Tipp

Nem sok minden szól a Kiel mellett

  • mr.blonde

Szerda este Stuttgartban csap össze a Német Szuperkupáért a Kiel és a Flensburg. Habár a Zebrák a bukiknál esélyesebbnek számítanak, mi inkább ellenük fogadunk. Lássuk, hogy miért.

Jichá már nem a Kiel játékosa

Kezdjük azzal, hogy a német kéziben a Kiel-Flensburg a Fradi-Újpest, azaz a legnagyobb presztízsű és hagyományú rangadó a férfiak mezőnyében. A tavalyi szezonban a Kiel a bajnoki aranyat, a Flensburg a kupát hódította el, így alakult ki a szerdai párosítás.

Mindkét együttest jól ismerhetjük a Bajnokok Ligájából, a Veszprém például az utóbbi években rendre beleszaladt a kieliekbe, így például a májusi FinalFourban is, ahol viszont "végre" le tudta győzni német riválisát.

Habár a THW Kiel a kontinens meghatározó csapatának számított az elmúlt évtizedben, a klub financiális lehetőségei évről évre csökkenek, így szezonról szezonra gyengül a csapat. A nyári időszakban a Veszprém elhappolta Aaron Palmarssont, aki támadásban már első számú vezérnek számított a nagy derbiken, kedden pedig bejelentették, hogy Filip Jichá aláírt a Barcelonához. A cseh játékos Nikola Karabatic és Nagy László mellett a világ legjobbjának számít, hiszen támadásban és védekezésben is igazi világklasszisként tartja számon a szakma.

A Kiel tehát szerdán két szupersztárja nélkül lép majd pályára, de tovább nehezíti a dolgát, hogy jó páran sérültek. A csapat honlapjának beszámolója szerint a szélső Dominik Klein és a beállós Patrick Wiencek nem játszik majd szerdán, és kérdéses a balszélső Torsten Jansen szereplése is. Akárhogy nézzük, ez a tavalyi csapathoz képest minimum 3-4 minőségi kiesést jelent erre a meccsre, így pedig nyilván megnőnek a Flensburg esélyei is.

A Flensburgnál az elmúlt két év nem igazán sikerült, ám idén újra van miért bizakodniuk a drukkereknek. A csapat félmillió euróval meg tudta emelni a költségvetését, és nyomban négy új igazolással sikerült is megerősítenie a keretet: Christopher Rudeck (Kapus, Mors-Thy, kölcsönből vissza), Petar Djordjic (balátlövő, HSV Hamburg), Rasmus Lauge Schmidt (irányító, THW Kiel), Kentin Mahé (irányító, HSV Hamburg), Henrik Toft Hansen (beálló, HSV Hamburg) érkezett. A három dán játékos a sportág élvonalába tartozik, így valóban elmondhatjuk, hogy Ljubomir Vranjes gárdájával újra komolyan lehet számolni.

A szerdai meccset semleges pályán, a stuttgarti Porsche Arénában rendezik majd meg, vélhetően telt ház előtt. Habár a két csapat márciusi BL-párharcából a Kiel tükörsimán, 14 gólos összesített különbséggel jutott tovább, a fentebb leírtak valamint a felkészülési mérkőzések eredményei ezúttal más eredményt sugallnak. A Kiel több nagy pofont (pl. a Veszprémtől 13 góllal kapott ki augusztus 9-én) is bezsákolt a nyáron, két napja a Német Kupában a másodosztályú Essen ellen mindössze 3 góllal nyert (25-22), a tréner Alfred Gislasson pedig igen zaklatott nyilatkozatot adott, melyben játékosai túlterheltségére panaszkodott. Akárhogy is nézzük, a Kiel most nincs jó passzban, két legjobbjától kénytelen volt megválni a nyáron, a felkészülés alatt az eredmények nem jöttek, szerdán pedig még sérülések is hátráltatják a csapatot. Habár Landin, Canellas, Duvnjak, Weinhold vagy Vujin személyében bőven akad még sztár a keretben, a hosszú kispad ezúttal nem lesz meg a Zebráknál, ez pedig a mai kézilabdában döntő faktor lehet.

A Flensburgnál ellentétes a helyzet, a csapat idén nagy dolgokra készül, az igazolások jól hangzanak, érkezésükkel tovább nőtt a repertoár,  a felkészülés is sikeres volt (pl. 4 gólos győzelem a Löwen ellen), felépült hosszú sérüléséből a vezér Holger Glandorf, a kupában 22 góllal verték a szintén másodosztályú ellenfelüket. A Flensburg ráadásul igazi döntőspecialista, a fontos meccseken rendre erőn felül teljesít, a Kiel ellen pedig bizonyosan nem lesz gond a motivációval.

Mindent összevetve úgy látom, hogy a Flensburgra érdemes egy próbát tennünk, amelynek győzelme az online termekben 2.20 feletti oddson is rakható.

Kiel - Flensburg
hatharom.com-tipp: Flensburg vagy döntetlen
TippmixPro@1.70
Eddig éri meg: 1.60
Tipperősség: 4/10