NB I

Csábi Józsefnek nem tetszik a rájuk osztott szerep

A Videoton szombaton 2-0-ra legyőzte idegenben a Nyíregyházát az OTP Bank Ligában. Így értékeltek a vezetőedzők a meccs után.

"Gratulálok a Nyíregyházának, nagyon jól játszott a csapat, kemény ellenfél volt számunkra. Erre azonban készültünk is, tudtuk, hogy főleg hazai pályán bárkire veszélyesek tudnak lenni. Kovács nagyon szép gólt lőtt, és ez boldogsággal tölt el, egyrészt azért, mert számára fontos volt ez a találat, ugyanakkor a csapat számára is. A második félidőben nyugodtabban játszottunk, ekkor jóval kevesebb helyzet alakult ki. Nehéz meccset nyertünk meg. Nikolicsnak gratulálok az első osztályban szerzett 100. góljához!" - idézte Joan Carillót, a Videoton trénerét a vidi.hu.

Csábi József nem volt elégedett - Fotó: www.nyiregyhazaspartacus.hu

Csábi József, a Nyíregyháza vezetőedzője érthetően nem volt igazán elégedett.

"Gratulálok a Videotonnak, amely egy nagyon erős csapat, szerintem bajnokesélyes lesz. Ha ezt nézem, semmi különös nem történt. Kikaptunk egy csapattól, amely előrébb jár, mint mi, hiszen a játékosaik zöme két-három éve együtt játszik. Jobban kezdtük a mérkőzést, de sajnos a nyolcadik percben kapott gól átírta a taktikát, és tudtam, hogy a Videoton játszhatja, amit nagyon jól tud: a középpályás ritmusváltást és a kontrajátékot. Ezért felhívtam a srácok figyelmét, hogy szervezettek maradjunk. Nyilván szerettünk volna kezdeményezni. A második félidő is hasonlóan telt, sajnos az ellenfelünk egyszer végigcsinálta, amit szeretett volna. Mi lettünk a szimpatikus vesztesek, de nem tetszik ez a szerep."

Fotó forrása: www.nyiregyhazaspartacus.hu

OTP Bank Liga
4. forduló
Nyíregyháza Spartacus FC - Videoton FC 0-2 (0-1)
 
Nyíregyháza, 2744 néző, v.: Solymosi
gólszerző: Kovács (8.), Nikolics (77.)
sárga lap: Rezes (5.), Balogh (57.) illetve Simon (25.), Caneira (85.) Alvarez (88.), Nikolics (90.)
 
Nyíregyháza: Balogh - Szokol, Rubus, Gengeliczki, Törtei - Abdouraman, Kostic (Lázár 83.) - Rezes, Szécsi (Pákolicz 75.), Koller (Sándor I. 68.), - Bajzát
Videoton: Calatayud - Szolnoki (Caneira 83.), Stopira, Juhász, Vinicius - Gyurcsó (Alvarez 64.), Kovács (Trebotic 76.), Sándor Gy., Simon - Oliveira, Nikolics
[1732219] 2014-08-16 16:30:00 Nyíregyháza - Videotonx;