Karrier

A Manchester United és a Liverpool is versenyben James Rodríguezért

Nem csak a Real Madrid akarja a világbajnokság kolumbiai sztárját. A Vörös Ördögök ráígérnének a spanyol ajánlatra.

James Rodríguez az új Gareth Bale, már ami az átigazolási pletykákat illeti. Amíg tavaly nyáron minden a walesi szélső körül forgott, most a kolumbiai támadó került középpontba, és könnyen lehet, ismét a Real Madrid lesz a befutó. Sajtóértesülések szerint a Monaco 80 millió eurót kér azért, hogy elengedje legértékesebb játékosát, de emellett hajlanak arra is, hogy Pepét is bevonják az üzletbe, csökkentve ezzel az átigazolási díjat. A spanyolok ezt a kérést visszautasították, azonban a "pénz plusz játékos" kombinációban ők is látnak fantáziát, legutóbbi ajánlatuk 70 millió euróról és a 22 éves brazil Casemiro átadásáról szól. És hogy honnan lesz a Realnak 70 millió eurója? Nagyrészt Ángel di María eladásából, akiért a PSG érdeklődik élénken, és a franciák nem sajnálnának érte legombolni kerek 60 millió eurót sem.

A versenyt azonban még hiba lenne lefutottnak tekinteni. Brit lapinformációk szerint a Liverpool és a Manchester United is jelezte érdeklődését a brazíliai világbajnokság gólkirálya iránt. A két ajánlat közül látatlanban is a Vörös Ördögöké tűnhet komolyabbnak, főként miután a napokban 750 millió eurós mezszállítói szerződést kötött velük az Adidas. Pénzügyi problémák tehát nemigen adódhatnak Louis van Gaal együttesének háza táján, már csak "Hámesz" kegyét kell elnyerni. Ami nem lesz könnyű, mivel a játékos legutóbbi nyilatkozata szerint akár csukott szemmel is aláírna a Real Madridhoz. Persze, ahogy manapság mennek a dolgok, biztosan van az a pénz, amiért gyerekkori vágyálmaiba gyorsan beleszőné a Manchester Unitedet is...

Melyik klub játékosa lesz James Rodríguez a következő idényben?
A fogadóiroda oddsai
Real Madrid 1.25
Manchester United 9.00
Manchester City 15.00
PSG 17.00
Barcelona 17.00
Chelsea 21.00
Juventus 21.00
Liverpool 21.00
Arsenal 34.00