Taktikai Zóna

Nagyon menő képek a történelem legemlékezetesebb spanyol kupadöntőjéről

  • gradessaint

1984-ben a Bilbao és a Barca számított Spanyolország két legjobb csapatának. Olyan kupadöntőt játszottak egymással, hogy azóta is emlegetjük.

Az AS már bőven tolja a hangulatot a szombat esti spanyol kupadöntőre, amit a triplázásra készülő Barcelona játszik majd az Athletic Bilbao ellen, hazai pályán. A két csapat a nyolcvanas években nagyon komoly ellenfele volt egymásnak, a bajnokságban és a kupában is óriási meccseket toltak, amelyek sorába az 1984-es kupadöntő is beleillett.

Erről hozott most korabeli fotókat a spanyol sportportál. Zseniális, ahogy árad belőlük a korabeli hangulat, és meglepő, de azt is lehet érezni a képeken, hogy mennyire kemény volt maga a meccs. Az akkori Bilbao egyébként egy egészen brutális brigád volt, ott rúgták az ellenfeleket, ahol érték, minden egyes ütközés újabb és újabb rémálommal ért fel ellenük. Főleg a barcásoknak, akiket a korszak nagy futballromantikusa, a támadófoci apostola, César Luis Menotti irányított. A '84-es kupadöntő például - amit a mostani tervekhez hasonlóan Madridban rendeztek - a "La Batalla del Bérnabeu", vagyis a bérnabeu-i csata ragadványnevet kapta.

Hogy mennyire nem véletlenül, ahhoz elég megnézni ezt a képet itt lent:

Vagy ezt a másikat, ahol Diego Maradonát ragadja nyakon az egyik baszk védő, gondolom a sportszerű, de kemény védekezés jelszava alatt:

Mielőtt félteni kezdenénk szegény primadonna-lelkületű barcelonaiakat, vessünk egy pillantást az alábbi felvételre is, amelyen a katalánok védője, Migueli próbálja - már a lefújás után - móresre tanítani az ellenfél középpályását, De Andrést.

A spori összesen hét sárgát osztott ki a meccsen - négyet a Barca, hármat az Athletic kapott - de ki például senkit nem állított, pedig annyi feszültség gyülemlett fel a játékosokban, hogy a hármas sípszó után így kellett levezetni az indulatokat:

De egyéb érdekesség is akadt. A Bilbao ihletett formában véő kapusa, Andoni Zubizarreta például később pont a Barcelona legendája lett, miután 1986-ban elhagyta nevelőcsapatát, és Katalóniába szerződött. 

A meccset végül egy korai Endika-gólnak köszönhetően a Bilbao nyerte, azóta is ez az utolsó kupagyőzelmük. 1985-ben, 2009-ben, és 2012-ben ugyan bejutottak a döntőbe, de mindannyiszor kikaptak, legutóbb épp a mostani rivális Barcelona ellen, nagyon simán, 3-0-ra. Ezek itt lent az 1984-es öröm pillanatai, színesben:

Ez volt az az időszak egyébként - mármint a nyolcvanas évek eleje-közepe - amikor utoljára régi fényében ragyogott a spanyolok klasszikus harcos mentalitása, a La Furia. Ezt a küzdelmes, megalkuvást nem tűrő stílust fejlesztette tökélyre a Bilbao fiatal edzője, az ízig-vérig igazi baszk Javier Clemente, aki maga sem számított egyszerű embernek. Az őt közelről ismerők a mai napig szenvedélyes, hirtelen haragú embernek tartják, akinek ami a szívén, az a száján. Az ő felfogása szerint a futball örökös harc, és a győzelemért semmi sem drága, de főleg nem az ellenfél játékának - és ezzel együtt sokszor játékosainak - tönkretétele. Álíltólag tőle származik a tiki-taka elnevezés is, igaz, ezt ő a maga idejében inkább a maró gúny, mintsem az elismerés hangján használta a felesleges passzok leírására.

Clemente 1981-ben vette át a Bilbao irányítását, miután sorozatos sérülései miatt sajnálatosan hamar be kellett fejeznie játékos-pályafutását. Már a kezdet kezdetén nyilvánvalóvá tette, hogy könyörtelenül rakkolós csapatot fog építeni, amibe csak igazi kemény legények férnek majd be. A Bilbaója reaktív, védekező csapat volt, és minden poszton az elsöprő fizikai erőre épített. Szinte az összes meccsen két kőkemény verőemberrel a középpályán kezdett -  ezt későbbi csapatainál sem felejtette el, sőt, amikor spanyol szövetségi kapitány lett, nem átallott két középső védőt feltolni a középpályára -, de a csatárai és a szélsői is kipróbált emberek voltak, akik rengeteget hozzátettek a védekezéshez. 

