Vélemény

Mészöly érett gyümölcsről beszél, de mindenki kiköpte

  • Szabó Tamás

Kivívta a jövő évi, új-zélandi világbajnokságon való szereplés jogát a magyar válogatott, mivel két vereség után az utolsó mérkőzését megnyerte, ezzel csoportjában harmadikként zárt a hazai rendezésű U19-es labdarúgó Európa-bajnokságon.

Mészöly Géza az utolsó meccs után sem gondolta át szavait

Tudtam, hogy ez lesz. Ha az utánpótlás válogatott legyőzi Izraelt, akkor a szakma igazolva látja a befektetett munkát, a fiúk dicséretet kapnak, és egy évig nem érheti szó a ház elejét. Persze, mi is örülünk, teljesítették a minimális célt, kvalifikálták magukat a világbajnokságra, de ez olyan siker, amit képtelenség körbe ugrálni. Kétes dicsőség, amit illene szerényen, a helyén kezelni, mert Mészöly Géza csapata 270 perc alatt egyetlen olyan momentumot sem kreált, ami fényesebb jövőt vizionálna. Tönkre lettünk verve egy olyan tornán, ahova el sem jutottunk volna, ha nem mi vagyunk a házigazdák. Sajnos azonban pont azok nem látják a tényeket, akik felelősek a történtekért. Mészöly Géza szövetségi edző például az izraeliek elleni sikert úgy kommentálta, mintha a fiúk tényleg maradandót alkottak volna, holott csak kiszenvedtek egy egygólos sikert a torna a leggyengébb alakulata ellen.

"A sok munkának beérett a gyümölcse. Kicsit még fájó az első két mérkőzés eredménye, de ott lehetünk a világbajnokságon. Büszke vagyok a srácokra, óriásit küzdöttek, köszönöm nekik. Nagyon akartuk ezt a győzelmet, hatalmas küzdelem folyt a pályán, az utolsó leheletünkig mentünk előre" - Mészöly Géza

Aha, rakjuk rendbe. A 'sok munkának gyümölcse' kizárólag azért tűnik érettnek, mert az izraeliek a második félidő hajrájában minden helyzetüket elpuskázták. Milyen munkáról beszélünk, amikor mindössze egyetlen lövésen, fejesen vagy passzon múlt az izraeli egyenlítés és a totális kudarc? Lefogadom, hogy Mészöly éveket öregedett a kispadon, amikor az izraeliek beszorították csapatát, nyilván tutinak érezte a befektetett munkát. Ne szépítsük, csak az ima segített. Mészöly szavai azt sejtetik, hogy az utolsó meccsen rendben mentek a dolgok és tényleg látszott a munkájuk. Sajnálom, de nem látszott. A közönség pontos értékítéletet adott. Kell annál korrektebb diagnózis, amikor kifütyülik az agyonszeretett házigazdát? Mészöly nézze vissza a legnagyobb seregszemléket, amikor a közönség elfordult a házigazdától. Mind-mind gyalázatos és vállalhatatlan produkciók eredménye volt. Pont olyan, mint amit az U19-es válogatott produkált. A közönség kiköpte a gyümölcsöt, mert ehetetlen volt. Ha Mészöly szerint beérett, akkor többet ne engedjük őt szüretelni.

"Bántotta a játékosokat a kritika, ami részben jogos, bár két mérkőzés után a harminc éves negatívumot rátenni egy ilyen fiatal csapatra... De ezzel is edződtek. Az Európa-bajnokság alatt meggyőződésem, hogy férfivá váltak" - Mészöly Géza

Két mérkőzés után nem csak közvélemény formált negatív szavakat, hanem Mészöly is kikelt játékosai ellen. Amíg az osztrákok elleni vereséget követően csak egyéni hibákról beszélt, addig a portugáloktól kapott hatos után konkrét neveket említett. Durva párhuzam, de Luiz Felipe Scolari, a brazilok szövetségi kapitánya a németektől kapott hetes után azzal kezdte a sajtótájékoztatót, hogy elvitte a balhét. A saját felelősségéről beszélt. Mészöly? Ő nem, előbb fenékbe rugdosta játékosait, majd újságírói kérdésre észbe kapott és picit belebújt abba az ingbe, ami kizárólag az övé. Ezek után mennyire hiteles ünnepi tort ülni és beérett munkáról beszélni? Ráadásul milyen férfivá érés? Könyörgöm, kétszer simán lepofozták a fiúkat, akik a végén hoztak egy ezer sebből vérző győzelmet! Ez olyan, mintha Afrikában a törzsfőnök azzal fogadná a dzsungelből visszatért csapzott fiát, hogy elfutottál az oroszlán elől, kiröhögtek a gazellák, de elkaptad a környék rettegett mókusát, szóval tiéd a trón.

"A torna előtti utolsó tíz napban nagyon nagy nyomás nehezedett a játékosokra. Ha a nyitányon sikerül nyerni, az biztosan megdobta volna a csapatot, már csak a hazai rendezés miatt is. Sajnálom, hogy így alakult, de ahogy mondják, minden jó, ha a vége jó."

Miért mindig a focistákat bénítja meg a hazai pálya? Kovács Katalin miért nem borul a vízbe a Maty-éren? Benedek Tibor pólósai miért nem estek ki a csoportmeccseken a Hajósban? Amíg másokat doppingol a tét, az elvárás és a hazai pálya, addig a labdarúgóinknak terhet jelent. Könnyen tehetünk ellene. Legközelebb az arcukba röhögünk, amikor mondjuk Mészöly Géza reális esélyt lát a négy közé kerülésre, vagy ha papája, Mészöly Kálmán, azt hirdeti, hogy 'Felkészültünk! És te?'. Köszi, Kálmánbá! Mi is tudtuk, hogy ez lesz.

164068
[1728937] 2014-07-25 18:00:00 Izrael U19 - Magyarország U19x;