Heti műsor

Ez a hét a Videotoné lehet

  • hatharom.com

Újabb izgalmas hét vár a sportfogadás szerelmeseire, megpróbáltuk kiemelni, hogy mely találkozókra, eseményekre lesz érdemes odafigyelni az előttünk álló hét napban.

Nikolicsra és a Vidire komoly hét vár.

A hét rangadói

Székesfehérváron ezen a héten mindenki a Videotonra fókuszál, hiszen a város első osztályú focicsapata nagy tetteket vihet véghez az előttünk álló hét napban. A piros-kékek kedden az Újpesthez látogatnak a Magyar Kupa elődöntőjének visszavágóján, amelyet 1-0-s előnyből várnak. Ha sikerül legalább egy gólt szerezniük Joan Carillo tanítványainak, akkor garantálható a vendégek továbbjutása, hiszen az Újpest bő 10 éve nem szerzett három találatot a fehérváriak ellen. De egyébként is idén, mind a három fontos tétmeccsen a Vidi örülhetett a fővárosiak ellen, így nem meglepetés, hogy a visszavágónak is a piros-kékek a favoritjai.

[1948426] 2015-04-28 18:00:00 Újpest - Videotonx;

Szombaton viszont már Debrecenben vizitál a Vidi, ahol könnyedén megszerezheti történetének második aranyérmét az NB I-ben. Persze ehhez a székesfehérváriaknak győzniük kell, míg a Ferencváros nem nyerhet Pécsett. Mindkettőt nehéz elképzelni perpillanat, hiszen a Fradi bombaformában van, míg a Vidi, a legutóbbi 11 debreceni bajnokiját rendre elbukta, legutóbbi hajdúsági sikeréig 2001-ig kell visszalapozni a históriás könyvekbe. Ráadásul az elmúlt héten a Loki elbúcsúztatta a székesfehérvári alakulatot a Ligakupából, igaz, az odavágót 3-2-re Gyurcsó Ádámék nyerték meg a Nagyerdei Stadionban. A bukmékerek szerint abszolút háromesélyes mérkőzésre van kilátás, amivel teljesen egyetértünk, hiszen a Lokinak is létkérdés a győzelem.

[1767515] 2015-05-02 14:00:00 Debrecen - Videotonx;

Szerdán rendezik az olasz bajnokság egyik legpikánsabb mérkőzését, a Juventus-Fiorentina rangadót. Mindkét együttes parádézik a nemzetközi kupákban, hiszen a Zebrák a Bajnokok Ligája, míg a Violák az Európa Liga elődöntőjébe jutottak be az elmúlt héten. Nem is oly rég az Olasz Kupában emlékezetes párharcot vívtak a felek, Torinóban például a Fiorentina tudott nyerni, a visszavágón viszont a Juventus lemosta a pályáról a firenzei gárdát. A hazai pálya előnye miatt a fekete-fehére felé billen a mérlegnyelve a szerdai találkozón, de olyan sok ponttal vezetik a bajnokságot a Zebrák, hogy a rájuk kínált 1.75-szörös szorzóban nincs érték, inkább az X2-ben van, amit nagyjából 2.10-szeres pénzért mérnek a bukmékerek. Főleg úgy van érték a Fiorentinában dupla esélyben, hogy a Violák a legutóbbi két torinói vizitálásuk alkalmával nem kaptak ki.

[1786333] 2015-04-29 20:45:00 Juventus - Fiorentinax;

Nehéz meccs vár a válogatottra Oroszországban.

Az oroszok ellen harcolhatja ki a továbbjutást a magyar válogatott

A magyar férfi kézilabda-válogatottra két Európa bajnoki selejtező mérkőzés vár a héten, mindkétszer az oroszokkal találkozunk, csütörtökön Csehovban, míg szombaton Veszprémben méri össze tudását a két válogatott.

A továbbjutás szempontjából tehát kulcsfontosságú találkozók várnak Talant Dujsebajev együttesére, így szövetségi kapitányunk nem is nagyon kockáztat, a legjobbakat hívta meg erre a két találkozóra. Legutóbb 2012-ben találkoztunk az oroszokkal, s akkor 31-31-es döntetlent játszottunk ellenük, azelőtt viszont nem sok babér termett számunkra a keletiek ellen. Ezek után nem meglepő, hogy a csütörtöki mérkőzésen a házigazda Oroszország a favorit, a bukmékereknél nagyjából 1.66-szoros pénzért lehet fogadásokat kötni a keletiekre, míg a magyarokat 2.50-szeres átlagoddson kínálják.

Most jön a java a snooker-világbajnokságon.

Keddtől a negyeddöntőkkel robog tovább a 79. snooker-világbajnokság. Bár a címvédő és világelső Mark Selby már búcsúzott, ettől függetlenül nagy nevekben nem lesz hiány a legjobb nyolc között. Három korábbi világbajnok, Ronnie O'Sullivan, Shaun Murphy és Neil Robertson is versenyben van még, ráadásul mindhárman ihletett formában játszottak eddig. Akárcsak a három éve döntőig jutó Judd Trump, illetve a torna sötét lova, a kínai Ding Junhui. De nem szabad leírni Barry Hawkinst sem, hiszen a 36 éves angol játékos tavaly és tavalyelőtt előtt is eljutott az elődöntőig. Illetve ott van a meglepetésember, a skót Anthony McGill, aki két komoly skalpot is gyűjtött már. 2005-ben Murphy óriási meglepetésre a selejtezőből indulva lett világbajnok, most ugyanerre a bravúrra készül McGill. Zseniális meccsek várnak ránk, érdemes lesz figyelemmel követni őket. 

Amire még érdemes figyelni

Természetesen a többi országban és ligában is rendeznek jó pár labdarúgó-összecsapást, amely meccsek közül a legnagyobb profittal kecsegetető mérkőzéseket kivétel nélkül megtalálhatjátok majd a Protipp-rendszerünkben, illetve a fórum aloldalunkon.

Ami a többi sportágat illeti, a szokásos heti előzetesek mellett tippek is elérhetők lesznek oldalunkon, vagyis ezen a héten is érdemes lesz a hatharom.com-mal tartani, hiszen, ha nyerni akartok, akkor a legjobb helyen jártok!