Bajnokok Ligája

Chicharito mindent kihagyott, majd továbblőtte a Realt

Egy vitatható kiállítás juttatta emberelőnybe a Real Madridot, Javier Hernández pedig kihasználta a lehetőséget. A Juventus pedig ahogy várni lehetett, kibekkelte a 0-0-t Monacóban.

Bale és Benzema hiányában a hétvégén gólpasszt adó Chicharito és Isco kerültek a Real Madrid kezdőjébe, míg a városi riválisnál Diego Simeone Gámezt és Saúlt is a csapatba állította a szerda esti visszavágón. Pepe és Sergio Ramos közül végül utóbbit a középpályára vezényelte Carlo Ancelotti, így a megszokottnak mondható 4-3-3 helyet ezúttal inkább 4-4-2 volt a címvédő felállása.

Óvatosabban kezdte a találkozót a Real, mint tette azt a Calderonban. Ezúttal elmaradtak az életveszélyes rohamok és a szólók, de ezzel együtt is a Blancók voltak mezőnyfölényben. Igazán nagy helyzetbe azonban sokáig nem kerültek, távoli lövéseik nem voltak veszélyesek, Oblak kapus pedig ismét a helyén volt, amikor kellett. Az első 45 percben tulajdonképpen csak egy nagyobb bravúrja volt a szlovén portásnak, akkor Ronaldo próbálkozott közelről. Ahogy sejteni lehetett, a Matracosok óvatosan játszottak, de azért néha-néha átmerészkedtek a félpályán.

A második félidőben sem volt sokkal több történés, az utolsó negyedórára azonban megélénkült a mérkőzés. A 76. percben Arda Turan tartott rá Sergio Ramos lábára, Felix Brych pedig kiosztotta a töröknek a második sárga lapját - igencsak kérdéses ítélet volt. Az Atlético végül nem is bírta el az emberhátrányt, Javier Hernández sokadik hatalmas ziccerét már kihasználta a lefújás előtt néhány perccel, beállítva ezzel az 1-0-s végeredményt

A mindössze egyetlen gólt hozó párharcban ha csak a helyzeteket nézzük, a Real Madrid megérdemelten jutott tovább. Ugyanakkor az első mérkőzésen súlyos bírói ítéletek sújtották az Atlético Madridot, de a Matracosok támadójátéka a 180 perc alatt alig-alig bontakozott ki.

20150416144617
[1942818] 2015-04-22 20:45:00 Real Madrid - Atlético Madridx;

Massimilano Allegri ezúttal az ötvédős felállást választotta a monacói visszavágóra, míg kollégája, Leonardo Jardim ismét csak a kispadra ültette le Dimitar Berbatovot. Az olaszok óvatos taktikája nem volt meglepő, az Öreg Hölgynek ugyanis a 0-0 kiváló eredmény lett volna a II. Lajos Stadionban.

Azt sejteni lehetett, hogy nem tesznek majd meg mindent az olaszok a vezetés megszerzéséért, de talán még a vártnál is óvatosabbak voltak a találkozó elején. A hazaiak azonban inkább csak távolról próbálkoztak, kidolgozott helyzetük alig-alig volt, így a viszonylag eseménytelen első félidő után várni lehetett, hogy a Jardim csapata a fordulás után többet kockáztat majd.

Mentek is előre becsülettel a franciák, de a Juventus kontrái több veszélyt tartogattak, mint Berbatovék támadásai. Gól végül itt nem született, így az olasz bajnok 1-0-s összesítéssel jutott a legjobb négy közé.

[1942839] 2015-04-22 20:45:00 Monaco - Juventusx;
Percről percre: BL_2015_04_22x