Vélemény

Ki az a Mario Götze?

  • Maruzsa István

Nagyszerű góljával eldöntötte a 2014-es világbajnokság döntőjét, és ezzel Németországban a hős kategóriába emelkedett Mario Götze. De fogunk rá valaha más miatt is emlékezni? Kell, hogy másért emlékezzünk rá?

Már-már félisten volt Dortmundban, ahol nevelkedett, és valószínűleg sokáig a tenyerükön hordozták volna még, de ő nem kért ebből. A Bayern Münchenhez távozott, ami előbb felbőszítette a szurkolókat, majd úgy döntöttek, hátat fordítanak neki.

Ez itt már a csúcs? - Fotó: AFP

Ekkortájt kezdte másképp kezelni a német sportmédia is. Egyre inkább elterjedt róla, hogy mentálisan nincs a topon, nagyképű. Ezekre a véleményekre csak ráerősített néhány húzással, például amikor az Adidas által szponzorált Bayernnél hatalmas Nike-emblémás pólóban jelent meg a bemutatásán.

Aztán beindult a szezon, és bár Guardiola - aki valószínűleg kérte, hogy igazolják le - eleinte számított rá, később rájött, hogy a fiatal szélső/támadó középpályás/csatár nélkül is működik a csapat. Illetve leginkább nem találta, hogy Götze hol működik a legjobban a csapatban. Franz Beckenbauer is kritizálta ezért az edzőt, akinek végül tavaszra elege lett a fiatal játékossal kapcsolatos kérdésekből, és kijelentette: egyelőre semmiképp sincs a legnagyobbak szintjén.

Annak ellenére kapta egyébként a kritikákat Götze, hogy egyáltalán nem lehet katasztrofálisnak nevezni az első müncheni szezonját: eggyel többször lépett pályára, mint az előző évben Dortmundban (44-45), csak eggyel szerzett kevesebb gólt (16-15), igaz, a gólpasszok számában eléggé visszaesett (21-13). De abban igazuk volt a vele "kötekedőknek", hogy amikor az "öreg" sztárok egészségesek voltak, egyértelmű volt, hogy nem őt választja a csapatba Guardiola.

A világbajnokságon valószínűleg kevesebb szerep jutott volna neki, ha Marco Reus nem sérül meg az utolsó felkészülési mérkőzésen, és talán az is kiderült, hogy miért. A csoportkör első két meccsén kezdett, és bár Ghánának gólt is lőtt, nem sziporkázott, nem tartozott a húzóemberek közé. Az Algéria elleni nyolcaddöntőben aztán egyenesen ő lett a kézifék, és úgy tűnt, nagyjából véget is ért számára a vb.

Franciaország ellen azért afféle időhúzó cserének még bedobta Löw, majd a döntő hosszabbításában is csatába küldte. Hogy mennyire hitt abban a szövetségi kapitány, amit utólag hangoztat, miszerint azt mondta Götzének, hogy mutassa meg, jobb Messinél, az jó kérdés. Mindenesetre bejött a húzás, a vitathatatlan tehetségű játékos eldöntötte a meccset egy pazar mozdulatsorral.

Hogy hogyan tovább? 22 évesen nem késett még le arról, hogy igazi klasszis legyen. Miroslav Klose a becserélésekor a kapitányhoz hasonlóan arra biztatta, hogy mutassa meg mire képes, és ennek a kérésnek Götze megfelelt. Azonban a meccs utáni ünneplés alatt szintén odalépett hozzá a gólrekorder csatártárs, aki ekkor már feddőnek tűnő arckifejezéssel magyarázott valamit, amin Götze jót mosolygott. Pedig ha még ellátta egy-két jó tanáccsal a kiváló előd, azt talán érdemes lenne megfogadni, különben akár a süllyesztő is jöhet. Már amennyiben a Bayern kispadja jó sok pénzzel annak számít...

[1444469] 2014-07-13 21:00:00 Németország - Argentínax;