Brazília

Scolarit órákon belül kirúgják

A brazil média szerint eldőlt, hogy nem hosszabbítják meg Brazília szövetségi kapitánya, Luiz Felipe Scolari szerződését.

Ennyi volt? - Fotó: AFP

A németek elleni 7-1-es és a hollandok elleni 3-0-s vereséggel zárult vb után Scolari nem mondott le, a szövetségre bízta a döntést arról, hogy maradhat-e ő a válogatott élén. Úgy tűnik, a szövetség döntött.

A brazil Globo Tv értesülései szerint nem hosszabbítják meg a 2002-ben világbajnoki címet szerzett edző szerződését, és ezt még a hétfői nap folyamán be is jelentik.

A 65 éves tréner 2012 novemberében vette át a brazil válogatott irányítását. Az első mérkőzésein döntetleneket halmozott az együttes (Oroszország, Chile és Anglia ellen), ezt követően azonban - többé-kevésbé hivatalos - felkészülési találkozókon legyőzte Franciaországot, Japánt, Mexikót, Olaszországot, Uruguayt, Spanyolországot, Ausztráliát, Portugáliát, Dél-Koreát, Zambiát, Hondurast, Chilét, Dél-Afrikát, Panamát és Szerbiát is.

A világbajnokságot a Horvátország elleni 3-1-es sikerrel nyitották a házigazdák, majd 0-0-ra végeztek Mexikóval, és 4-1-re verték Kamerunt a csoportkörben. A nyolcaddöntőben tizenegyesekkel múlták felül Chilét, a negyeddöntőben 2-1-re nyertek Kolumbia ellen, majd jött a már említett 7-1-es pofon Németország ellen. Végül a vesztes bronzmeccsel zárták a tornát.