezt az erőt. Remélem azt tudom majd mondani a találkozó után, hogy nagy lépést tettünk a csoportküzdelmek felé" - nyilatkozta a Valencia trénere. A spanyol bajnokság ugyan még nem kezdődött el, ám a Denevéreket meghívták több nagy nyári tornára is, így Santo fiai olyan sztárcsapatok ellen készülhettek, mint a Bayern München, a Porto vagy az AS Roma.

Valencia#esp-valencia

Szerda este aligha marad üres szék a Mestallában / asmonaco.com

A Valenciához hasonlóan a Monaco is remekelt tavaly, sőt, a francia élcsapat talán a szezon egyik nagy meglepetésének számított. Leonardo Jardim legénysége a bajnokságban a bronzérmet szerezte meg, a BL-ben pedig a legjobb nyolc közé jutott, a nyolcaddöntőben kiejtve az Arsenalt, a csoportban pedig megelőzve a Zenitet, a Leverkusent és a Benficát is. A "semmiből jött" jó szereplés persze meghozta a gyümölcsét, ám lehet, hogy ez a gyümölcs inkább savanyú volt, mintsem édes. A nyári átigazolási szezonban a csapat elveszítette két alappillérét, Geoffrey Kondogbiát (Inter) Yannick Ferreira Carrasco (Atlético), és bár érkezett Stephan El Sharawy a Milantól, egyértelmű, hogy gyengült a gárda a tavalyihoz képest.

Monaco#fra-monaco

"Heteket töltöttünk el munkával és már  játszottunk négy hivatalos mérkőzést a szezonban. Vannak fontos hiányzóink, de csak arra szabad gondolnunk, hogyan oldjuk meg az előttünk álló feladatot. Abból kell főznünk, amink van, és olyan játékosokra számítunk, akik hisznek benne, hogy elérhetjük a céljainkat. Ez a csapat más, mint a tavalyi" - fogalmazott Jardim edző a meccs előtt, akinek tehát jó pár sérült játékossal is kell számolnia, például a játékmester Joao Moutinho is maródi.

Ahogy az edző is említette, a franciáknak már éles meccsek is akadnak a lábakban, hiszen a Ligue 1 már javában zajlik, így ebből a szempontból mindenképpen előnyben lehetnek a vendégek. Másban azonban nem igazán, hiszen a Valencia a Mestallában tavaly mindössze egyetlen bajnokiját veszítette el. Nem is csodálkozhatunk azon, hogy a hazaiakra kínálják a kisebb oddsot, a Monaco nyári meggyengülése valamint Moutinho hiánya bizony sokba kerülhet ezen az estén...

Fogadás a végeredményre    
Valencia Döntetlen Monaco
1.75 3.25 4.40
[2072957] 2015-08-19 20:45:00 Valencia - Monacox;