A lassan unalomig játszott Clásico mellett egyértelműen az angol listavezető Chelsea manchesteri vendégjátéka volt a hétvége meccse. Bár a sérülések mindkét edző számításait keresztülhúzták, végül a várakozásoknak megfelelően alakult a parti, kevés meglepetéssel.
Sérültek, sérültek mindenhol
A Unitednél lassan szokássá válik, hogy 7-8 játékossal nem lehet számolni a hétvégi forduló előtt, most Jones és Falcao sérült le az utolsó pillanatban, de Valencia, McNair, Young, Carrick és Herrera sem volt bevethető, míg Rooney hárommeccses eltiltásának utolsó felvonását töltötte. A Chelsea gépezetében Diego Costa sérülése volt a homokszem, a spanyol-brazilon kívül első számú helyettese, Remy, és a balbekk Azpilicueta volt kénytelen kihagyni meccset, utóbbi eltiltás miatt.
A kezdők is ennek szellemében rajzolódtak ki, Mourinho tartotta magát jól bevált 4-2-3-1-es felállásához, amelyben Costa helyét Drogba, Azpilicuetáét pedig Filipe Luis vette át. Louis van Gaal Falcao és Rooney hiányában egycsatáros játékra állt át: 4-1-4-1-ében Blind volt a legmélyebben helyezkedő középpályás, előtte Fellaini és Mata már a támadásokat is segítette, míg Di Maria ezúttal egyértelműen a vonalak mellett kapott lehetőséget. A védelembe Smalling került be Rojo mellé, a jobbszélt pedig a Rafael-Januzaj párosnak kellett volna bejátszania.
A döntő faktor a középpálya volt, amelynek biztosítását egyik edző sem bízta a véletlenre. Főleg van Gaal reagált hatásosan az ellenfél játékára, Blindet Oscar, Fellainit Fabregas, Matát pedig Matics nyakára ragasztotta rá, de konkrét és jól látható védekező feladata volt a Januzaj - di Maria kettősnek is. Mourinho nagyjából hasonló receptet követett, ő Williant szabályozta be brutálisan, de a hagyományosan remekül védekező Oscarnak is bőven volt feladata az ellenfél kapujának támadásán kívül.
A védekezés mindenek felett
Furcsa ezt lerírni, de a Chelsea legnagyobb erénye idén eddig a középpálya kreativitása. Fabregas élete formájában játszik (1 gól, 8 assziszt, kilenc forduló alatt), de Hazard-ra sem lehet panasz, az ellenfelek pedig rendre képtelenek mit kezdeni a kékek kombinációs játékával. Van Gaal abból indult ki, hogy ha már Fabregasra komoly nyomást tud gyakorolni a United középpályája, akkor vélhetően a támadóharmadba is ritkán, és kiszámítható folyosókon (aka szélek) jut csak el a labda. A meccs első harmadában ez fényesen be is igazolódott, a United ha uralni nem is uralta, de minimum kézben tartotta a meccset, a Chelsea pedig magához képest szenvedett, egyedül Hazard játékában volt benne a konstans gólveszély.
A holland húzása viszont saját csapata támadójátékára is negatív hatással volt, a középpályások sok esetben túl mélyen visszahúzódtak a kapujuk elé (főleg Mata esetében volt furcsa ezt látni), ezzel pedig szinte teljesen elvágták az összjáték lehetőségét van Persie-vel. A csatár egyébként sincs túl jó formában, gyakorlatilag az egész meccsen nettó emberhátrány volt, amikor pedig egy-egy pontrúgásnál hátrajött védekezni, abban sem volt túl sok köszönet.
A Chelsea védekezésnek alapja a viszonylag magas intenzitású letámadás (Drogba és Oscar is jónéhányszor zavarba hozta a Rojo-Smalling kettőst a labakihozataloknál), és di Maria lekettőzése volt. Az argentin gyenge játéka nem a véletlen műve volt, Mourinho iszonyatos energiákat mozgósított a kikapcsolására, így ha véletlenül labdához is jutott, azonnal két kékmezes ember lehelt a képébe. Ivanovics különösen jó munkát végzett rajta, de érdemes kiemelni Williant is, aki bár előrefelé nem sokat mutatott, a saját térfelén kifejezetten hasznosan muzsikált.
