Kevés idegesítőbb dolog létezik az áítigazolási szezon utolsó napjánál. Felkelsz reggel, látod, hogy X gépe már Madrid felé repül. Megvették, tiszta sor. Aztán felmész a twiterre, ahol máris virít a hír: a feleségének nem tetszett a repülőtéren várakozó taxi, úgyhogy uzsgyi, vissza, nincs üzlet. Irány London, ahol viszont X-et csak kölcsönbe vinnék, meg amúgy is, nem lehet filmeket leszedni a szállodai wifiről, micsoda porfészek már az ilyen. Két órával később Münchenben száll le a gép, de emberünk pechjére esik az eső, amit megint csak nem szeret az asszonyka. Itt már ideges leszel, arra gyanakszol, hogy hülyének néznek, de már jön is az ügynök, aki gyorsan leszögezi, nincs tovább vita, X a Párizsé, mert jól áll neki a klub melegítője. Oké, még nem hivatalos, de punktum.
Este 11 van, zsong a fejed. X most van orvosin, ja, várj csak mégsem, mert a repülőről leszállva megrándult a bokája, sőt, közben érdeklődik a Dinamo Vlagyivosztok új tulajdonosa is, aki mindig szerelmes volt a játékába. Mire éjfélt üt az óra, kiderül, hogy felesleges volt az aggódás: X világ életében Vlagyivisztokba vágyott, imádja a klímát, nem tud betelni a panorámával, és a csapat előtt is nagy jövő áll - már amennyiben az egyébként végtelenül szerény és szimpatikus tulaj nem robban fel egy félreeső mellékutcában a jövő héten.
Ugye, hogy utálod? Még szép. De vajon mikor lett ilyen émelyítően undorító a topfoci? És, persze, ki a hibás? Máris mondjuk a választ, csak előbb még egy kérdés:
ismered Jorge Mendest?
Nem? Na, ugye. Meg is van a trükk. Pedig a portugál viszonylag komoly arc a nemzetközi transzferpiacon, olyannyira, hogy nincs is nála komolyabb. Papíron mindössze a Gestifute nevű menedzsercéget vezeti, de igazi örömét abban leli, hogy dróton rángat olyan edzőfejedelmeket, mint Alex Ferguson, José Mourinho, vagy épp Louis van Gaal.
Mendes amúgy nightklubokban kezdte a szakmát, nem sok sikerrel. 1995 körül azonban homlokon csókolta a szerencse: az éjszakában összefutott Nunóval, a Vitoria Guimaraes akkori kapusával, aki épp Spanyolországba akart szerződni. Mendes segített neki összehozni a bulit a Deportivo La Corunával, és annyira bejött neki a meló, hogy rögtön elhatározta, menedzsercéget alapít. Elég elszánt volt hozzá, hogy gyorsan sok klienst szerezzen, Luis Figóért állítólag meg is verekedett a lisszaboni repülőtéren, de az igazán nagyot akkor szakította, amikor néhány cimborájával együtt rájött, a legnagyobb pénzek az angol fociban landolnak.
2003-4 körül indult a folyamat, amelynek az volt a célja, hogy minden egyes létező (de tényleg, az összes) használható portugál focista a Premier League-ben kössön ki. Mendes az ég egy adta világon mindegyik transzfernél ott volt, ő exportálta Cristiano Ronaldót, Carvalhót, Tiagót, Maniche-t, Paulo Ferreirát, Nuno Valentét, Decót, Nanit, Andersont. José Mourinhót fél lábbal Liverpoolból mozdította ki, egyszerűen addig duruzsolt a fülébe, amíg a sztáredző ki nem rúgta addigi menedzserét és barátját, hogy mégis inkább a Chelsea-t válaszza. És, hogy kié lett az ilyenkor szokásos sáp? Naná, hogy Mendesé.
A portugál ráadásul évek óta nem tud tévedni. Ő volt az, aki 46 millió eurót sajtolt ki a ManUnitedből az Anderson-Nani kettősért. Ő volt az, aki képes volt pénzt kunyerálni az Interől Quaresmáért. Ő volt az, aki rávette Fergusont, hogy fizessen 7,4 millió fontot egy olyan játékosért (Bebe), akit soha, egyszer sem látott még játszani, és csak úgy mellékesen, néhány héttel korábban még a portugál harmadik ligában jelentkezett edzésre.
Született tehetség, vagy közönséges csaló?
Ez az, amit senki nem tud. Egy biztos, idén nyáron összesen 195 millió fontért váltottak klubot a játékosai, és ne legyenek kétségeink, ennek az összegnek az 5-6%-a biztosan az ő zsebében kötött ki. A világ hét legnagyobb játékosüzlete közül négyben benne volt a keze. Eladta Di Maríát, Jamest, Filipe Luist, Mangalát és Diego Costát, és ez csak az idei nyár, mert korábban meg például Fabio Coentraót sózta rá a Realra istentelen nagy áron. És senki sem tudja, hogyan csinálja.
A spanyol-portugál-latin-amerikai piacon megkerülhetetlen szereplő, gyakorlatilag minden valamirevaló játékost ő képvisel, sőt, a Gestifute már odáig megy, hogy tulajdonol is bizonyos arányban egy-egy spílert. Ezt egyébként egyre kevésbé szeretik a kontinensen, Németországban annak rendje és módja szerint be is tiltották, de a Rojo-biznisz miatt kiakadó Premier League is nagyon húzza a száját miatta.
Változások tehát várhatóak, de egy valami örök: Jorge Mendes sosem jár rosszul. Kérdés, hogy mi lesz velünk, javíthatatlan álmodozókkal?