Európa Liga

Tényleg ennyire sima lesz a Fradi-meccs?

  • hatharom.com

Csütörtökön rendezik az Európa Liga selejtezőinek visszavágóit: az első fordulóban három magyar csapat is érdekelt. A Debrecen áll a jobb pozícióban, ám a Fradinak is kedvezőek az esélyei, az MTK-nak pedig meglepetést kell okoznia a továbbjutáshoz. A Tippmixprónál már fogadhatunk a játéknap meccseire, lássuk mit súgnak a magyar bukik szorzói!

Fotó: dvsc.hu

Sutjeska - Debrecen

A Debrecen együttese az első mérkőzésen 3-0-s győzelmet aratott a montenegrói Sutjeska Nikszics ellen, így Kondás Elemér csapata kedvező helyzetből várhatja a visszavágót. Habár az első találkozót követően a debreceni oldalon óvatosan - vagy inkább diplomatikusan - fogalmaztak a továbbjutást illetően, innen már kötelező továbblépnie a hajdúsági alakulatnak. Az első meccsen látottak alapján nem kérdés, hogy melyik fél áll a jobb erőkből, ugyanakkor a magabiztos előny valamint az idegenbeli helyszín miatt a Loki aligha fog ajtóstól rontani a házba csütörtökön.

A Tippmixpró-nál ezzel együtt a magyar csapat a favorit, Szakály Péterék győzelme 1.80-as oddsal indított az állami irodánál, míg a montenegróiak sikere közel négyszeres kasszát érne.

Fogadás a végeredményre    
Sutjeska Döntetlen Debrecen
3.80 3.45 1.80
[1994990] 2015-07-09 17:30:00 Sutjeska - Debrecenx;

Fotó: fradi.hu

Ferencváros - GA Eagles

A Ferencváros Emmenben 1-1-es döntetlent játszott a holland másodosztályra készülő Go Ahead Eaglesszel. Thomas Doll fiai a korán megszerzett gól és a féltucat kialakított helyzet ellenére sem tudtak előnyt kovácsolni a visszavágóra, amely így igen izzadósra is sikeredhet, különösen úgy, hogy a Fradi zárt kapuk mögött kénytelen fogadni ellenfelét. A zöld-fehérek ezzel együtt bizakodóan tekintenek a második mérkőzésre elé, ráadásul vasárnap Székesfehérváron újra legyőzték a Videotont, amely ezúttal egy Szuperkupa-serleget ért. A fővárosiak sikerének értékét növeli, hogy közel egy órát emberhátrányban játszottak, vagyis az önbizalomnak igencsak jót tehetett a győzelem.

Az oddsok alapján a Fradi egyértelműen favoritja a visszavágónak, hiszen a magyar bukik 1.60-as szorzóval hozták ki Bödéék sikerét, szemben a hollandok 4.75-ös szorzójával. Habár a Fradinak már a 0-0 is elegendő a továbbjutáshoz, a gól nélküli remire való játék életveszélyes lehet, főleg mivel az első meccsen láthattuk, hogy a hollandok elsősorban pontrúgásból képesek veszélyeztetni.

Fogadás a végeredményre    
FTC Döntetlen GA Eagles
1.60 3.75 4.75
[1994994] 2015-07-09 20:30:00 Ferencváros - Go Ahead Eaglesx;

Fotó: mtk.hu

Vojvodina - MTK

A bajnoki bronzérmes MTK az Újpesten rendezett első találkozón gól nélküli döntetlent játszott a szerb Vojvodinával. A vajdasági alakulat valamivel tehát kedvezőbb helyzetből várhatja a visszavágót, ám ha László Csaba együttesének sikerül a kapuba találnia, egyáltalán nem lesz esélytelen a továbblépésre.

A kék-fehéreknek elsősorban a támadójátékban kell majd fejlődniük, miközben az odavágóhoz hasonlóan kell teljesíteniük a mezőnyben és védekezésben, ezen felül persze nem árt egy kis szerencse sem.

A szerb élcsapat a fogadóirodák esélylatolgatásai alapján jobb kilátásokkal bír, ami a hazai pálya és az erősebb játékoskeret, na meg persze a nagyobb rutin miatt érthető is. A Vojvodina győzelme 1.95-ös szorzóval fogadható a magyar online fogadóirodánál, míg az MTK sikere pénzünk három és félszeresét éri. A budapestieknek már egy döntetlen is elegendő lehet a továbbjutáshoz, a dupla esély, azaz az X2 1.65-ös oddsszal fogadható a mixeseknél.

Fogadás a végeredményre    
Vojvodina Döntetlen MTK
1.95 3.25 3.50
[1994976] 2015-07-09 20:30:00 Vojvodina - MTKx;
tippligak