Barcelona

Ki nyeri az előrehozott elnökválasztást?

A bukik szerint van esélye Laportának, a felmérések viszont Bartomeu sikerét garantálják.

Habár a jelenlegi vezetés mandátuma a 2015/16-os szezon végéig szólna, előrehozott elnökválasztást tartanak a katalán egyesületnél. Az ok, hogy a jelenlegi elnök, Josep Maria Bartomeu szerint a vezetésnek szüksége van a stabilitásra és a bizalomra, ezért idejekorán megtartják a választásokat.

Ugyan az elnöki székért négyen jelentkeztek be, úgy tűnik, az egyértelmű esélyes a jelenlegi nagyfőnök, Bartomeu. A viszontagságos hónapok után a katalán gárda végül triplázni tudott, így a korábbi balhék ellenére is Bartomeu maradása (1.73) a favorit az egyik brit bukinál.

Kihívója ugyanakkor a Barca fénykorának első embere, Joan Laporta lesz, akiről köztudott, mennyire elkötelezett híve Katalónia függetlenedésének. Laporta regnálása alatt a klub négy bajnoki cím mellett két BL-trófeát is begyűjtött, ráadásul az ex-politikus most Pep Guardiola visszahozatalával és Paul Pogba szerződtetésével kampányol. Fontos megemlíteni, amikor 12 éve nyerni tudott a választáson, akkor sem ő volt az esélyes. Most 2.50-ért fogadhatunk rá.

A másik két kandidált, Agusti Benedito Marco Verrattival kampányol (7.00 rá a szorzó), míg Toni Freixa már dolgozott együtt Laportával és Bartomeu-val is (15.00).

Felmérések szerint egyébként Bartomeu gond nélkül nyeri majd meg a választásokat.