Európa Liga

Mi ekkora oddsért igenis továbbjuttatjuk a Vidit!

Zárt kapu Lengyelországban, Feczesin Róbert, Rudolf Gergely - íme rögtön három érv a Vidi mellett.

Mint az a pénteki sorsoláson biztossá vált, a Videoton ellenfele az Európa Liga playoffjában a lengyel Lech Poznan lesz. A magyar csapat eddig sok érdemlegeset nem tett le az asztalra a 2015/16-os szezonban, de a Lech ellen ha minden jól megy, már játszhat Feczesin Róbert és Rudolf Gergely is, a csapat legnagyobb problémája tehát egy csapásra megoldódhat. Ennek ellenére igencsak lebecsülik a bukik a Vidit.

Melyik csapat jut tovább?
Lech Poznan Videoton
1.37 3.15

Mint azt jól tudjuk, a Lech három magyart - név szerint Lovrencsics Gergőt, Kádár Tamást és Holman Dávidot - is foglalkoztat, habár közülük csak a hátvéd számít kezdőnek (és mint azt tudjuk, ő is csak kényszermegoldásból). A csapat értéke több, mint másfélszerese a Videotonénak, a Transfermarkt szerint a legértékesebb játékosuk a lengyel középpályás, Karol Linetty.

A poznani gárda az elmúlt években nem tett le különösen sokat az asztalra a nemzetközi kupákban, gyakorlatilag 2010 óta csak süllyednek. A 2010/11-es EL-szezonban nem csak parádés, 3-2-1-es teljesítménnyel jutottak be a legjobb 16 közé, de veretlenek maradtak a Juventus ellen, valamint hazai pályán legyőzték a Manchester Cityt. Azt követően viszont egy svéd, egy litván, egy izlandi és egy svájci csapat jelentette a végállomást számukra a harmadik körben. A fehérváriakhoz hasonlóan a BL-ből kiesve küzdenek az Európa Ligáért, a Basel ellen 4-1-es összesítéssel maradtak alul.

A mieink mellett szólhat esetleg az is, hogy az első mérkőzést idegenben játssza a Videoton, ráadásul a jelenlegi döntés alapján üres lelátók előtt - ezzel kapcsolatban hétfőn várható jogerős döntés.

Nem akarunk túlságosan elbizakodottak lenni, hiszen látva a Fehérvár játékát, nincs is miért. De mi nem érezzük reálisnak a bukik szorzóját a Fehérvárra, szerkesztőségünk 40-50%-ot saccolt a sikerre, ami nincs arányban a 3.15-ös szorzóval. Reméljük, mi jobban látjuk az esélyeket, mint a bukik.

Az első mérkőzést augusztus 20-án rendezik Lengyelországban, míg a visszavágóra egy hét múlva kerül sor Székesfehérváron.

[2073810] 2015-08-20 21:00:00 Lech Poznan - Videotonx;