EURO 2016

Stieber pokoli bombája három pontot ért Helsinkiben

Mikor már úgy tűnt, beérjük egy ponttal Finnországban, jött Stieber Zoli! Nagyon fontos három pontot szereztünk

Jó hírekkel kezdődött a Finnország-Magyarország Európa-bajnoki selejtező, hiszen Juhász Roland és Dzsudzsák Balázs is tudta vállalni a mérkőzést. Ahogy várni lehetett, Dárdai Pál ezúttal egy bátrabb felállást választott, hiszen Szalai Ádám mellett Priskin Tamás is a kezdőben kapott helyet.

Rendkívül lendületesen kezdtük a találkozót, hiszen nemhogy elmaradtak a finn rohamok, de az első nyolc percben legalább három gólt szerezhettek volna Geráék. Sajnos a helyzetek kimaradtak, egy ízben pedig Jug játékvezető is elfelejtett tizenegyest ítélni a javunkra. Az első negyedóra nagy nyomása után visszább vettek a mieink és a finnek is átmerészkedtek időnként a magyar térfélre, de a mezőnyfölény egyértelműen a miénk volt. Az első félidő második felében nem sok említésre méltó történt, de azért az utolsó minutumokra már inkább a hazaik játszottak fölényben.

A szünetben váltott Dárdai Pál, Németh Krisztián érkezett Priskin Tamás helyére, a Kansas támadója pedig majdnem góllal is hálálta meg a váltást, emelését épphogy elérte Halsti. Ezt követően viszont magasabb fokozatba kapcsoltak Moisanderék, ami érthető is volt, mert nekik kellett jobban a három pont. Többször beszorították a magyar válogatottat, de Királynak nagyot védenie így is csak egyszer kellett. Jobban futballoztak a mérkőzés második felében a finnek, volt okunk aggódni. Az utolsó percekben már úgy tűnt, megelégszik a magyar csapat egy ponttal, ám jött Stieber Zoltán a 82. percben és úgy bevarrta, hogy öröm volt nézni.

Fantasztikus győzelmet arattak a magyarok, többen emberfelettit játszottak. Gera Zoli 36 évesen is annyit futott, mint egy komplett NB I-es forduló, Dzsudzsák ismét példát adott küzdeni tudásból, Stieber pedig úgy bevágta, hogy csak na. Sajnos Gerzson nem játszhat Románia ellen szeptemberben. A győzelem fényében külön is érdemes lesz odafigyelni az Észak-Írország-Románia mérkőzésre.

Az örömünk pedig dupla lehet, hiszen varin +0.25-ös ázsiai hendikepes tippje 1.81-szeres pénzt hozott a konyhára.

[1667499] 2015-06-13 18:00:00 Finnország - Magyarországx;
Percről percre: Finnország-Magyarország_2015_06_12x
  • Pro
    varin
    2015. június 11., Csütörtök 14:56

    Európa-bajnokság | Finland-Hungary

    2015. június 13., Szombat 18:00
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:Asian Handicap
    • Tipp:Hungary 0.25 (0,0.5)
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.81
    • Eddig éri meg:1.73
    • Tét:4
    • INDOKLÁS:

      Áll a bál a finn válogatottnál, ahol már Mixu Paatelainen utódját keresik. Ez egyáltalán nem is meglepő, hiszen északi barátaink tétmeccsen az elmúlt másfél évben mindössze Feröer-szigeteket tudták legyőzni, hazai pályán pedig az elmúlt majdnem négy évben egyedül Fehérorszország kapitulált nem barátságos találkozón. A magyarok elleni felkészülés jegyében Észtországtól kaptak ki hazai közönség előtt 2-0-ra, mely után Paatelainen már a vészharangot kongatta. A keretben emellett kisebb felfordulás van, több változás is történt az észtek elleni 24 fős listához képest. Láthatjuk, hogy játékosanyagban elmaradnak tőlünk, kevés igazán ismert játékosuk van a finneknek. Egyedül az Olaszországban futballozó Hetemaj, a CSZKA légiósa Eremenko és a védő Moisander számít sztárfutballistának, de még így is erősebbnek tartom a mieinket.

      Nálunk jelenleg minden rendben van, Dárdai Pali utolsó meccsére készülnek a fiúk. A litvánok kiütése alighanem jót tett a lelkeknek, ráadásul kulcsjátékosaink, mint Dzsudzsák, Priskin, Nikolics és Stieber, jó formában fejezték be a bajnokságot. Emellett ott van még a Fradiban szintén jó időszakot maga mögött tudó Varga Roland és az Egyesült Államokban brillírozó Németh Krisztián is.



      Én bátor játékot várok a fiúktól Helsinkiben, amely bár eddig nem volt a Dárdai-csapat sajátja, láthattuk múlt héten, hogy azért tudnak ők előre is futballozni, ha kell. Az egy pont sem lenne igazán katasztrófa, bár azzal alighanem lemondanánk az egyenes továbbjutás lehetőségéről. Szerintem jó esélyünk van nyerni Finnországban, és ezzel szépre sikerül Dárdai búcsúja. Döntetlen esetén tétünk fele nyertes.

    • Eredmény:

      0 - 1( 0 - 0)

    • kimenetel
      Nyereség
    • 3.24