Spanyol foci

Moyes egész szezonra elvesztette legjobbját

Egyre pocsékabb helyzetbe kerül a Real Sociedadot irányító David Moyes, hétfőn ugyanis kiderült, hogy a szezonban már nem számíthat legjobb játékosára

A Real Madrid ellen 4-1-re elveszített találkozó 17. percében David Moyesnak le kellett cserélni a megsérülő csatárát, Carlos Velát. A 25 éves mexikói támadó állapotáról hétfőn közöltek híreket, ezek szerint viszont a fiatal játékos a szezon hátralévő részében már nem lehet csapata segítségére, mivel meg kell operálni a jobb térdét.

Vela sérülése óriási veszteséget jelent a Real Sociedad számára, hiszen a korábbi Arsenal-csatár az együttes legnagyobb értéke és egyben legeredményesebb játékosa, az idei bajnokságban 16 meccsen hét gólt szerzett, amivel természetesen vezeti a házi góllövőlistát is.

Mivel David Moyesnak már nincs módja új játékosok igazolására, ezért valamit nagyon gyorsan ki kell főznie, a Sociedad ugyanis csupán négy pontra van a kiesés jelentő 18. pozíciótól. A hétvégén a kék-fehérek a 10. helyen álló Celta Vigót fogadják, a galíciai csapat ellen 2008 óta nem szenvedtek vereséget.

Amióta Moyes átvette a csapat irányítását, azóta a baszk együttes többnyire kevés gólos mérkőzéseket játszik, ám így hogy kiesett a legjobb gólszerzője, ez a tendencia tovább folytatódhat, ami sportfogadói szempontból tartogathat lehetőségeket.

Real Sociedad#esp-real_sociedad

 

[1778247] 2015-02-07 22:00:00 Real Sociedad - Celta Vigox;
[1778247] 2015-02-07 22:00:00 Real Sociedad - Celta Vigox;
165952