Bundesliga

Bemutatkoznak Dárdaiék és Szalaiék

  • hatharom.com

Dárdai Pál Herthájára és a Szalai Ádámot soraiban tudó Hoffenheimre is nehéz feladat vár a Bundesliga nyitófordulójában.

Dárdaiék Augsburgban kezdik a szezont.

A tavalyi szezon meglepetéscsapatának otthonában, avagy Augsburgban kezdi szezonját Dárdai Pál Herthája, vagyis egyáltalán nem vár könnyű feladat szombaton a fővárosiakra. Mivel egyik fél játékoskerete sem alakult át jelentősen, és a felek a felkészülési szezonban is azt nyújtották, amit az előző évben, így papíron az Augsburg az esélyesebb. Azonban a HBSC Dárdaival a kispadon már legyőzte az piros-fehéreket tavasszal, avagy tényleg bármi megtörténhet a találkozón.

A mérkőzésre mindezek után a legjobb fogadási lehetőség - véleményünk szerint - a 2,5 gólnál kevesebb találat, hiszen ahogy tavaly, úgy idén is a biztonságra fekteti majd a hangsúlyt a Hertha. Ez a hazaiakról is elmondható, mivel az előző idényben is csak akkor voltak sikeresek, amikor lenullázták ellenfelüket. Összességében egy csúnya meccsre számíthatunk, kevés helyzettel és még kevesebb góllal.

[2001681] 2015-08-15 15:30:00 Augsburg - Hertha Berlinx;
Fogadás a gólok számára az Augsburg-Hertha meccsen - a     szorzói
2,5 gól alatt 2,5 gól felett
1.60 2.10

Noha a Leverkusen támadószekciója kissé meggyengült a nyáron, kétségünk nincs afelől, hogy győzelemmel kezdik a Gyógyszergyáriak a szezont. Hogy miért? Nos, a piros-feketék gőzerővel készülnek a Bajnokok Ligája keddi selejtezőjére - ahol a Lazióval találkoznak -, avagy csúcsra vannak járatva a hazai játékosok. Ez a Német Kupában is meglátszott, hiszen könnyedén nyertek a piros-feketék a Lotte ellen, és minden csapatrész jól muzsikált. Ezzel szemben a Hoffenheim simán kikapott az 1860 München otthonában, ami sok mindennek volt köszönhető. A csapat jelentősen átalakult, véleményünk szerint gyengült, a rengeteg új játékos pedig még nem találta meg helyét, na, meg elölről a múlt héten nagyon hiányzott Firmino. Szalai Ádám 16 percet játszott Münchenben, jelenleg csak negyedik számú csatár, vélhetően a hétvégén pályára sem lép.

Összességében mivel a hazaiak jóval előrébb tartanak a csapatépítésben, egységesebbek és erősebbek is, továbbá az eddigi hét Leverkusenben lejátszott Bundesliga találkozóból hatszor is legyőzték a Hoffenheimet, egyáltalán nem lenne meglepő, ha a Gyógyszergyáriak szombaton ismételten elvernék Szalai Ádámékat.

[2001677] 2015-08-15 15:30:00 Bayer Leverkusen - Hoffenheimx;
Háromesélyes fogadás - a     szorzói
Leverkusen Döntetlen Hoffenheim
1.46 4.30 6.15