Vélemény

Előre tudtuk, mégis lázadunk

  • VP

Hőbörög a fél világ, miután a vasárnap véget ért világbajnokság legjobb játékosának Lionel Messit választották. Az argentinok klasszisának aranylabdáján látszólag még a FIFA elnöke is meglepődött, de ha kicsit jobban a dolgok mögé nézünk, annyira azért mégsem volt váratlan a "Bolha" elismerése.

Lionel Messi csalódottan, MVP-ként térhet haza a vb-ről / AFP

Nevetséges, komolytalan, vicc, bohózat, szánalmas, meg egyáltalán miért - ilyen és ehhez hasonló jelzőkkel és kommentekkel illeti az online közönség a világbajnokság legjobb játékosának járó díjat, melyet 2010 után ismét egy dél-amerikai játékos kapott meg. Lionel Messi a vb-n 4 gólig jutott, kiosztott egy gólpasszt, csapatával pedig egészen a végső ütközetig menetelt, ám végül be kellett érnie az ezüstéremmel. A hosszabbításba torkolló finálé után Messi leszegett fejjel bandukolt fel a pódiumra, hogy átvegye a torna legjobb játékosának járó elismerést, az elismerést, melyre rajta kívül még jó páran igényt tarthattak volna.

"Egy kicsit meglepett, mikor láttam, hogy Messi jön felfelé, mint a torna legjobb játékosa" - nyilatkozta Sepp Blater FIFA-elnök a döntőt követően, elhintve annak látszatát, hogy fogalma sem volt róla, hogy az argentin lett a befutó. Valljuk meg, efféle dolgokat nehéz elképzelni, különösen a Blatter-éra idején, így anélkül, hogy áthatóan ismernénk a háttérben zajló folyamatokat, inkább arra hajazunk, újabb színházi előadásnak voltunk tanúi.

 

Honnan lehet puskázni?

Nem lehet nem észrevenni, hogy a fogadóirodák milyen jól lövik be az egyéni elismerések esélyeseit. Az elmúlt években nem nyert "underdog", tehát kivétel nélkül a bukik által favorizált játékos söpörte be az adott címet. A vb aranylabdáját illetően is ez volt a helyzet. A torna kezdete óta Messi nevével kezdődtek ezek a listák, igaz Neymar sérülésééig nyitott volt a harc, a brazil kidőlésével viszont minden eldőlt. Történt mindez akkor, mikor Messi egyre jobban elfogyott az erejével, a 22 éves James Rodriguez berobbant az elitbe, Toni Kroos és Thomas Müller vezetésével pedig Németország 7-1-es győzelmet aratott Brazília felett. És mi történt eközben a bukiknál? Messi esélyei egyre csak nőttek...
A sportfogadás lényege, hogy a bukméker és a játékos egymás pénzére pályázik. Ki így, ki úgy, de mindenki a haszonra hajt. A buki csapdát állít, a fogadó kihasználja a hibákat. Jelen esetben viszonylag nagy pénzek forogtak kockán, egy vb-s fogadás kiemelkedő forgalomra számíthat. Kérdés, megteheti egy bukméker, hogy ekkorát kockáztat? A válasz egyértelmű. Messi szorzója a verseny végéhez közeledve folyamatosan csökkent, a végére már irreális különbséggel vezetett. A döntés már az eredményhirdetés előtt megszületett.  Az iroda nem akar sokat fizetni, ezért informálódik. Szubjektív díjak, előre meghozott döntések, elérhető személyek. A számukra. Megoldás? Esetleg fogadjunk arra, aki a legnagyobb favorit.

