NB I

Kétszer volt hátrányban, de legyőzte a Győrt a Videoton

  • MTI

Öt gólt hozó mérkőzésen győzte le a Videoton a Győrt az OTP Bank Liga harmadik fordulójában.

Juhász szerzett gólt, Lipták nem - Fotó: MTI, Beliczay László

A nagy meleg ellenére jó iramú első félidőt produkáltak a csapatok, amelyekben összesen 11 magyar válogatott labdarúgó futott ki kezdőként a gyepre. Videoton-kapufa, valamint a két kapu előtti helyzetek jelezték, hogy a három pontot szeretné mindkét fél. Az első félidő második felére fölénybe került a vendéggárda, majd egy partdobás után a bántóan egyedül hagyott Pátkai révén a vezetést is megszerezte.

Fordulást követően nagyobb sebességre kapcsolt a Videoton, és egy kontra végén öngóllal egyenlített. A Győr nem sokkal később szép támadásból szerzett ismét vezetést Rudolf révén, majd Juhász idénybeli harmadik fejesgólja után újra egyenlő lett az állás. A hazai találatot követően némileg megzavarodott a vendéggárda, így hamarosan újabb Videoton-gól következett, ezúttal Nikolics talált be. Változatos találkozón, nagy küzdelemben maradt százszázalékos a székesfehérvári csapat, miközben a Győr már második vereségét könyvelhette el az idényben.

A 3-2-es végeredménnyel a hatharom.com PROTIPPJE bejött, hiszen tippmesterünk arra számított, hogy mindkét csapat szerez gólt.

OTP Bank Liga
3. forduló
Videoton FC – Győri ETO FC 3-2 (0-1)
 
Székesfehérvár, 3645 néző, v.: Iványi
gólszerzők: Wolfe (59., - öngól), Juhász R. (75.), Nikolics (83.), illetve Pátkai (42.), Rudolf (66.)
sárga lap: Vinícius (51.), Juhász R. (51.), Nikolics (54.), illetve Lang (67.), Priskin (71.), Kocic (89.)
 
Videoton: Calatayud – Szolnoki, Juhász, Vinícius, Stopira – Sándor, Simon Á. (Feczesin 76.) – Gyurcsó, Kleinheisler (Trebotics 64.), Oliveira (Álvarez 70.) - Nikolics
Győr: Kocic – Wolfe, Lipták, Lang, Völgyi – Varga R. (Andrics 80.), Pátkai, Kamber, Koltai (Kronaveter 46.) – Priskin, Rudolf
[1732207] 2014-08-09 16:30:00 Videoton - Győrx;
  • Pro
    mr.blonde
    2014. augusztus 6., Szerda 14:09

    Magyarország OTP Bank Liga | Videoton FC-Gyori ETO

    2014. augusztus 9., Szombat 16:30
    • Ország:Magyarország
    • Fogadás típusa:Both to score
    • Tipp:Yes
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:1.80
    • Eddig éri meg:1.7
    • Tét:5
    • INDOKLÁS:

      A forduló rangadóját rendezik Fehérváron, ahol a 100 százalékos, 6-0-s gólkülönbséggel álló Videoton fogadja a tavalyi ezüstérmes Győrt. A kisalföldiek kicsit beragadtak a rajtnál, de ezt tudjuk be a nemzetközi kupaszereplésnek, a hétvégén a Honvédot, ha nehezen is, de sikerült legyőzniük. A Vidi egyelőre menetel, bár az eddigi két ellenfele valószínűleg a kiesés elkerüléséért küzd majd, úgyhogy az igazi erőpróba most jön Joan Carillo számára. Kiegyenlített mérkőzésre számítok, ahol egy hajszállal a hazaiakat esélyesebbnek tartom, de Rudolf és társait sem írnám le, ezért az optimális választás nálam a mindkét csapat szerez gólt opció.

    • Eredmény:

      3 - 2( 0 - 1)

    • kimenetel
      Nyereség
    • 4.00