Nemzetközi Kupák

A legelső oddsok szerint minden csapatunk továbbjuthat

A fogadóirodák szerint egyedül a Ferencváros sorsa kérdéses, a Loki és a Vidi simán nyer hazai pályán.

A nagyobb fogadóirodáknál még nemigen fogadhatunk a visszavágókra, de néhány brit bukméker már publikálta szorzóit a Bajnokok Ligája és az Európa Liga második fordulójának második mérkőzéseire. Már ezek alapján is lehet következtetni, hogyan is állnak az oddsmesterek a magyar csapatok esélyeihez, márpedig úgy tűnik, mindhárom csapatunktól továbbjutást várnak.

A Videoton esetében talán még túl is becsülték az ellenfelet, hiszen láthattuk a walesi odavágón, hogy az ellenfél egy NB II-es szintű csapat, amely technikailag rendkívül képzetlen. Habár a fehérváriak nem játszottak jól, végül Gyurcsó lövésével összejött az áhított győzelem, melynek köszönhetően hatalmas csoda lenne, ha a Casoni-csapat kiesne. Mi úgy véljük, hazai közönség előtt a Vidinek illene nyernie egy ilyen gyenge csapat ellen, amely ráadásul nincs is hozzászokva sem a napokban uralkodó hőséghez, sem pedig a füves borításhoz.

Videoton-The New Saints
1 X 2
1.45 4.12 7.50

Hiába a hatalmas mezőnyfölény, hiába a kapufa, hiába a számtalan kihagyott helyzet, a Ferencváros nemhogy előnnyel nem utazhat Boszniába, ráadásul még győzelmi kényszerben is lesz a kupagyőztes. Az első, Groupama Arénában elszenvedett vereség ellenére körülbelül egyenlő esélyeket adnak a két csapatnak a továbbjutásra, míg a Fradi győzelmi esélyei jobbak a visszavágón, mint a Zeljeznicáré. Nem tanácsokat osztogatva Thomas Dollnak, talán ha az első meccs szünetében inkább Radót állítja be és nem Sestákot, akkor több zavart okozhatott volna a csapata a vendégek védekezésében. Mindazonáltal még semmi nem dőlt el, a Fradi erősebb gárdának tűnik, mint ellenfele, így bizakodhatunk, hogy ledolgozzák hátrányukat Geráék.

Zeljeznicar-Ferencváros
1 X 2
2.85 3.25 2.30

Az már az első mérkőzésen is tökéletesen látszódott, hogy a Debrecen jobb csapat, mint a Skonto Riga. Más kérdés, hogy ha egy csapat két kapura lövéséből két gólt ér el, akkor abban komoly szerepe van a hátsó alakzatnak. Márpedig tegnap a Loki belső védelme rendkívül gyengén szerepelt. De sok okunk nem lehet a panaszra, a 2-2 jó eredmény idegenben, ráadásul a DVSC-t a Nagyerdei Stadionban nem könnyű legyőzni. Az 1.40-es odds kicsit alacsonynak tartjuk, de ha a hajdúságiak annyira uralni fogják a meccset hazai pályán is, mint Rigában, akkor túl nagy problémát nem fok okozni a győzelem és a továbbjutás.

Debrecen-Skonto Riga
1 X 2
1.40 4.25 7.00
Hány csapatunk jut tovább a harmadik fordulóba?x;