Vélemény

Álljon össze a Huszti, Gera, Dzsudzsák, Szalai-féle válogatott!

  • VP

Pintér Attila kirúgásával új szelek fújnak a magyar válogatott háza táján, az ideiglenesen kinevezett Dárdai Pál személye pedig pozitív irányba lökheti a nemzeti csapat erősen döcögő szekerét.

Dárdai összeállítja a legerősebb csapatot?

Csütörtökön robbant a bomba, Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke sajtótájékoztatón jelentette be, hogy öt mérkőzés után elköszönnek a jelenlegi kapitánytól és a következő három mérkőzésen Pintér Attila helyett már Dárdai Pál készíti fel a válogatottat. A jelenleg a Hertha utánpótlásában dolgozó egykori válogatott labdarúgó örömmel fogadta a felkérést, ráadásul térítésmentesen, tehát ingyen vállalta a beugró szerepét.

A Dárdai Pállal szemben megfogalmazott elvárásokkal kapcsolatban az MLSZ elnöke elmondta, saját maga tűzött ki olyan célokat, amelyeket ha megvalósít, akkor a válogatott visszakerülhet a versenybe az Eb-selejtezősorozatban. "Az ő karaktere, az a 17 év, amit Németországban töltött játékosként nagy nevű edzők irányítása alatt, az elfogadottsága, amelytől reméljük, hogy egységet kovácsol a válogatott tagjai között, bízunk benne, ellensúlyozza a tapasztalatlanságot" - mondta a szövetség első embere az ideiglenes kapitányról. A fenti mondat kulcsa az "elfogadottság" lehet, hiszen Dárdai Pintér Attilával ellentétben nagy tiszteletnek örvend, mind a szakma, mind a sajtó - és talán ez a legfontosabb -, mind a játékosok körében. Az elmúlt 20 évben kevés magyar futballista akadt, aki olyan külföldi karriert tudott befutni, mint Dárdai, de pályafutása mellett legendásan kitartó hozzáállása és elképesztő szorgalma miatt is sokan felnéznek rá.

Habár az kétségtelen, hogy szakmai tapasztalat terén a kétszeres magyar bajnok Pintér Attila "veri" az egyelőre még csak kissrácokkal foglalkozó - igaz, pályafutása alatt számos elismert szakember kezei alatt játszó  - Dárdait, ám egyvalamiben az egykori középpályás mindenképpen elődje előtt jár: történetesen, hogy senkivel nincs rosszban.

Pintér Attila veszte ugyanis éppen az lett, ami annak idején - decemberben - a kinevezése mellett szólt. A pokróc, arrogáns és olykor mindenféle illemet nélkülöző stílustól az MLSZ-ben azt várták, hogy a "szelíd" Egervári után felrázza a nemzeti csapatot, csakhogy a gyakorlatban visszanyalt a fagyi, a terv pedig kudarcba fulladt. Amellett, hogy a sajtó és a szurkolók folyamatosan kritizálták a kapitányt, a játékosok sem voltak odáig érte, több "régi motoros" válogatott is hangot adott nemtetszésének - még ha burkoltak is tették mindezt -, de természetesen a leglátványosabb összetűzés Szalai Ádámmal történt.

A legmagasabban jegyzett magyar futballista tavalyi kirohanása a honi közeg és a magyar edzői kar ellen rosszul érintette Pintért, regnáló magyar bajnok edzőként pedig magára is vette a súlyos szavakat. A kapitány először olyan szövegekkel hagyta ki a keretből a támadót, hogy "olyanokat akar megnézni, akik még nem bizonyítottak" vagy "nála csak olyan futballista jöhet szóba, aki rendszeres játéklehetőséget kap klubjában". Habár sejteni lehetett, hogy miről van szó, nyíltan ebbe így nehéz volt belekötni, nem is nagyon tette meg ezt senki. Aztán Szalai a nyáron a Schalkéból a Hoffenheimhez került - ahol azóta minden meccsen kezdő volt -, ám az északírek elleni selejtező előtt mégsem postáztak neki meghívót, a nyílt hadüzenet után pedig a csatár köszönte szépen, lemondta a válogatottságot.

Lemondta, de csak addig, amíg Pintér irányította a válogatottat. Vagyis csütörtökig. Hogy ki lesz  Pintér Attila végleges utódja, arra még valószínűleg heteket várhatunk, de Csányi szavaiból leszűrhettük, most aztán tényleg külföldi szakember jön a válogatott élére. Addig pedig itt van Dárdai, aki közel 20 éve Németországban éli meg a futballt, a nyugati profi világban edződött éveken át. Dárdai soha nem rejtette véka alá, hogy nincs túl jó véleménnyel a magyar élvonalról, ha nem így lett volna, pályafutása végéhez közeledve ő is hazatérhetett volna valamelyik magyar kirakatcsapatba. De nem tette, az okokat sejtjük.

Dárdai kinevezését lehet vitatni vagy ellenezni, de arra mindenképpen jó lesz, hogy egy kicsit felkavarja az állóvizet. Óriási meglepetés lenne, ha első kerethirdetésében megint 19 NB I-es (!) futballistát találnánk. Talán erre a három meccsre végre háttérbe szorulnak a menedzserérdekek, és talán végre a Lipták-félék is kikerülnek a kezdőből.

Hogy milyen szakmai stábja lesz az ideiglenes kapitánynak, arról majd csak a jövő héten döntenek. Sajtóhírek szerint Dárdai a jelenleg a Salzburgnál pályaedzőként dolgozó Löw Zsoltot szeretné maga mellé, aki viszont a hatharom.com-nak elmondta, hogy nem szívesen adná fel kinti karrierjét egy itthoni munkáért. Ám mivel ez csak ideiglenes felkérés, talán mégis belemegy a "buliba". És hogy ez miért lenne jó? Azért mert egy Dárdai-Löw kettősnek semmi vesztenivalója nincs - három meccsről beszélünk! -, tehát minden bizonnyal a lehető legjobbat hozná ki a gárdából. A legjobbat, a legjobb játékosokkal, lévén nem nekik kell építkezni. Nem titok, hogy például Huszti Szabolcs kiváló kapcsolatban van a fenti két úrral, évekig játszottak ugyanabban a ligában és a válogatottban is. Talán a "haverok" hívására mégis kötélnek áll, és besegít a csapatnak.

Álljon is kötélnek mindenki, játsszanak a legjobbak. Persze, amikor a fiatalítás fontosságát hangsúlyozzuk, visszás arról olvasni, hogy Huszti vagy éppen Gera után áhítozunk, de egyrészt úgy fest, még mindig nincs náluk jobb, másrészt talán ők nem rakják teli a gatyát 60 ezer őrjöngő román előtt Bukarestben. Próbáljuk csak meg, egy északírek elleni vereség után sok meglepetés már nem érhet minket.


157976
[1667487] 2014-10-11 18:00:00 Románia - Magyarországx;