Afrikai Nemzetek Kupája

Senki sem akarja meghívni az országába az Ebolát?

Ghána sem szívesen vállalná az Afrika Kupa 2015-ös megrendezését. Kérdéses, hogy egyáltalán megrendezik-e a tornát.

A szurkolók már meccsre sem mennek, mert félnek a vírustól

Mint arról a múlt héten beszámoltunk, vállalva a súlyos szankciókat, Marokkó lemondott a 2015-ös Afrika Kupa rendezési jogáról. Az okok között az Egészségügyi Világszervezet által kiadott dokumentumot említették, amely az Ebolával fertőzött emberek számának növekedését jelzi. Az Afrikai Labdarúgó Szövetség most kutathat új ország után, ám a jelentkezők nem állnak sorban.

Miután Marokkó visszamondta a rendezés jogát a CAF két országot, Ghánát és a Dél-afrikai Köztársaságot kereste meg, hogy vállalnák-e a torna lebonyolítását. Most úgy tűnik, Ghána sem szívesen kockáztatna ekkorát. John Mahama, az ország elnöke így nyilatkozott: "Nem szeretném, ha nálunk is felütné fejét az Ebola. Megértem Marokkó indokait, és elfogadom a visszalépésüket. 2017-ben biztosan megrendezzük a kupát, de 2015-ben nem biztos, hogy szeretnénk."

Nigériai szurkolókat vizsgálnak a Kongó elleni válogatott találkozót megelőzően - Fotó: BBC

A ghánai oldalakon az emberek tiltakoznak a torna megrendezése ellen, és egyenesen az Ebola "meghívásának" vélik az ötletet. Többen félnek attól, hogy ha a jóval fejlettebb egészségüggyel rendelkező Marokkó úgy érezte, nem tudnák biztosítani az emberek egészségét, akkor Ghána sem fogja tudni.

A marokkói sportminiszter korábban ezzel indokolta a visszalépést: "Egész Afrika egészsége miatt aggódunk, és rá kellett magunkat bízni a WHO jelentésére. Nulla rizikós torna nem létezik, de nem kockáztathatjuk meg az Ebola elterjedését. Nem néhány emberről beszélünk, hanem több százezerről, akiket képtelenség teljesen felügyelni. Ez az igazi probléma. Nem a csapatokkal, hanem a szurkolókkal van gondunk." A sportvezető elmondta, vállalják a büntetéseket, de úgy véli, semmilyen anyagi veszteség nem ér fel egy emberélettel sem.

Az Ebola tavaszi kitörése óta körülbelül 4500 emberéletet követelt. A vírusnak a kontinens labdarúgására is komoly hatása van, hiszen Sierra Leonéban minden mérkőzést lefújtak. Ezen kívül Sierra Leone mellett Guinea és Libéria sem láthat vendégül egyetlen válogatottat sem. A Seychelle-szigetek pedig visszalépett a kvalifikációtól, mert Sierra Leonéval játszottak volna a selejtezőben.