Monte-Carlói tenisztorna

Gigantikus csatában győzött Nadal

Pénteken kialakultak az elődöntők párosításai a Monte-Carlóban zajló salakpályás tenisztornán.

A negyeddöntőkre került sor a monte-carlói tenisztorna pénteki játéknapján. Kifejezetten izgalmas csatákra lehetett számítani, ám végül egyedül a két spanyol klasszis, Rafael Nadal és David Ferrer összecsapása hozta az elvártakat. Több, mint két és fél órán át gyötörték egymást, igaz, lehetett volna ez sokkal rövidebb is, ha a korábbi világelső kicsit jobban koncentrál. Nadal ugyanis szett- és dupla brékelőnyben volt, ám honfitársa nem adta fel, az utolsókig küzdött és óriási feltámadást bemutatva, megfordította a második szettet. A döntő játszmát Rafa 6-2-re nyerte, de mindegyik gémért vért kellett izzadnia. A nyerők száma a meccs végén elérte a félszázat, és bár hibákból is akadt bőven, összességében egy nagyon magas színvonalú mérkőzést produkáltak. 

A többi negyeddöntő nem hozott sok izgalmat. A világelső Novak Djokovics fantasztikus játékkal sima két szettben győzte le a US Open-bajnok Marin Cilicet, és ezzel 12-0-ra módosította az egymás elleni mutatójukat. 

Nem töltött sok időt a pályán Gael Monfils és Tomás Berdych sem. A közönségkedvenc francia 57 perc alatt "mészárolta" le a bolgár Grigor Dimitrovot, míg a cseh teniszező mérkőzése hét játék után véget ért, miután ellenfele, a kanadai Milos Raonic lábsérülése miatt feladni kényszerült a meccset. 

ATP Monte-Carlo, negyeddöntős eredmények:
Tomás Berdych-Milos Raonic 5-2-nél Raonic feladta
Grigor Dimitrov-Gael Monfils 1-6, 3-6
Novak Djokovics-Marin Cilic 6-0, 6-3
Rafael Nadal-David Ferrer 6-4, 5-7, 6-2

A játéknap egyik leglátványosabb labdamenetét Monfils és Dimitrov mutatta be:

Pénteken egy tippel indultunk harcba a bukik ellen, sajnos nem jártunk szerencsével. Tippmesterünk minimum 23 játékot várt Monfils és Dimitrov meccsén, ám a bolgár annyira rossz napot fogott ki, hogy esélye sem volt szorossá tenni a meccset. Aki viszont nyitott szemmel járt, azért találhatott nyerő tippet oldalunkon, azt ugyanis jól éreztük meg, hogy Nadal megszenved honfitársa ellen

Tenisz-tippekért látogass el a Protipp-rendszerünkbe!
  • Pro
    Cesc18
    2015. április 17., Péntek 09:17

    ATP Monte-Carlo | Grigor Dimitrov - Gael Monfils

    2015. április 17., Péntek 12:00
    • Ország:Ismeretlen
    • Fogadás típusa:Bármi más
    • Tipp:Játékok száma: 22,5 felett
    • Odds:1.83
    • Eddig éri meg:1.7
    • Tét:5
    • INDOKLÁS:

      Dimitrov és Monfils is bravúr győzelmet aratott az előző körben, előbbi a címvédő Wawrinkát, utóbbi Federert győzte le. Innentől a döntőben is gondolkozhatnak, hiszen az elődöntőben a Berdych-Raonic meccs győztese lesz az ellenfelük. Összekapta magát Dimitrov a gyenge keménypályás teljesítménye után. Elsősorban fejben javult fel, sokkal kevésbé hullámzó a játéka. Monfils tenisze is nagyon egyben van, úgy tűnik, hogy kiheverte a sérüléseit. A franciánál mindig benne van, hogy rámegy a show-ra, de ilyen magasságban azért már ő sem bohóckodja el a meccseit. Két jó formában lévő játékos csap össze, mindketten motiváltak, nagy különbség nincs közöttük, így egy gyötrelmes, akár döntő szettes csatát várok.

    • Eredmény:

      1:6, 3:6 (16 játék)