Férfi kézilabda BL

Belehúzott a Szeged, szerencsés volt a Veszprém

  • MTI

Az MKB-MVM Veszprém a spanyol La Rioját, a MOL-Pick Szeged pedig a német Rhein-Neckar Löwen csapatát kapta ellenfélnek a férfi kézilabda Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének keddi, bécsi sorsolásán.

A csoportelső Veszprém - amely az előző idényben bejutott a négyes döntőbe, és most is oda szeretne kerülni - egy másik csoportból érkező negyedikkel kerülhetett össze, így kaphatta volna akár a címvédő német Flensburg-Handewittet vagy a dán Aalborg együttesét is. Ennek tükrében és az előzetes veszprémi vélemények alapján a spanyol La Rioja kedvező ellenfélnek számít.

"A Bajnokok Ligájának ebben a szakaszában már nincs könnyű ellenfél, ugyanakkor örülök, hogy a La Rioja lett az ellenfelünk, hiszen szívesen utazom majd Spanyolországba mérkőzést játszani. Jelenleg két fontos játékosuk is sérült, ezért nem tudták a legjobb formájukat hozni mostanában, kérdéses, hogy az ellenünk való találkozóig felépülnek-e. Nem szabad átnéznünk felettük, és már következő ellenfélen gondolkozni. Maximális összpontosításra lesz szükség, hiszen biztosan felpörögnek majd a nyolcaddöntőkre. Elnézve a többi párosítást elmondható, hogy a Kiel és a Flensburg összecsapása kiemelkedik közülük, rendkívül szoros lesz, a többi párharc többé-kevésbé hasonló egymással." - nyilatkozta a sorsolást követően Carlos Ortega, a veszprémiek vezetőedzője csapata hivatalos honlapjának.

A tavaly EHF Kupa-győztes Szeged második volt csoportjában, neki egy másik csoportbeli harmadik jöhetett ellenfélnek, és a lehetségesek közül megkapta a legkomolyabb riválist, a Bundesliga második helyén álló Rhein-Neckar Löwent - jóllehet a horvát RK Zagrebbel vagy a lengyel Wisla Plockkal is összesorsolhatták volna.

Juan Carlos Pastor, a Tisza-partiak spanyol vezetőedzője a klub honlapjának elmondta: el kell fogadniuk, hogy a lehető legerősebb ellenfelet kapták meg a legjobb 16 között. "Fontos lesz az idegenbeli találkozó, mert a Löwen otthon igazán veszélyes. Ha jó játékkal sikerül előrukkolnunk, a visszavágón a fantasztikus hangulatot teremtő szegedi szurkolókkal kiharcolhatjuk a továbbjutást" - mondta Pastor. Szűcs Ernő Péter, a Pick Kézilabda Zrt. igazgatóságának elnöke osztja a spanyol tréner véleményét: "A továbbjutás két meccsen dől el. A berlini EHF Kupa négyes döntője előtt senki nem adott egy fabatkát sem nekünk, hogy megnyerjük a viadalt, mégis sikerült. Ők is emberek, mint mi, ezt kell megoldanunk, ami nem könnyű, de állunk elébe."

Vadkerti Attila csapatkapitány szerint - utalva a két klub kabalaállatára - a bika és az oroszlán találkozik, ugyanakkor a cél nem változott, szeretnének a nyolc közé jutni, noha komoly kihívás előtt állnak.  "Egyelőre a magyar bajnoki meccsekre készülünk, szeretnénk újból jó formába lendülni, önbizalmat szerezni, mert a Löwen ellen ez nagyon fontos lesz. Láttuk, hogy otthonukban megverték a Veszprémet, láttuk, hogy a Vardar viszont legyőzte őket." - fogalmazott.

A sorsolás előtti kiemelési kalapok
1. kalap (csoportgyőztesek): MKB-MVM Veszprém, THW Kiel (német), Barcelona (spanyol), Kielce (lengyel)
2. kalap (csoportmásodikok): MOL-Pick Szeged, PSG (francia), Vardar Szkopje (macedón), Kolding (dán)
3. kalap (csoportharmadikok): RK Zagreb (horvát), Wisla Plock (lengyel), Rhein-Neckar Löwen (német), Dunkerque (francia)
4. kalap (csoportnegyedikek): La Rioja (spanyol), Flensburg-Handewitt (német), Aalborg (dán), Montpellier (francia)

Már a nyolcaddöntőben megismétlődik a tavalyi döntő, mivel a címvédő Flensburg - amely csak negyedik lett csoportjában - találkozik a THW Kiellel, vagyis a 2014-es Final Four résztvevői közül egy egészen biztosan hiányozni fog a végjátékból.

A tavaly harmadik Barcelona a szegedi csoportból érkező dán Aalborgot kapta, míg a mezőny egyetlen százszázalékos együttesére, a magyar válogatott szövetségi kapitánya, Talant Dujshebaev által irányított lengyel Kielcére a francia Montpellier vár.

A Nagy Kornéllal felálló Dunkerque francia házirangadót vív a PSG-vel - ahonnan Császár Gábor éppen a múlt héten távozott -, a komoly skalpokat (Barcelona, Flensburg) begyűjtő lengyel Wisla Plock a macedón Vardar Szkopjével, míg a Zagreb a dán Koldinggal mérkőzik.

 Az első mérkőzéseket március 11-15., a visszavágókat március 18-22. között rendezik. A negyeddöntők sorsolása március 24-én lesz, itt az első felvonást április 8-12., a visszavágókat pedig április 15-19. között játsszák. Az elődöntő sorsolását április 21-én tartják. A négyes döntőnek május 30-án és 31-én Köln ad otthont.

A nyolcaddöntő párosításai:
La Rioja (spanyol) - MKB-MVM VESZPRÉM
Rhein-Neckar Löwen (német) - MOL-PICK SZEGED
Montpellier (francia)-Kielce (lengyel)
Aalborg (dán)-Barcelona (spanyol)
Flensburg-Handewitt (német) - THW Kiel (német)
Dunkerque (francia)-PSG (francia)
Wisla Plock (lengyel)-Vardar Szkopje (macedón)
RK Zagreb (horvát)-Kolding (dán)