EURO 2016

Több szabályos gólt szereztünk, mégis remiztünk Bukarestben

Sikerült kiharcolnunk a döntetlent Romániában. Dzsudzsák Balázs a hajrában, szabadrúgásból egyenlített, és a végén még mi álltunk közelebb a három pont megszerzéséhez.

Meglepően támadó felállással, Dzsudzsákkal, Gerával, Lovrencsiccsel, Stieberrel és Szalaival a kezdőben léptünk pályára Bukarestben. Szintén ott lehetett a csapatban Korcsmár Zsolt is, aki (Stieberhez hasonlóan) sérüléssel bajlódott, de felépült szombat délutánra. A hazaiaknál végül Ciprian Marica sérülése miatt Raul Rusescu szerepelt ékként.

A első félidőben inkább a lelátón zajlottak az események. Forrtak az indulatok mindkét oldalon, a pályán azonban nem történt sok említésre méltó. Ugyan a hazaiak többször a védelmünk mögé tudtak kerülni, helyzetet alig-alig alakítottak ki. A 39. percben aztán mi kerültünk közel a gólhoz, de a játékvezető érvénytelenítette Szalai Ádám gólját. Tette mindezt hibásan, hiszen a Hoffenheim csatára nem tartózkodott lesen. Hihetetlenül bosszantó. Úgy pedig főleg, hogy a románok a félidő lefújása előtt két perccel kihasználtak egy újabb gyenge védekezést. Rusescu senkitől sem zavartatva szerezte meg a vezetést a románoknak (1-0), így hátrányból vártuk a második félidőt.

Íme Dzsudzsák beívelése után a leshelyzet - Fotó: MTV

Dárdai Pál minden bizonnyal aktívabb játékra és letámadásra hívta fel a figyelmet a szünetben. Nikolics váltotta Stiebert, és a játékunk is megélénkült. Azonban ez csak néhány minutumig tartott. Az 55. perctől szinte egyáltalán nem történt semmi a gyepen, helyzetünk nem volt, lehetőségeink is alig-alig. Fél órát kellett kibekkelnünk, mire láttunk említésre méltót, ott viszont nagyon nagyot üvölthettünk. Dzsudzsák Balázs tekert egy szabadrúgást mesterien Tatarusanu kapujába, így 1-1-gyel várták a csapatok az utolsó minutumokat.

A románokat láthatóan megzavarta a semmiből szerzett találat, alig-alig tértek magukhoz. A hajrában Nikolics akár a győzelmet is megszerezhette volna, ám Tatarusanu bravúrja azt jelentette, csak egy ponttal gazdagodtunk ma este.

Fotó: MTI

Összességében nem játszottunk igazán jól, de fegyelmezett volt a csapat, ahogy azt Dárdai Pál megígérte. Ha az első félidőben Szalai gólját nem érvényteleníti a játékvezető, még akár nagyobb is lehetne most az öröm, de az elmúlt évekhez képest egy bukaresti pontszerzés így is előrelépésnek mondható.
Dárdai Pál a mérkőzés után elmondta: Elégedett a döntetlennel, főleg egy ilyen második játékrész után. Gera Zoltán csak ennyit bírt, a cserék tervezettek voltak. A debütáló szövetségi kapitány nyugtatta a szünetben a játékosokat és pozíciós váltásokat eszközölt a középpályán. Állítása szerint minden úgy ment, ahogy eltervezték, de a gólt mégis mi kaptuk. A jövő heti, Feröer-szigetek elleni mérkőzésen győzelmet vár a tréner, aki szerint fontos lesz kipihenni addig a mai találkozót

A gólszerző is nyilatkozott a találkozót követően, aki szintén azt emelte ki, hogy a félidőben fontos volt megnyugodjanak és lehiggadjanak kicsit a bekapott gólt követően. Dzsudzsák Balázs dicsérte a középpályás játékot a második félidőben, hiszen a románoknak nem volt helyzetük a vezető góljuk után. A szélső megköszönte a szurkolóknak a biztatást.

A magyar csapat legközelebb kedden, 20 óra 45 perctől lép pályára Eb-selejtezőn. Az ellenfél Feröer-szigetek lesz.

Románia-Magyarország 1-1 (1-0)
Eb-selejtező, F csoport, 2. forduló
Bukarest, Nemzeti Stadion, 55 000 néző, v.: William Collum (skót)
gólszerzők: Rusescu (44.), illetve Dzsudzsák (82.)
sárga lap: Hoban (18.), Gardos (31.), Grigore (79.), Rusescu (90.), illetve Gera (26.), Varga (51.), Juhász (69.), Elek (74.), Király (86.), Korcsmár (90.)
 
Románia: Ciprian Tatarusanu - Vlad Chiriches, Dorin Goian (Florin Gardos, 5.), Dragos Grigore, Razvan Rat - Ovidiu Hoban, Mihai Pintilii - Alexandru Maxim (Bogdan Stancu, 84.), Alexandru Chipciu, Lucian Sanmartean (Cristian Tanase, 67.) - Raul Rusescu
Magyarország: Király Gábor - Varga József, Juhász Roland, Korcsmár Zsolt, Kádár Tamás - Gera Zoltán (Tőzsér Dániel, 77.), Elek Ákos - Lovrencsics Gergő (Simon Krisztián, 63.), Stieber Zoltán (Nikolics Nemanja, a szünetben), Dzsudzsák Balázs - Szalai Ádám
[1667487] 2014-10-11 18:00:00 Románia - Magyarországx;
Percről percre: 2014_10_11 Románia-Magyarországx