Férfi kézilabda

Svéd beállóssal erősödött tovább a Veszprém

Hároméves szerződést kötött az MKB-MVM Veszprém csapatával a svéd Andreas Nilsson, aki az elmúlt két szezont a német Hamburg együttesénél töltötte.

Nilsson előtt nagy jövő áll, a magyar bajnoknál tovább fejlődhet

Igaznak bizonyultak a pletykák, melyekről még májusban írtunk, és a Veszprém kedvéért elhagyja a HSV Hamburg csapatát Andreas Nilsson. A svédek 24 éves beállósa 2012-ben igazolt a német élcsapathoz, ám a kikötővárosiaknál jelentkező anyagi nehézségek miatt (is) inkább a váltás mellett döntött.

"Két éve erősítem a Hamburg csapatát, ez idő alatt nem csak szakmailag, hanem emberileg is sokat változtam. Ezért is volt nagyon nehéz meghoznom ezt a döntést. A HSV-nál sok mindent elértem, ezért új kihívás után kellett néznem. A klubra és a szurkolókra mindig jó érzéssel fogok emlékezni" - olvasható a 24 éves beállós búcsúüzenete a hamburgiak hivatalos honlapján. Nilsson az elmúlt két évben többek között Bajnokok Ligáját is nyert a gárdával, amelynek színeiben  92 meccsen 159 gólt szerzett.

Az átigazolás anyagi részleteit a klubok megállapodásának értelmében nem hozzák nyilvánosságra, de az biztos, hogy Nilsson érkezésével tovább erősödik Carlos Ortega csapata. Nilsson tagja volt a londoni olimpián ezüstérmet szerző svéd válogatottnak, így nemzetközi szinten is kiemelkedő képességű beállóssal bővült a keret.

Mint ismert, a májusban a Bajnokok Ligája Final Fourjában a negyedik helyen záró veszprémiek már korábban megszerezték Lékai Mátét, Mikler Rolandot, Gasper Margucot és Christian Zeitzet is, az izlandi Aaron Palmarsson pedig 2015 nyarától csatlakozik a kerethez.

Rá is fért az erősítés a magyar bajnokra, hiszen a következő szezonban a Bajnokok Ligája mellett a - magyar bajnokság alapszakasza helyett - a dél-kelet európai bajnokság, azaz a SEHA Liga küzdelmeibe is bekapcsolódik a veszprémi gárda.

Férfi Bajnokok Ligája 2014-2015, csoportbeosztás:
A-csoport: THW Kiel (német), Metalurg Szkopje (macedón), RK Zagreb (horvát), Naturhouse La Rioja (spanyol), PSG Handball (francia), 1. selejtezőcsoport győztese
B-csoport: Barcelona (spanyol), KIF Kolding (dán), Alingsas (svéd), Orlen Wisla Plock (lengyel), Flensburg Handewitt (német), 3. selejtezőcsoport győztese
C-csoport: MKB MVM Veszprém, Celje (szlovén), Csehovszki Medvegyi (orosz), Rhein Neckar Löwen (német), Vardar Szkopje (macedón), Montpellier (francia)
D-csoport: Vive Targi Kielce (lengyel), Dunkerque (francia), Kadetten Schaffhausen (svájci), Pick Szeged, Aalborg (dán), 2. selejtezőcsoport győztese