Forma-1

Nagy a baj Bianchival, a legrosszabbtól rettegnek az F1-esek

  • PKJ

A Marussia francia pilótája a Japán Nagydíj negyvenharmadik körében szenvedett súlyos balesetet. Eszméletlen állapotban szállították kórházba, az állapota kritikus.

Felipe Massa 2009-es, hungaroringi balesete óta nem volt kirívóan súlyos bukás az F1-ben. Öt évig tartott a szerencsés sorozat, a vasárnap (magyar idő szerint reggel) megrendezett Japán Nagydíjon a francia Jules Bianchi nagyon csúnyát esett, le is kellett állítani a versenyt.

A Marussia 25 éves pilótája a futam 43. körében csúszott ki, a hetes kanyarban, éppen ott, ahol percekkel korábban a sauberes Adrian Sutil is eltalálta a gumifalat. Bianchinak nem volt szerencséje, éppen a mentést végző daruskocsinak csúszott neki, Sutil beszámolója szerint oldalról, de ijesztó tempóval. Ráadásul alá is szorult.

Egy nyitott karosszériás, együléses versenyautóval ez a létező legkomolyabb baleset, amit el lehet szenvedni.

Előbb a Safety Cart küldték be, majd látva, mennyire komoly a helyzet, azonnal lefújták az egész versenyt. Gyorsan megvolt a pódium és az interjúk is, de a versenyzők arcán egyértelműen lehetett látni, nagy a baj. A pezsgőzés is elmaradt, a helyszínen pedig minden riporter, újságíró, tévés, mérnök és versenyző azt találgatta, vajon mi lehet a helyzet Bianchival, akit nem a pályakórházba, hanem egy komolyabb orvosi intézménybe szállítottak.

Az eső és a közelgő tájfun miatt azonban nem helikopterrel, hanem mentővel, rendőri felvezetés mellett. Ez nyilvánvalóan nem a létező legjobb megoldás, lassú és kockázatos is, de nem volt más választás. Azt, hogy tájfun jöhet a verseny ideje alatt, előre lehetett látni, voltak is tárgyalások arról, hogy a futamot a tervezettnél korábban, magyar idő szerint hajnalban rendezzék, de ezt végül (elsősorban a helyi, japán érdekek miatt) elvetették. 

Holott egy csomó másik szériában és szakágban alapvető szabály, hogy, ha nem tud felszállni a helikopter, verseny sincs.

A futamon egyébként végig esett az eső, a nap során Suzuka környékén annyi csapadék hullott, mint itthon két, átlagos hónap alatt. A startot el is halasztották fél órával, aztán csökkent az eső intenzitása, majd éppen akkor kezdett újra komolyabban zuhogni, amikor Bianchi kicsúszott. Felipe Massa, a Williams versenyzője a csapatrádióban meg is jegyezte, olyan rosszak a körülmények, hogy azonnal le kellene inteni a futamot.

Az FIA hivatalos közleménye szerint Bianchinak "súlyos fejsérülése" van, jelenleg a Suzukától mintegy 70 km-re lévő Mie Egyetemi Kórházban ápolják. Már meg is műtötték, az állapota kritikus, és az intenzíven fekszik.

A francia versenyző édesapja a francia TF3 televíziós csatornának nyilatkozott, és elismerte, fiának súlyos fejsérülése van, és órák óta a műtőben fekszik. Lewis Hamilton, a verseny győztese úgy fogalmazott, nagyon aggódnak Bianchi miatt, csapattársa, Rosberg a német RTL televíziónak aggódó arckifejezéssel csak annyit mondott, a francia állapota "nagyon, nagyon súlyos".

A harmadik helyen befutó Vettel egy finom kritikát is elengedett a verseny szervezői felé, és utalt arra, hogy talán jobb lett volna a tájfun miatt mégiscsak hamarabb letudni a futamot. Mint mondta, tudja, hogy a szervezőkön nagy volt a nyomás a TV és a szponzorok miatt, de a japánok "egyszer már elkövették ezt a hibát 1976-ban..."

Bianchit a mentőben Marco Mattiacci, a Ferrari csapatfőnöke, és Felipe Massa, a csapat korábbi pilótája is elkísérte. Sajtóhírek szerint jelenleg az összes versenyző a kórházban tartózkodik, együtt szorítanak társuknak a mielőbbi felépülésért.

Jules Bianchi második évét tölti a Forma-1-ben, a Ferrari pilótája, kölcsönben vezet a Marussiánál. Idén, a kaotikus Monacói Nagydíjon ő szerezte meg a kiscsapat történetének első pontjait, nyolcadikként intették le. Ez pályafutása legjobb F1-es ereménye.

A balesetről számos kép és videófelvétel rendelkezésre áll, ezek megtalálhatóak az interneten - jellemzően szurkolók és megbízhatatlan bulvárportálok megosztásai jóvoltából. Kérünk benneteket, ne kérjetek és ne is csatoljatok is ilyeneket a cikk alatt, a nemzetközi sajtó egy emberként utasítja el ezek közzétételét, annál is inkább, mert Jules Bianchi jelenleg is élet-halál között lebeg a kórházban. Köszönjük a megértést.