Bajnokok Ligája

Ajándék odds a Videoton ellen?

A legelső oddsok szerint a Videoton az esélyese a jövő hét keddi, BATE Boriszov elleni odavágónak. Szerintünk nem!

Borzasztó gyenge formában kezdte a 2015/16-os szezont a Videoton együttese. Négy mérkőzésből három vereséget szenvedtek, a Bajnokok Ligájából a walesi The New Saints is majdnem kiverte őket. Láthatóan Bernard Casoni mester még nem tudta saját elképzelései szerint megformálni a csapatot, amelyből teljes mértékben hiányzik a támadójáték is.

Videoton#hun-videoton_fc

Márpedig a következő fordulóban a bajnok már a csoportkörért játszik. Ha átlépnek a fehérorosz BATE együttesén, az Európa Liga főtáblája már biztosítva van. Azonban a magyar sportkedvelők számára ismerős belorusz gárda esélyesebb, mint a gyenge formában lévő Vidi. Habár a tavalyi csoportkör után legértékesebb játékosaikat elengedték, még mindig erős csapata van Alekszandr Jermakovicsnak.

Ezért is lehet különösen meglepő, hogy az első megjelenő oddsok szerint a Videoton sikere lenne a legvalószínűbb opció az első mérkőzésen. Véleményünk szerint 74 órával azután, hogy a Haladás ellen bajnokit játszott a Casoni-gárda, a BATE ellen nem lesznek különösen frissek Juhász Rolandék. Rogyonovék ráadásul eddig megállíthatatlanok, 14 fordulót követően már nyolcpontos előnyre tettek szert úgy, hogy kilenc idegenbeli meccsükön csupán négy pontot veszítettek és négy gólt kaptak.

BATE Borisov#blr-bate_borisov

Várjuk tehát szeretettel a további szorzókat, mert ha a BATE DNB valóban kétszeres odds felett lesz, abban bőséggel lehet érték.

Videoton-BATE Boriszov
1 X 2
2.66 3.35 2.85
[2039711] 2015-07-28 20:45:00 Videoton - BATE Borisovx;