NB I

Tíz emberrel mentett pontot a Paks Felcsúton

  • MTI

A Puskás Akadémia 1-1-re zárt otthon a Pakssal a labdarúgó NB I 4. fordulójának pénteki meccsén.

Jól kezdett a Puskás Akadémia, több ígéretes támadást vezetett, s helyzetei közül gyorsan ki is használt egyet. A félidő további részében kiegyenlített volt a játék, mindkét együttes szervezetten futballozott, így komoly gólszerzési lehetőség már csak távoli lövésből adódott, a hazaiak előtt. Nagy lendülettel kezdte a második félidőt a Paks, de egy ideig csak mezőnyfölényt tudott kialakítani. A játékrész felénél emberhátrányba került a vendégcsapat: Eppelt könyöklésért állította ki a bíró. A hazai együttesnek több esélye volt előnye növelésére, ezekkel azonban nem tudott élni, a Paks viszont nem állt le, és a hajrá elején kiegyenlített.

Ez az jelenti, hogy a hazai csapat továbbra is nyeretlen - két döntetlenje és két veresége van -, a vendégegyüttes pedig a kapott gól nélkül megnyert három mérkőzés után elvesztette első pontjait a bajnokságban. A felcsútiak még nem győztek bajnoki mérkőzésen a Pancho Arénában. Az előző idényben kikaptak a Videotontól, a Győrtől és a Debrecentől, majd az új szezonban döntetlent játszottak a Péccsel és most a Pakssal.

OTP Bank Liga
4. forduló:
Puskás Akadémia - MVM-Paks 1-1 (1-0)
Felcsút, 1000 néző, v: Erdős
Gólszerzők: Tóth B (8.), illetve Könyves (79.)
Piros lap: Eppel (68.)
Sárga lap: Tóth B. (15.), Kelic (40.), Lencse (53.), Denkovic (72.), Makrai (77.)
Puskás Akadémia: Danilovic - Szélesi, Kelic (Vaszicsku, 50.), Tamás, Gohér - Makrai, Polonkai, Czvitkovics (Tischler, 83.), Tóth B., Harsányi (Denkovic, 68.) - Lencse.
MVM-Paks: Molnár P. - Heffler, Kovács G., Gévay, Báló - Könyves (Kulcsár, 87.), Bartha, Kecskés (Kiss, 90.), Tamási (Fiola, 74.), Bertus - Eppel.
[1732217] 2014-08-15 19:00:00 Puskás Akadémia - Paksx;