Alapjáraton abban semmi földöntúli nincs, ha Messi kap meg egy egyéni elismerést, hiszen gyakran emlegetjük őt korunk első számú futballsztárjaként, aki képességeivel, elképesztő technikai tudásával és "kilószámra termelt" góljaival jogosan bitorol(hat)ja e megtisztelő címet. Csakhogy jelen esetben egy adott időszak legkiválóbb teljesítményét nyújtó labdarúgóját kellett volna díjazni, abban pedig talán egyetérthetünk, hogy nem Messi volt az, aki az elmúlt négy hétben a legjobb produkciót tette ki a pályára. Neuer, Kroos, Müller, Robben, James Rodriguez - néhány név, akit emlegettek a vb-aranylabda kapcsán, és ha a játékosok saját magukhoz viszonyított teljesítményét vizsgáljuk, valamennyien jobbak is voltak Messinél (még akkor is, ha Argentína első négy fellépésén őt választották a meccs emberének, ez pedig döntő faktor volt a versenyben).

Akkor mégis hogyan kerülhetett Messi kezébe az újabb elismerés? Üzlet, konspiráció, játék - bármelyik tényező dönthetett, de az is lehet, a döntésben mind szerepet játszottak egy kicsit. Vagy talán mégis Maradonának volt igaza. "Az életben mindent megadnék Messinek, de ezúttal egyértelmű, hogy marketing okokból jutalmazták meg. Sportszerűtlen, hogy olyan díjat adnak neki, amit meg sem érdemelt”.

Szóval ne legyünk naivak. A futball hatalmas üzlet, a képlet pedig egyszerű, a világ talán legnépszerűbb játékosának díjazásával ugyanis nem lehet melléfogni. Messi bolygónk egyik legnépszerűbb sportolója is egyben, tehát ha folyamatosan a frontvonalban tartják, rajta keresztül a futball iránti érdeklődés és a sportág elterjedésének innovációja is garantált. Ellendrukkerei ugyan akadnak, de a hívek többen vannak. Bukás kizárva. Ugyanez a helyzet Cristiano Ronaldóval. (Felkészül, Neymar). Talán nem véletlen, hogy a két zseni gyakorlatilag jó ideje uralja a futballvilágot - nem csak a pályán, hanem azon kívül is. Reklámszerződések, szponzorok, média? Minden téren, mindenképpen. Kivételes tehetségek, egy korszak szimbólumai.

Neuer és Messi az egyéni legjobbaknak járó díjakkal / AFP

Emlékezhetünk arra, hogy a télen mekkora felhajtás kísérte a "rendes" Aranylabda sorsát. A 2013-es esztendőben talán Franck Ribéry szolgált rá leginkább a fényes gömbre, megszerzett címek számában senki nem vette fel vele a versenyt, ráadásul a Bayern húzóembereként és motorjaként ezekben a trófeákban elévülhetetlen érdemeket szerzett. Aztán a FIFA kitolta a szavazási határidőt, Ronaldo bombaformában ontotta a gólokat, a svédeket egymaga elintézte a vb-selejtező rájátszásában, majd januárban széles mosollyal pózolhatott karrierje második aranygömbjével. A "sorminta" nem szakadt meg.

Lionel Messi idén mindenképpen számolhatott egy Aranylabdával. Ha megnyeri a vb-t Argentínával, "hivatalosan" is a valaha volt legjobb lesz, és mivel korábban kevesebb produktumra is megkapta az elismerést, így lelki szemeink előtt már látjuk, amint a Nou Camp gyepén egyszerre öt aranygömbbel virít a fotósoknak. Ebben az esetben Messi örül, a Barcelona örül, a FIFA örül, a drukker örül - gond egy szál se. Viszont ha Argentína megnyerte volna a vb-t, kizárt dolog, hogy Messi megkapja az MVP-t. Az már túl sok lett volna. Vb-cím, aranylabda, ne adj' Isten még egy aranycipő. Az már a ló másik oldala, de ez a veszélyes helyzet könnyedén elkerülhető. Nem kell hozzá más, csak két boríték, az előbbiben mondjuk Müller vagy Kroos neve, a másikban az argentiné. Forgatókönyveket megírni, VIP-páholyba beülni, meccset megnézni, majd a győzteseket díjazni.