Átigazolások

Argentin válogatott védővel robbantana bankot a United

  • gradessaint

Otamendi már szólt a Valenciának, hogy menni akar, a kérdés csak az, kifizeti-e érte a United a kivásárlási árat.

Bár sokáig úgy tűnt, a második hely is összejöhet, végül csak a negyedik helyen végzett a Manchester United a mögöttünk hagyott Premier League-szezonban. Ez azt jelenti, hogy a vörös ördögök ugyan visszatérhetnek a Bajnokok Ligája mezőnyébe, de ahhoz, hogy a főtáblára kerüljenek, sikerrel kell venniük a selejtező play-off körét, amire augusztus közepén kerül sor.

Mivel szorít az idő, Louis Van Gaal gyorsan nyélbe akarja ütni az átigazolásokat. A holland bajnokság gólkirályával, a szélső Memphis Depay-jal már sikerült megállapodni, ő egészen biztosan Manchesterben kezdi a fekészülést. Szintén közel az egyezség Nathaniel Clyne-nal, a Southampton jobbhátvédéjével, akiért állítólag 18 millió fontot fizet majd a klub.

Ha hihetünk a holland edzőnek - aki korábban egészen részletesen beszélt a tervezett igazolásokról -, akkor már csak egy középhátvéd hiányzik ahhoz, hogy a United a maga részéről befejezze az idénre tervezett nagybevásárlást. A kérdés már csak az, ki lesz ez a bizonyos középső védő?

Az első kiszemelt Mats Hummels, a Dortmund német válogatott bekkje volt, aki tavaly világbajnok lett, előtte pedig bajnokságot nyert és BL-döntőt játszott klubjával. Idén viszont nem volt kiemelkedő szezonja, sokat hibázott, és a Dortmund sem szerepelt valami fényesen, így a United vezetősége is elbizonytalanodott az átigazolással kapcsolatban.

Felmerült John Stones neve is, az Everton fiatal hátvédjéért azonban korához és tapasztalatához képest is nagyon sokat kellene fizetni, cserébe pedig aligha oldaná meg azonnal a hátsó négyes problémáit. Ő inkább a jövő embere lehet, és pár év múlva tényleg jó esélye van a Unitedbe igazolni, de jelenleg kevés reális indok szól a megvásárlása mellett.

A legvalószínűbb opció a Valencia 27 éves csapatkapitánya, Nicolas Otamendi, aki a Guardian információ szerint már jelezte is csapatának, hogy a nyáron távozni szeretne. Az argentin válogatott bekket nyáron a Portotól vette a Valencia, de gyorsan alapemberré vált Spanyolországban, remekül játszott, védekezésben hibátlan, támadásban pedig eredményes volt, így hihetetlen ütemben nőtt az ázsiója. A kivásárlási ára 50 millió euró (nagyjából 37 millió font), ha ezt leteszi érte valaki, már repül is.

"Nico minden tőle telhetőt meg fog tenni azért, hogy távozhasson. Már sokat beszélgettünk olyan csapatokkal, amelyek érdeklődnek utána. Nagyon szeret Valenciában élni és játszani, de ha lesz lehetősége továbblépni, nem fog habozni" - nyilatkozta a játékos ügynöke, Eugénio Lopez.

Érdekesség, hogy Louis Van Gaal tavaly nyáron is szerződtetett egy argentin védőt, akkor a fiatal Marcos Rojoért tett le nem kevés pénzt az asztalra. Ő egyébként balhátvédként is bevethető, és bár volt egy pár jó meccse a szezonban, a végeredmény mégis csak az lett, hogy a szezon utolsó harmadában egyértelműen háttérbe szorult a Smalling-Jones páros mögött.

Ennek fő oka, hogy Rojo elsősorban a rombolásban jeleskedik, igazi klasszikus dél-amerikai verőember, aki nem haboz hatalmasakat rúgni sem a felé guruló labdába, sem az azt üldöző ellenfélbe. Összjátékban ugyanakkor gyengébb, és a helyezkedése sem az igazi, bár ez utóbbit kompenzálja némiképp, hogy posztjának átlagához képest kifejezetten gyors. A szakemberek viszont az egész szezonban arról értekeztek, hogy Van Gaal filozófiájához más típusú védők kellenének, olyanok, akik a támadásépítésekhez is értenek, okosan helyezkednek, és a labdát is meg tudják játszani, ha arra van szükség.

Érdekes, hogy első blikkre Otamendi sem ennek a típusnak tűnik. Rojóhoz hasonlóan ő is imád keménykedni, és bár nem különösebben magas - 183 centi a szigeten apróságnak számít középső védők esetén -, a fejpárbajokat is kegyetlen magabiztossággal vívja meg. Kérdés, milyen gyorsan tudna alkalmazkodni az angliai stílushoz, ahol kifejezetten gyakran kellene langaléta, klasszikus kilenceseket fognia (Crouch, Steven Fletcher, Lambert, Pellé), ami viszont egészen más típusú védőmunkát igényel, mint amit Spanyolországban és Portugáliában megszokott. Ilyen szemponból tehát mindenképp van némi kockázat a leigazolásában.

Másrészről viszont - és Van Gaalnak talán ez a fontosabb - kiemelkedő vezetői képességekkel rendelkezik. Nem véletlen, hogy Valenciában egy év alatt csapatkapitány lett, és igazi vezérként irányította a meglehetősen fiatal védelmet. Valószínűleg Van Gaal is emiatt nézte ki, bár kérdéses, hogy mennyire tudna megfelelni ennek a szerepnek egy teljesen idegen kulturális környezetben, ahol egyelőre még a nyelvet sem beszéli.

Szintén a United háza tájáról származó hír, hogy Van Gaal Dani Alvest szeretné jobbhátvédnek. A brazil még mindig nem hosszabbította meg lejáró szerződését a Barcánál, és bár hetek óta tartja magát a pletyka, hogy jövőre már a PSG-ben játszik, egyelőre a franciákkal sem írt alá semmilyen megállapodást.