A Barcelonánál dolgozó Menotti eközben szinte mindenben Clemente szöges ellentéte volt. Az argentinokkal világbajnoki címet szerző edző a "la nuestra", vagyis a tőről metszett művészfutball hívének számított, progresszív és lüktető karakternek, aki a lelkét is eladná egy sikeres cselért, vagy egy gönyörű sarkazásért. Hogy kettejük viszonya Clementével nem lesz épp baráti, az viszonylag hamar eldőlt: már első egymás elleni meccsükön, 1981 decemberében elszabadult a pokol.

A Bilbao természetesen a rá és játékosaira jellemző óriási elánnal vetette magát a küzdelembe - ez a gyakorlatban annyit jelentett, hogy ott rúgták a Barca játékosait, ahol csak érték őket. Nem volt meglepetés, hogy Menotti csapata nem élte túl a csatát vezéráldozat nélkül, az irányító Schuster első keresztszalagja bánta a Goikoetxeával való találkozást.

A következő években Clemente és Menotti még inkább megutálta egymást, és mire 1983-ban ismét találkoztak, már olyan szinten fújtak egymásra, hogy ahhoz képest Mourinho és Guardiola vitái csupán sablonos lányregények lapjaira kívánkozó liezonnak tűnnének. A meccs ennek megfelelően baráti hangulatban indult, előbb Schuster csúszott rá dühből az őt két évvel korábban hidegre tévő - lemaradt miatta a vilábajnokságról - Goikoetxeára, majd a baszk védő csinálta meg ugyanezt Maradonával. Utóbbi szólt nagyobbat, a világ akkori legjobb játékosának ugyanis nem csak a bokája tört el a becsúszás következtében, de a szalagjai is hétrét szakadtak.

Goikoetxeát ki sem állították, és bár utólag kapott egy elrettentő, tizennyolc meccsre szóló eltiltást, ebből a fellebbezés után csak hatot kellett letöltenie. Clemente aztán jó érzékkel még lenyilatkozta azt is, hogy szerinte Maradona szándékosan játszott rá a szabálytalanságra, ami egyébként nem volt annyira súlyos. Goikoetxea a mai napig nem ismerte el, hogy szándékosan okozott volna sérülést, de ha igazak a pletykák, azóta is a nappalijában őrzi az aznap viselt cipőjét.

Ennek a szezonnak a végén - miután az Athletic egy ponttal megelőzte a Barca-Real párost a bajnokságban a győzelemért - következett ez a bizonyos a kupadöntő, amiről fentebb szó volt, és ami minden korábbi képzeletet felülmúlóan brutálisra sikeredett. Amikor a lefújás után a Bilbao stábtagjai és szurkolói az eső áztatta Bérnabeu gyepére rohantak, végleg elszabadult a pokol, és most már a Barca játékosai sem maradtak adósok. Leginkább a frusztrált Maradona volt elemében, aki úgy arcon rúgta a földön térdelő Miguel Angel Solát, hogy a baszk játékos azonnal elveszítette az eszméletét. 

Bár az isteni Diego később azt állította, a bilbaói játékosok a győzelem jelével provokálták őt, a lényegen ez nem változtatott, a pályán hatalmas tömegverekédés tört ki, amelyhez a készenléti rendőrök, az újságírók, a csapatok stábjai, sőt, az orvosi személyzet is csatlakozott.

A mindkét fronton alulmaradó Barcelona aztán azon a nyáron két vezéregyéniségét is elveszítette, Maradona a Napolihoz szerződött, az édesanyját gyászoló Menotti pedig visszatért Argentínába. Clemente még két évet maradt a Bilbaónál, de egy harmadik és egy negyedik hely után felállt a padról. 1990-ben visszatért, de alig fél év után, éppen egy Barcelonától elszenvedett 6-1-es vereség után kirúgták a csapattól. Utolsó időszakát 2005 és 2006 között töltötte a bilbaói kispadon, de a régi sikereket már soha nem tudta megismételni.

(via AS és Futballforradalmak)

[1962451] 2015-05-30 21:30:00 Athletic Bilbao - Barcelonax;