Belga Nagydíj

Rosberg volt a fekete bárány Spában, óriási füttykoncertet kapott

Daniel Ricciardo, a Red Bull ausztrál pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Belga Nagydíjat, amelyen az összetettben vezető német Nico Rosberg (Mercedes) második lett, és növelte az előnyét a versenyt feladni kényszerülő csapattársával, Lewis Hamiltonnal szemben.

Ricciardo Mogyoród után Spában is nyert - Fotó: AFP

A 25 éves Ricciardónak ez volt pályafutása és egyben idei harmadik futamgyőzelme. A pódiumon Eddie Jordan korábbi  autóversenyző és csapatvezető interjúvolta meg a három dobogóst, Daniel Ricciardót arról kérdezte, milyen érzés volt szinte végig az élen haladni, hiszen az előző két győzelme alkalmával az utolsó körökben vette át a vezetést. "Fontos volt, hogy konzisztens legyek, tartsam a köridőket. Amikor hallottam, hogy Rosberg harmadszor is kereket cserélt, tudtam, hogy gyors lesz a végén, ügyelnem kellett erre. Bíztam benne, hogy minden egyben marad az autón és nem lesz műszaki problémám" - mondta az ausztrál, aki a szurkolók támogatását is megköszönte.

A vb-éllovas Nico Rosberg és nagy riválisa, egyben márkatársa, Lewis Hamilton autója a második körben összeért, emiatt utóbbi pilóta defektet kapott, visszacsúszott a mezőny hátsó részébe, majd öt körrel a vége előtt feladta a nagydíjat. A német óriási füttykoncertet kapott a nézőktől, emiatt Eddie Jordan többször figyelmeztette a közönséget.

"Megpróbáltam kívülről megelőzni Lewist, végül összeértünk, ami mindkettőnk versenyét tönkretette a csapat szempontjából, így alakult. Nem lenne fair, ha most kommentálnám, vissza kell néznem videóról, hogy mi történt. Számítottunk a kettős győzelemre, de sajnos nem jött össze nekünk a mai nap" - mondta az incidensről Rosberg.

A harmadik helyen Valtteri Bottas, a Williams finn pilótája ért célba. "A csapat rendkívül jó munkát végzett, jó úton haladunk, nekem ez már a negyedik dobogós helyezésem. A legmagasabb fokára szeretnék felállni, de ha tudjuk tartani ezt a szintet, szép jövőnk lehet. Ebben a szezonban aligha lesz meg az a kis plusz, szerencse is szükségeltetik ahhoz, hogy megelőzzük a Mercedeseket, még van min dolgoznunk, de jó irányba haladunk."

A világbajnoki sorozat két hét múlva, az Olasz Nagydíjjal folytatódik Monzában.

Belga Nagydíj, végeredmény:
  pilóta csapat idő/hátrány rajtrács pont
1. Daniel Ricciardo Red Bull Racing-Renault 1:24:36.556 5 25
2. Nico Rosberg Mercedes +3.383 mp 1 18
3. Valtteri Bottas Williams-Mercedes +28.032 mp 6 15
4. Kimi Räikkönen Ferrari +36.815 mp 8 12
5. Sebastian Vettel Red Bull Racing-Renault +52.196 mp 3 10
6. Kevin Magnussen McLaren-Mercedes +54.262 mp 7 8
7. Jenson Button McLaren-Mercedes +54.580 mp 10 6
8. Fernando Alonso Ferrari +1:01.162 p 4 4
9. Sergio Pérez Force India-Mercedes +1:04.293 p 13 2
10. Danyiil Kvjat STR-Renault +1:05.347 p 11 1
11. Nico Hülkenberg Force India-Mercedes +1:05.697 p 18  
12. Jean-Eric Vergne STR-Renault +1:11.920 p 12  
13. Felipe Massa Williams-Mercedes +1:15.975 p 9  
14. Adrian Sutil Sauber-Ferrari +1:22.447 p 14  
15. Esteban Gutiérrez Sauber-Ferrari +1:30.825 p 20  
16. Max Chilton Marussia-Ferrari +1 kör 19  
17. Marcus Ericsson Caterham-Renault +1 kör 22  
18. Jules Bianchi Marussia-Ferrari +5 kör 16  
kiesett Lewis Hamilton Mercedes 38 megtett kör 2  
kiesett Romain Grosjean Lotus-Renault 33 15  
kiesett Pastor Maldonado Lotus-Renault 1 17  
kiesett André Lotterer Caterham-Renault 1 21  
Az egyéni világbajnoki pontverseny állása 12 futam után (még 7 van hátra):
  pilóta nemzetiség csapat pont
1. Nico Rosberg német Mercedes 220
2. Lewis Hamilton brit Mercedes 191
3. Daniel Ricciardo ausztrál Red Bull Racing-Renault 156
4. Fernando Alonso spanyol Ferrari 119
5. Valtteri Bottas finn Williams-Mercedes 110
6. Sebastian Vettel német Red Bull Racing-Renault 98
7. Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes 69
8. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 66
9. Kevin Magnussen dán McLaren-Mercedes 45
10. Felipe Massa brazil Williams-Mercedes 40
11. Kimi Räikkönen finn Ferrari 39
12. Sergio Pérez mexikói Force India-Mercedes 31
13. Jean-Eric Vergne francia STR-Renault 11
14. Romain Grosjean francia Lotus-Renault 8
15. Danyiil Kvjat orosz STR-Renault 7
16. Jules Bianchi francia Marussia-Ferrari 2
17. Adrian Sutil német Sauber-Ferrari 0
18. Marcus Ericsson svéd Caterham-Renault 0
19. Pastor Maldonado venezuelai Lotus-Renault 0
20. Esteban Gutiérrez mexikói Sauber-Ferrari 0
21. Max Chilton brit Marussia-Ferrari 0
22. Kamui Kobajasi japán Caterham-Renault 0
23. André Lotterer német Caterham-Renault 0
A konstruktőri világbajnoki pontverseny állása 12 futam után (még 7 van hátra):
1. Mercedes 411
2. Red Bull Racing-Renault 254
3. Ferrari 158
4. Williams-Mercedes 150
5. McLaren-Mercedes 111
6. Force India-Mercedes 100
7. STR-Renault 18
8. Lotus-Renault 8
9. Marussia-Ferrari 2
10. Sauber-Ferrari 0
11. Caterham-Renault 0