Taktikai Zóna

Busquets, Alonso, Kroos, Pirlo: végleg eljött a mélységi irányítók kora?

  • gradessaint

A 2000-es évek elején még minden a védekező középpályásokra szólt, de a világfoci reagált, és az irányítók a védelem elé költöztek.

Véget értek a Bajnokok Ligája elődöntői, az egyik ágról a Bayern Münchent lesimázó Barcelona, a másikról a Real ellen némi szerencsével és óriási szívvel továbbevickélő Juventus jutott a döntőbe. Láttunk jó meccseket, akadtak vitatható bírói ítéletek, volt meglepetés is, szóval nem panaszkodhatunk, mi most mégis inkább egy taktikai érdekességet villantanánk fel a párharcok margójára.

Az első meccsek előtt az [origo] elemzése arra világított rá, hogy a labdát átlagban legtöbbet birtokló négy csapat jutott el az elődöntőbe, ez pedig nem lehet véletlen. Nem is az, a támadófoci 8-10 évvel ezelőtti mélypontjához képest valóban reneszánszát éli, de ez sokkal inkább a középpályák összetételén mérhető le, és nem annyira a valamelyest valóban elharapozó labdafényezésen.

Tíz év alatt totális fordulat

2006-ban például még mind a négy elődöntős csapat rendszeresen használt klasszikus védekező középpályást a pálya centrumában. A végső győztes Barcelonánál Mark Van Bommel feladata volt az ellenfél támadásainak előszűrése - érdemes elgondolkodni azon, ma vajon el tudnánk-e képzelni egy hozzá hasonló stílusú játékost gránátvörös-kékben -, az Arsenalban Gilberto Silva végezte a piszkos munkát, a Milannál Gattuso, a Villarrealban pedig Marcos Senna takarított. Bár egyik csapat sem játszott klasszikus értelemben vett kontrafocit, legalább egy emberevő védekező középpályásra ezzel együtt is mindnek szüksége volt ahhoz, hogy komoly sikereket érjen el, ami jól mutatja az akkoriban jellemző játékfelfogást.

Nem mennénk bele hosszabban - korábban megtettük már mi is, mások is -, hogy ez miért alakult ki, legyen elég annyi, hogy a 2000-es évek elején fénykorukat élő hagyományos irányítók kioltása volt a cél. Ez össze is jött, a 2010-es vb-re tulajdonképpen eltűntek a tradicionális 10-esek - de minimum jelentősen átalakult a szerepük -, ebben pedig nagy szerepe volt annak, hogy az évtized elejétől kezdve egyre több edző használt Essien- és/vagy Makelele-típusú tökéletes atlétákat a középpályás védekezésre.

Ehhez képest jókora meglepetés, hogy az idei elődöntős csapatok egyikénél sem találunk már klasszikus védekező középpályást a kulcsemberek között. Nagyon úgy tűnik, hogy a helyüket átvették a mélységi irányítók, legalábbis abból ítélve, hogy Európa négy legjobb csapatában éppen ennek a posztnak a négy kiemelkedő egyénisége kap hétről hétre fontos szerepet.

Hogy ez miért alakult így, és mi a különbség a poszton szereplő egyes játékosok és feladatkörök között, arról Michael Cox írt szép esszét az ESPN-nek, még a párharcok visszavágói előtt.

Ha valakinek nem lenne teljesen világos, akkor eláruljuk, hogy az Alonso (Bayern), Kroos (Real Madrid), Pirlo (Juventus), Busquets (Barcelona) négyesről van szó. Mindannyian ott voltak a legutóbbi három vb győztes csapataiban - mellékesként az Eb-érmeket is gyűjtögették szorgosan - és összesen hét szezonban nyerték meg a BL-t az elmúlt tucatnyi évad során. Már ebből is látszik, hogy elképesztő átalakuláson ment át a futball az elmúlt években, de még durvább a kép, ha egyesével nézzük végig, hogyan járultak hozzá az egyes játékosok posztjuk evolúciójához.

Az első fecskék, akik nyarat csináltak

A négyesből egyértelműen Pirlo a kakukktojás, ő ugyanis már akkor elismert játákosnak számított, amikor még a védekező középpályások uralták a játékot. A 2000-es évek elejének Milanjában Kaká és Seedorf mellett ő volt az igazi ész, a középpályás, aki hátulról építette a csapat támadásait. Az viszont, hogy Gattuso, vagy ritkább esetben Ambrosini személyében ne játsszon mellette egy igazi romboló, ebben az időszakban még elképzelhetetlen volt. A rendszer olyan jól működött, hogy a Milan 2003 és 2007 között három BL-döntőt játszott, kettőt meg is nyert, és csak az emlékezetes, Liverpool elleni 2005-ös finálét bukta el.

