Bajnokok Ligája

A Celtic edzője szerint megtanulták a leckét a Legia ellen

Az orosz Zenit portugál vezetőedzője, André Villas-Boas vegyes érzelmekkel fogadta csapata Standard Liége elleni győzelmét.

"Összességében elégedett vagyok a teljesítményünkkel. Jobban játszottunk az első félidőben, mint a másodikban. Túl sokszor vesztettük el a labdát a szünet után, a Standard pedig helyzeteket alakított ki. Kár, hogy nem tudtunk egy második gólt lőni, az megkönnyíthette volna a dolgunkat a visszavágón. Azt hiszem, ugyanolyan nehéz lesz otthon, mint ez a találkozó volt" - értékelt Villas-Boas.

Deila szerint előreléptek

A Bajnokok Ligája-selejtezők playoffjának egyik legérdekesebb párharca a Mariboré és a Celtiké, hiszen a skótok egyszer már kiestek, csak az őket legyőző Legia adminisztratív hibájának köszönhetik, hogy itt lehetnek. Menedzserük, Ronny Deila szerint fejlődtek a lengyelek elleni mérkőzések óta, talán már tőlük sem kapnának ki.

"Megtanultuk a leckét, nagyon korán voltak még azok a meccsek, és kísérleteztünk. De nem csak a taktikán múlott, most már fittebbek a srácok, és tudják, mire számíthatnak. Most mi lehetünk elégedettebbek, nagyon fontos az idegenben szerzett gól" - mondta a szakember a Maribor elleni 1-1-ről.

[1801439] 2014-08-20 20:45:00 Standard Liege - Zenit Szentpétervárx;[1801427] 2014-08-20 20:45:00 Maribor - Celticx;
  • Pro
    mr.blonde
    2014. augusztus 14., Csütörtök 23:32

    Bajnokok Ligája | Standard Liege-Zenit St. Petersburg

    2014. augusztus 20., Szerda 20:45
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:Asian Handicap
    • Tipp:Zenit St. Petersburg -0.25 (0,-0.5)
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.87
    • Eddig éri meg:1.8
    • Tét:4
    • INDOKLÁS:

      A Standard tavaly 2. helyen ért célba, így jogosult a BL-selejtezőre. A belga klubok leszakadni látszanak az európai élmezőnytől, amit jól mutat, hogy a sikeresen szezon után kiárusították legjobbjaikat, így például Ezekiel és Michy Batshuayi is elhagyta a csapatot, márpedig a tavalyi szezonban ketten 28 gólt lőttek a bajnokságban. A két legjobb góllövő mellett még számos korábbi alapembert értékesítettek a belgák, miközben az érkező oldalon nevesincs kiegészítő emberek látunk, például 3 újpestit. A Standar felkészülése kurtára sikeredett, hiszen az előző körben már a Panathinaikosz ellen kellett meccselniük. Ugyan a görögöket sikerült kiejteniük, de egyáltalán nem volt túl meggyőző a teljesítményük, a Pana pedig közel sincs ahhoz a szinthez, mint mondjuk 10 éve volt. A Standard az első bajnoki fordulóban odahaza kapott ki a Genttől, szóval saját közönsége előtt egyáltalán nem meggyőző. A Zenit bombaformában van, a bajnokságban ontja a gólokat, Rondón igazolásával pedig lehullott Hulk válláról a teher, felszabadult a támadójáték és hát a BL csoportkör abszolút prioritást élvez az oroszoknál. A Zenit idegenben többnyire jobban szerepel a nemzetközi porondon, ráadásul ezúttal egy olyan ellenféllel találkozik, amely focizni és támadni is akar, nemcsak védekezni. Két vendég gólra számítok nagyjából, ha ez bekövetkezik, akkor annak elégnek kell lennie a tippemhez is.

    • Eredmény:

      0 - 1( 0 - 1)

    • kimenetel
      Nyereség
    • 3.48