A United 30 beadásából csak 10 ment emberhez
Az embernek sokszor az volt az érzése, hogy csak középpálya létezik a meccsen, a játékosok borzasztóan sűrűn helyezkedtek, mindkét edző a létező legminimálisabbra akarta szűkíteni a bejátszható területek nagyságát. Ebből adódóan a tempó is óriási volt, alig akadtak alibi passzok, a játékosoknak hihetetlenül kevés idejük volt a labdával. Nem véletlen, hogy ezen a meccsen senki nem passzolt 100%-kal, mint Modric a Clásicón: ha elméláztál, akkor felrúgtak, ha gyorsan továbbtetted a zsugát, abban pedig bőven benne volt a hibázás lehetősége.
Mi a fene van a Digivel?
A megérdemeltnél sajnos jóval kevesebbszer hangzik el, hogy milyen frankón tolja a sportközvetítéseket a DigiSport, pedig ez a helyzet, itthon bőven kiemelkednek a felhozatalból. Vannak értelmes szakijaik, felkészült riportereik, a Premier League mögé gyártott fel- és levezető műsoraik pedig simán a vonatkozó műfaj valaha volt legjobbjai Magyarországon. A United-Chelsea meccsen most mégis látványos bakot lőttek: a kommentátor Monoki Lehel alig győzte palástolni a lelkesedését a United újabb "veresége" (igen, ő ezt nagyjából a nyolcvanadik perc tájékán elkönyvelte) kapcsán, a szakértő Bánki Dodi pedig egyenesen odáig ment, hogy luxusközépcsapatnak nevezte a Unitedet.
Ezzel persze nincs baj, mindenkinek szíve joga kifejezésre juttatni a saját véleményét - pláne, ha ezért fizetik -, de az, hogy közben senki nem képviselte az ellenoldalt mondjuk az MU-t aprózó folyamatos sérüléshullám felemlegetésével, már több, mint meredek. Az pedig, hogy a csatorna honlapjára felkerülhetett a "Chelsea végig uralta a mérkőzést" kitétel, már az egésznek csak a teteje, a hab a tortán.
Az ilyen meccsek általában vagy 0-0-ra végződnek, vagy a pontrúgások döntenek, és ez most sem történt másként. A második félidőt sokkal aktívabban, komoly letámadással és magasan megszerzett labdákkal indító Chelsea egy szöglet után szerezett vezetést, majd ahogy szokta, be is parkolta a busz a kapuja elé. A United játéka innentől kezdve görcsössé és kiszámíthatóvá vált, és mivel Van Gaal a cserékkel sem igazán tudott belenyúlni a meccsbe (egyetlen támadója ült a padon, a tejfelesszájú Wilson), sokáig úgy tűnt, 0-1 marad a vége. Aztán jött Ivanovic teljesen jogos második sárgája, di María egyetlen értékelhető pontrúgása, és a lecsorgót bevágó van Persie, aki bűnbakból végül hős lett.
Összegzés
Az első félidőben a United, a másodikban a Chelsea volt jobb, veszélyesebb, ez alapján igazságos döntetlen született. Van Gaal terve egyrészt bejött a Chelsea középpályájának megfojtásával, másrészt viszont épp ez lett a veszte, túlságosan elszigetelte van Persie-t a mezőny többi részétől. Ebből aztán ez lett, hogy a United rengeteget ívelgetett, és szinte csak beadások formájában tudta elérni a Chelsea tizenhatosát (30-ból 10 talált embert végül), ami már-már a Moyes-éra kilátástalanságát idézte. Másrészt viszont játékban semmivel sem maradtak alul a jelenleg egyértelműen legjobb Chelsea-vel szemben, egy formálódó csapatnál - ennyi sérülttel a zsákban meg pláne - azért ez is valami.
A Chelsea nyilván nem elégedetlen, Mourinho rendszeresen az ikszért jár idegenbeli rangadókra, és most sem volt túl meggyőző a csapat az első gólig. A végén persze méretes pechjük volt, egy percet már bárhogyan ki lehetett volna húzni, de így sem sikerült. Talán ha Mourinho Drogba helyére hozza Schürrlét, a német elszalad egy kontrával, és megnyeri a meccset, de ez már csak tipikus utólagos okoskodás, kevés benne az értelem. Az iksszel vélhetően senki nem elégedetlen, főleg hogy a City és a Liverpool is botlott, a mezőny pedig a Chelsea háta mögött olyan szoros, hogy nagyítóval sem látni, ki mire lehet esélyes a szezon végén.
Ha érdekelnek a Taktikai Zóna további elemzései, kattints a linkre, ahol az összes korábbi írásunkat megtalálod.