Férfi kézilabda

Fazekas újra a Bundesligában

Visszatér a német Bundesligába az MKB-MVM Veszprém korábbi válogatott kapusa, Fazekas Nándor a szezon végéig a Balingen együttesét erősíti.

A magyar válogatottól a 2012-es londoni olimpia után visszavonuló hálóőr korábban már játszott a német első osztályban: 2004-től 2006-ig a TuS Nettelstedt-Lübbecke, majd ezt követően 2009-ig a VfL Gummersbach volt a csapata. Az elmúlt fél évet a katari el-Dzsais gárdájában töltötte, ám a közel-keleti kaland véget ért és a világ a legerősebb bajnokságában bizonyíthat az egykori közönségkedvenc.

"Januártól elejétől a Veszprémmel edzettem, s nemcsak az erősítő tréningeken vettem részt, hanem a labdás foglalkozásokon, kapusedzéseken is. Az erőnlétemmel tehát nincs probléma, s remélem, hogy a formámmal sem lesz. Ha már így hozta a sors, ismét szeretném megmutatni Németországban, hogy milyen a magyar virtus, s hogy 38 évesen is képes vagyok a jó teljesítményre"  - írta a klubváltással kapcsolatban blogján a rutinos kapus. "Szakmai szempontból biztos, hogy előnyömre fog válni, hiszen a világ legerősebb bajnokságában védhetek, ahol minden héten a maximumot kell majd nyújtanom. Hétfőn délután már edzésre kell jelentkeznem, szerdán pedig már a Lemgo otthonában lépünk pályára. Ebben a pontvadászatban az ilyen szintű alakulatok számára óriási eredménynek számít idegenbeli pontszerzés."

A Balingen jelenleg a tizenkilenc csapatos Bundesliga tizenkettedik helyén áll, mérlege kilenc győzelem, egy döntetlen és tizenkét vereség. Legközelebb február 18-án, a Lemgo ellen lép parkettre, azon a találkozón már a magyar portás is a csapat segítségére lehet.

Bundesliga
2014/2015
  M GY D V GK P
1. Kiel 22 19 0 3 654:534 38
2. Rhein-Neckar 21 18 0 3 627:512 36
3. Flensburg-H. 20 15 2 3 598:494 32
4. Magdeburg 21 15 1 5 620:561 31
5. Göppingen 21 11 2 8 577:568 24
6. Melsungen 22 10 3 9 651:621 23
7. Gummersbach 21 10 2 9 579:585 22
8. Fuchse Berlín 22 10 2 10 595:604 22
9. Hannover-Burgdorf 22 9 3 10 615:617 21
10. Wetzlar 21 8 4 9 542:541 20
11. Hamburg 22 9 2 11 601:592 20
12. Balingen-W. 22 9 1 12 545:586 19
13. Bergischer 22 9 1 12 586:641 19
14. N-Lübbecke 20 7 3 10 569:569 17
15. Erlangen 22 6 3 13 540:608 15
16. Friesenheim 21 7 0 14 522:611 14
17. Minden 22 7 0 15 579:639 14
18. Lemgo 21 5 2 14 605:623 12
19. Bietigheim-Metterzimmern 21 3 1 17 543:642 7