Angol foci

Sokan szeretik a City-t, csak nem Manchesterben

megosztom

Több United-mezt adnak el Dublinban, mint Manchesterben, de ugyanaz a helyzet a Liverpool-dresszekkel is. A City-t Manchesterben ki nem állhatják, London legnépszerűbb klubja pedig az Arsenal.

Az angol Sport Direct elkészítette jelentését a 2014/2015-ös szezon mezeladásaira vonatkozóan. A legnagyobb sportáruház adatai bizony rendkívül érdekesek, hiszen megtudhatjuk belőle, hogy a Premier League nagycsapatai például mely városokban vagy országokban a legnépszerűbbek.

Manchesterben például egyértelmű a United fölénye, a Vörös Ördögök ugyan a pályán idén elmaradnak a City-től, ám a mezek tekintetében megsemmisítő a vezetésük, a városban eladott manchesteri dresszek 95 százaléka ugyanis vörös színű...

Manchesterben a United az ász

Ezzel együtt sem Manchester a legfőbb bázisa a Unitednek, ugyanis az összes értékesített dressz közel 45 százaléka Londonban talál gazdára. Hogy a főváros ennyire domináns, az nem túl meglepő, lévén London nagyságrendekkel nagyobb lélekszámmal rendelkezik az összes angol városnál, de hogy a második helyen az ír főváros Dublin következzen, az már azért érdekesebb.

A United-mezek Londonban és Dublinban is népszerűbbek, mint Manchesterben

Ha már Manchester, akkor vessük egy pillantást a város másik csapatára is. A City népszerűsége az utóbbi pár évben lett igazán óriási, köszönhetően az arab pénzekből leigazolt világsztároknak. A legtöbb City-mez szintén Londonban fogy, ám a második helyen a skóciai Glasgow következik, míg a harmadik helyen egy kis holland falu, Fijnaart áll. Az Égszínkékek esetében elmondható, hogy gyakorlatilag mindenhol népszerűbb a csapat, mint saját otthonában, vagyis Manchesterben.

Sokan szeretik a City-t, csak nem Manchesterben

Na, de nézzük mi a helyzet Londonban, merthogy sztárcsapatból éppenséggel akad bőven. A közel 8 milliós metropoliszban az Arsenal szereléséből fogy a legtöbb, a három "nagy" közötti eladások tekintetében az Ágyúsok vezetnek 47 százalékkal, megelőzve a Chelsea-t és a jócskán lemaradó Tottenhamet.

A londoni sztárcsapatok közül az Arsenal a legnépszerűbb

De akadnak még furcsaságok bőven, például a Sport Direct a legtöbb Aston Villa-mezt nem Birminghamben, de még csak nem is Londonban értékesíti, hanem Dublinban. A Liverpool Londonban, Dublinban és Bristolban is több mezvásárlást mondhat magáénak, mint Liverpoolban, de az is figyelemreméltó, hogy Manchesterben is népszerű a csapat.


Ezen a hétvégén a Premier League küzdelmei szünetelnek, ugyanis FA-kupa fordulót rendeznek Angliában. A 4. körben számos élvonalbeli nagyágyú is pályára lép, így az Arsenal, a Liverpool, a Chelsea, a Tottenham, a Manchester City és a Manchester United is.

2015-01-23;132
2015-01-24;132
2015-01-25;132
2015-01-26;132
premier-league-2014-2015

 

megosztom