Australian Open

Djokovics lesz Murray ellenfele a döntőben

  • hatharom.com

A világelső Novak Djokovics öt szettben nyert a címvédő Stan Wawrinka ellen az Australian Open felső ági elődöntőjében.

A pénteki játéknapon női páros és vegyespáros mérkőzéseket is rendeztek, a csúcsrangadó azonban a világelső Novak Djokovics és a címvédő Stan Wawrinka összecsapása volt. A svájci klasszis nagy önbizalommal léphetett pályára, hiszen tavaly a negyeddöntőben legyőzte a szerb riválisát, ráadásul az egész tornán nagy formában teniszezett. 

Wawrinka kezdte jobban a találkozót, 3-3-nál sikerült elvennie Djokovics adogatását, ám nem sokáig tartott az öröme, a szerb ugyanis rögtön visszabrékelt, majd a tie-breaket játszi könnyedséggel húzta be. Nem omlott össze a svájci, zseniális teniszt bemutatva megnyerte a második szettet, abszolválva ez tippmesterünk fogadását, aki minimum egy játszmát várt a címvédőtől.

A harmadik felvonás érdekesen alakult, Djokovics 3-0-ás előnyőre tett szert és labdája volt a 4-0-hoz, de nem tudta kihasználni, sőt ezt követően a szervagémjét is elbukta, így 5-1 helyett 3-3 állt az eredményjelzőn. Minden jel arra mutatott, hogy az első szetthez hasonlóan rövidítésben dől el a játszma, ám Wawrinka 4-5-nél egy buta kettős hibát ütött, aminek köszönhetően elveszítette a szettet. 

Úgy tűnt ez megtöri a svájcit, ugyanis a negyedik játszmában rögtön elbukta az adogatását, viszont kissé váratlanul, ezt követően sikerült visszabrékelnie, köszönhetően Djokovicsnak, aki teljesen dekoncentráltan játszotta le ezt a gémet. Több sem kellett Wawrinkának, új erőre kapott és fantasztikus játékkal döntő szettre mentette a meccset. 

Jól kezdte a címvédő az ötödik felvonást, szorongatta Djokovicsot fogadóként, de a bréket egy elhibázott fonák egyenes miatt nem tudta megcsinálni. Ez némileg ott maradt a fejében, a következő gémben két kettős hibának köszönhetően elbukta az adogatását. A szerb ezt követően még négy gémet nyert zsinórban a sokat hibázó svájci ellen. 

Djokovics visszavágott a tavalyi vereségért, pályafutása során ötödik alkalommal jutott be az Australian Open-döntőjébe, ahol ellenfele a csütörtökön Tomás Berdychet négy szettben legyőző Andy Murray lesz

Australian Open, férfi elődöntő
Novak Djokovics (1) – Stan Wawrinka (4): 7-6, 3-6, 6-4, 4-6, 6-0

Nem hozott ez a meccsük olyan izgalmakat és drámai pillanatokat, mint a tavalyi és a tavalyelőtti, viszont látványos ütésekben ezúttal sem volt hiány. Főleg Wawrinka részéről jöttek a bravúr pontok, akinek elképesztően sült a fonákja, de a hálónál is bemutatott két olyan röptét, amit nehéz értelmezni. A nap labdamenete azonban egy vegyespáros mérkőzésen született, ahol a rutinos Leander Paes játszott nagyot a hálónál:

Tenisz-tippekért látogass el a Protipp-rendszerünkbe!
  • Pro
    Cesc18
    2015. január 28., Szerda 14:26
    • Ország:Ismeretlen
    • Fogadás típusa:Bármi más
    • Tipp:Szett hendikep: Wawrinka +2,5
    • Odds:1.59
    • Eddig éri meg:1.45
    • Tét:6
    • INDOKLÁS:

      Sorozatban a harmadik kiírás, amikor találkoznak. Tavaly és tavalyelőtt is drámai ötszettes meccset vívtak, és elnézve a formájukat, most is nagy csatára számíthatunk. Wawrinka címvédőhöz méltó teniszt tett eddig a pályára, különösen látványos volt a Nisikori elleni negyeddöntője, ahol félelmetes formában ütögetett. Elképesztően sül a keze és ezúttal mentálisan is erős. Djokovics szettveszteség nélkül jutott el a legjobb négyig. Azon felül, hogy Wawrinka bombaformában van, azért sem lesz egyszerű dolga, mert két nagy adogató elleni meccsen van túl, akik ellen egy teljesen ritmustalan, kevés hosszú labdamenetes derbit vívott. A svájci adogatása nagyon egyben van, fontos pillanatokban is képes beütni a jó első szervát, ami biztos alapot ad a játékának. Megvan a tenisze ahhoz, hogy legyőzze Djokovicsot, ezt tavaly bizonyította, az pedig nem kérdés, hogy egy szettre jó-e. A mostani formáját elnézve pedig hatalmas meglepetés lenne, ha háromban maradna alul...

    • Eredmény:

      7:6, 3:6, 6:4, 4:6, 6:0

    • kimenetel
      Nyereség
    • 3.54