U19-es Eb

Megmutattuk, hogy tudunk focizni - Kalmár Zsolt

  • Nagy Zsolt

Az U19-es válogatott csapatkapitánya szerint sokat kell még fejlődnünk a világbajnokságig. Varga Szabolcs úgy érzi, mindent megtett a csapatért, Balogh Norbert győztes gólja után újjászületett.

Kalmárt sokszor nem tudták tartani - Fotó: facebook.com/u19hungary

Legyőzte Izraelt, ezáltal ott lesz jövőre az új-zélandi U20-as világbajnokságon a magyar válogatott. A mérkőzés lefújását követően érthetően nagy volt az öröm a csapat háza táján, a korábbi vereségek után végre az öltözőből is az ünneplés hangjai hallatszottak ki. És ezúttal az onnan kilépő játékosok is sokkal szívesebben álltak a sajtó, köztük a hatharom.com rendelkezésére.

"A második félidőben nem szándékosan álltunk vissza. Elfáradtunk, az előző két mérkőzés sokat kivett belőlünk. Azokon nem azt a játékot nyújtottuk, amit elvártak tőlünk, most viszont büszke vagyok a csapattársaimra és a stábra. Volt tartásunk, nagyon jól küzdöttünk. Megmutattuk, hogy tudunk focizni, van bennünk kreativitás. A világbajnokság még messze van, előtte a felkészülést kell végigcsinálnunk. Sokat kell még fejlődnünk" - nyilatkozta Kalmár Zsolt, aki kiváló egyéni teljesítmény után az első gólt szerezte.

Varga Szabolcs, a holland Heerenveen légiósa is vidáman fogadta a kérdéseket. "Mindent beleadtunk. Nagyon jó érzés, hogy kijutottunk a világbajnokságra, főként miután az előző két mérkőzés nem úgy alakult, ahogy elterveztük. A portugálok elleni vereség óriási sokk volt, de a rákövetkező két napban inkább Izraelre koncentráltunk, és felkészültünk belőlük. A saját teljesítményemet illetően felemás érzéseim vannak, de úgy érzem mindent megtettem és örülök, hogy kijutottunk a világbajnokságra. Klubszinten a Heerenveen második csapatában töltöttem az előző évet, remélem a következő szezonban egyre több lehetőséget kapok a felnőttek között" - mondta a mérkőzésen gólpasszt jegyző szélső.

"Felfoghatatlan érzés volt, mintha újjászülettem volna" - kezdte értékelését a győztes gólt fejelő Balogh Norbert. "Mindenki odatette magát, már a meccs előtt, a buszon is nagyon motiváltak, elszántak voltunk, hiszen ez volt az utolsó lehetőség, hogy kijussunk a világbajnokságra. Portugália ellen nem voltunk felpörögve, de azt el kellett felejteni. Van pszichológusunk, aki sokat foglalkozott velünk. Úgy játszottunk, ahogy az első meccsünkön is kellett volna. A második félidőben kezdtünk nagyon elfáradni, az izraeliek a balhátvédjüket is kivették, plusz támadójátékosokkal játszottak. Jobban vissza kellett állnunk, egyfolytában tolódni, védekezni, koncentrálni, de sikeresen megoldottuk, ez a lényeg. A jövőt illetően a klubomban szeretnék bekerülni az első csapatba. A világbajnoksággal később foglalkozunk, de biztos vagyok benne, hogy jól fogunk szerepelni" - tette hozzá a Debrecen fiatal csatára.

[1728937] 2014-07-25 18:00:00 Izrael U19 - Magyarország U19x;
164068