Bár a sorsolás pillanatában minden madridi kajánul vigyorgott a markába, a Juventus végül simán kiejtette a Realt a BL elődöntőjében, a spanyolok meccset sem tudtak nyerni a párharcban. Amellett, hogy az előzetes esélylatolgatások fényében nyugodtan tekinthetjük meglepetésnek is az eredményt, az is világossá vált, hogy bukás lesz a Real idei szezonja: már egyetlen kupa megnyerésére sincs valós esélyük.
Sok csapat ugyan gondolkodás nélkül elfogadná Ancelotti eredménysorát - bajnoki ezüstérem és BL-elődöntő -, a gigantikus öszegekből összevásárolt Realnak ez csalódás, ők minden szezonban történelmet akarnak írni. Nem véletlen, hogy a Juventus elleni kiesés estéjén Ancelotti már elég sejtelmesen nyilatkozott a jövőjéről, a szövegkörnyezetből pedig nyilvánvaló volt, maga is úgy látja, benne van a pakliban a menesztése.
Ki lesz a legfrissebb bűnbak?
Ha valahol, akkor a Realnál biztosan nagy hagyományai vannak a bűnbakkeresésnek, de most tényleg igazságtalan lenne az olasz edzőn elverni a port. Sokáig kifejezetten ügyesen lavírozott az alá vásárolt sztárok csapatba szuszakolását illetően, tavaly Bale-t is viszonylag zökkenőmentesen építette be a csapatba, és egy jó ideig a mostani évad előtt beszákolt James sem tűnt idegen testnek a stílusban. Néhány rosszkor jött sérülés, és a vékonyka kispad azonban bebizonyította, hogy a sztárhalomozás csak egy törékeny illúzió, és ha alkalmazkodni kell, akkor Ancelottinak alig van mozgástere a kispadon.
Kérdés, ez mennyire a saját hibája - az olasz sosem arról volt híres, hogy kifejezetten jól meccselne, vagy agyonrotálná magát -, és mennyire köszönhető az ismét egyre inkább elszabaduló Florentino Péreznek, aki a 2000-es évek első felének galaktikus csapatmodellje után ismét az elérhető legnagyobb sztárok összegyűjtésére törekszik. Ennek idén nyáron a marketing-szemszögből kevéssé hasznos Angel Di María itta meg a levét, de az Özil-Bale csere hátterében is hasonló okok húzódtak meg. Ideig-óriáig ugyan lehet tompítani az ütéseket, és foltozni a lyukakat, de hosszú távon ez a fajta klubmodell halálra van ítélve, ez ismét kiderült.
Pérez érdemei között sokan azt veszik az első helyre, hogy 2000-ben egy, a csőd szélén táncoló klubot vett a szárnyai alá, és nem, hogy megmentette, de BL-győztest, bajnokot, és nem utolsósorban globális márkanevet csinált belőle. Kár, hogy az elnöknek egyedül az utóbbiban vannak érdemei, a BL-győzelem és a bajnokság inkább az ő ténykedése ellenére jött össze az első években. És akkor azokról a jelentős gazdasági hátszéllel összehozott ügyletekről - például amikor 400 millió euróért adta el az edzőközpontot Madrid városának - még nem is beszéltünk, amik a világ más pontjain csak bajosan jöhettek volna létre, de nagyban segítették azt, hogy a Madrid nyélbe tudja ütni évi rendes bankrobbantásait az átigazolási piacon.
Ennek a csőlátáshoz hasonló hozzállásnak lett az eredménye, hogy a csapat szerkezete a feje tetejére állt, és már a legendásan simulékony Ancelotti sem volt képes ellensúlyozni az egyenetlenségeit. A Juventus elleni visszavágon gyakorlatilag három irányítóval játszott a csapat (James, Isco, Kroos), de a középcsatár Benzema is inkább a középpálya felé mozgott vissza, hogy helyet csináljon az egyaránt befelé mozgó Ronaldónak és Bale-nek. Ezt a túlzottan centrális, egysíkú és kiismerhető játékot nevetve kottázta le Allegri, jellemző, hogy hátrányban, a párharc utolsó húsz percében gyakorlatilag nem volt értelmezhető helyzete a madridiaknak, a Bonucci, Barzagli, Chiellini hármas - ez is BBC, hehehe - izzadság nélkül fejelt ki minden próbálkozást.
A legjobban talán Bale szenvedései írták le a Real helyzetét: a wales-i borzalmasan játszott, a közönség minden balul sikerült próbálkozása után fütyülte, és senkit nem érdekelt, hogy erről az egészről igazából nem is ő tehet, hanem az, aki kitalálta, hogy jó ötlet idehozni 100 millió euróért. Bale problémájáról egyszer már írtam bővebben, többet, jobbat igazából azóta sem tudtam kitalálni, nincs rá jobb szó, egyszerűen idegen test egy olyan csapatban, amely ellen mélyen védekeznek az ellenfelek, neki pedig a jobbszélről befelé kell játszania, is nincs előtte elég terület.
Ronaldo kifulladása
A szezon végére ráadásul az is egyre nyilvánvalóbb lett, hogy Ronaldo formája viszonylag tartós hanyatlásnak indult. Tavalyi térdsérülése óta a portugál láthatóan szenved, már nem dominálja annyira csapata játékát, mint korábban, és szinte egyáltalán nem hozza a balszélső szerepét, gyakorlatilag a tizenhatoson belülre korlátozódik a hasznossága. Kicsit amolyan Hugo Sanchez utánérzése van az embernek, semmi összjáték, csak lövés és gól, néha-néha egy-egy assziszttal megspékelve.
Erre utaló jelek egyébként már tavaly is voltak, csak akkor egyrészt még sokkal eredményesebben adta elő a totális támadójátékos szerepét, másrészt Di María személyében egy olyan mindenes rohangált mögötte, aki simán ellensúlyozta a hiányosságait. Az argentin viszont idén már nincs, így Ronaldo is nagyobb ballaszt védekezésben, pláne, ha közben elöl is egyre ritkábban teszi hozzá azt a pluszt, amit az elmúlt években megszoktak tőle.
A Realból tulajdonképpen csak egy ember, a balhátvéd Marcelo hozta magát, egyedül jelentette a madridiak széljátékát a meccsen. Pedig ha valahol, a vonalak mellett fogható lehetett volna a Juve, a 4-4-2-es gyémánt felállás ugyanis igen centrális, de Ancelotti meg sem próblta kihasználni ezt az esélyt.
Ahogy a taktikai guru Jonathan Wilson írta a meccs után, a szurkolók hibáztathatják Bale-t, a vezetőség kenheti a kiesést Ancelottira, de az igazi hibás Florentino Pérez, aki konzekvensen veri szét a megfelelő szakmai munka alapjait a Real Madridnál.