Éppen ezen a meccsen tűnt fel egy másik emblematikus mélységi irányító, a baszk Xabi Alonso is, de ekkor még nyilvánvaló volt, hogy egy védekező középpályás támogatása nélkül a szerepkör nem működik elég hatékonyan. Az első félidőben végig Alonso volt a Liverpool legmélyebben helyezkedő középpályása, de ez nem volt jó ötlet, a Gattuso-Pirlo tengellyel felálló Milan 3-0-ával fordult. A fordulatot a klasszikus védekező középpályás Didi Hamann becserélése hozta el, Alonso válláról lekerült a védekezés terhe, magasabban helyezkedhetett, és jó játékkal, valamint góllal járult hozzá a Liverpool feltámadásához. Alonso karrierjét később is végigkísérte a hagyományos védekező középpályások jelenléte, a nevével fémjelzett 'Pool  például akkor volt a legjobb - nagyjából 2009 környékén -, amikor az elsősorban rombolásban jeleskedő Javier Mascherano játszott mellette.

A trendek azóta megfordultak, és az utóbbi néhány évben Pirlo és Alonso is többnyire közvetlenül a védelem előtt, nagyon mélyen helyezkedve, klasszikus védekező középpályás támogatása nélkül játszott, hatékonyan. Ebben sokat segített nekik, hogy 2008 óta a játék fejlődése alapvetően a technikai képzettség felé mozdult el a fizikai adottságok helyett, viszont alkalmazkodniuk is kellett, mert a sebesség folyamatosan nőtt, ők pedig nem tartoznak a legmozgékonyabb játékosok közé.

Technika és szervezettség, e kettő kell nekem

Az is a kezükre játszott, hogy időközben sokkal szervezettebbek lettek a csapatok, és ma már a középpályák is legalább olyan tudatosan oldják meg a védekező feladatokat, mint a védelmek. A 2000-es évek elején ez még másképp volt, abban az időszakban csak kevés csapat játszott annyira szervezetten, mint például a mostani Atlético, ahol nem csak a középpályások mozognak szinte vezényszóra, amikor az ellenfélnél van a labda, de a csatároknak is konkrét feladatuk van védekezésben. Egy ilyen szisztémában jóval könnyebb dolga van a leghátul helyezkedő középpályásnak, hiszen folyamatos, rendszerszintű támogatást kap a védekező feladatai megoldásához, így pedig bőven maradhat ereje arra is, hogy a támadásokat segítse.

Ennek a folyamatnak az eredményeképp jelentek meg a Busquetshez és Krooshoz hasonló, komplex játékosok. Mindketten kiválóan védekeznek - akár a helyezkedést, akár a párharcokat nézzük -, de emellett bőven rájuk lehet bízni a labát is, a német például közvetlenül a csatárok mögött, támadó középpályásként kezdte a karrierjét. A középső középpályások szerepkörének átalakulása annyira dinamikus és egyértelmű volt, hogy még a legendásan lassan reagáló Angliában is megjelent a mélységi irányítók prototípusa, Michael Carrick, de a visszavonulás előtt álló Scholes is hasonló szerepkörben tündökölt.

Különösen Kroos metamorfózisa érdekes, mert szinte pontról pontra azt az utat járta be, amit korábban Pirlo: támadó középpályásként kezdte, majd Ancelotti keze alatt került közvetlenül a védelem elé, a mélységi irányító szerepkörébe.

Busquets valamelyest kilóg a sorból, mert karrierje során eddig csak egyetlen csapatban, a Barcelonában játszott. Szimbolikus jelentősége volt annak, amikor Guardiola hatalomátvétele után kiszorította a csapatból a sokkal atletikusabb, akkor még hagyományos védekező középpályásnak tekintett Yaya Tourét, aki a védelembe szorult hátra. A spanyol ezt követően évről évre lett jobb, fokozatosan kapott egyre több szerepet a támadások építésében, mostanra pedig a Barcelona egyik legfontosabb láncszemévé vált. Érdekes, hogy a többiekhez képest alapvetően fordított utat járt be, védekező jellegű játékosból lett kihagyhatatlan fontosságú szereplője a támadásépítésnek.

2015-re eljutottunk oda, hogy az évezred elején még a csatárok mögött helyezkedő irányítók a védelem elé szorultak vissza, cserébe viszont eltűntek a pályákról az egyedül rombolásra használható, robosztus védekező középpályások. És, hogy mi a következő lépés? Az irányítók kiiktatása minden reaktív rendszer első számú célja, ebből levezetve pedig adja magát a következtetés, hogy általánossá válik a csatárok bevonása a rendszerszintű védekezésbe. A jelenségre kiváló példa Cavani - aki minden valószínűség szerint a világ legjobban védekező támadója -, de Simeone Atléticója is, ahol mind Mandzukic, mind Griezmann rengeteget segít be az ellenfél középpályásainak abuzálásába.