NB I

Megvan a Honvéd új vezetőedzője

  • MTI

Csábi Józsefet nevezték ki vasárnap a labdarúgó NB I-ben 12. Budapest Honvéd vezetőedzőjének.

Csábi nem maradt sokáig munka nélkül

A kispesti klub honlapján olvasható közlemény szerint a 47 éves szakembert vasárnap délelőtt már bemutatták a játékosoknak, akiknek ezután edzést is tartott.

A Honvédnál október 6-án menesztették az olasz Pietro Vierchowodot, helyette ideiglenesen Jasper Adrianus de Muijnck és Simon Miklós irányította az együttest.

Csábi legutóbb a Nyíregyháza Spartacusnál dolgozott, onnan hétfőn távozott. Korábban a magyar válogatott pályaedzője is volt, illetve 2013 őszén, Egervári Sándor szövetségi kapitány lemondását követően, az Andorra ellen 2-0-ra megnyert világbajnoki selejtezőn megbízott kapitányként irányította a nemzeti csapatot. Csábi játékosként 10 alkalommal volt válogatott, 1988 és 1994 között 146, 1998 és 2000 között pedig 45 bajnoki mérkőzésen lépett pályára a Honvéd színeiben.

A kispesti együttes a mostani szezonban 12 forduló alatt három győzelem és két döntetlen mellett hétszer kapott ki, a következő körben jövő vasárnap pedig a listavezető Videotonnal találkozik. A kispesti klub honlapján olvasható közlemény szerint a 47 éves szakembert vasárnap délelőtt már bemutatták a játékosoknak, akiknek ezután edzést is tartott.

[1732281] 2014-10-25 16:00:00 Kecskemét - Honvédx;
2014-10-24;212
2014-10-25;212
2014-10-26;212 
164237