Átigazolás

Matthäus szerint Kroos bombaigazolás a Real Madridnak

Lothar Matthäus szerint a Real Madrid egy zsenit szerzett meg Toni Kroos személyében. Bár az átigazolás még nem hivatalos, a jelek szerint már csak a bejelentés van hátra. A német válogatott középpályás a Bayern Münchent hagyja ott a királyi gárda kedvéért.

Kroossal erősödik a Real középpályája - Fotó: AFP

"Gratulálok a Real Madridnak, egy zsenit szerzett. Már mindegy, de én azt javasoltam volna neki, hogy maradjon Münchenben. Toni nagyon intelligens, brilliánsan passzol, és jól lő, nagy a lövőereje. Ronaldo és Bale lehetőségei nőni fognak az érkezésével. Robben és Ribéry tudna mesélni erről az elmúlt évekből" - mondta a német futball legendája Marcának.

Az egykori magyar szövetségi kapitány tanácsokat is adott Carlo Ancelottinak, a Madrid vezetőedzőjének. "Kroos nem középső középpályás, inkább hamis kilences, aki középről, a támadók mögül indul. El tudom képzelni Cristiano Ronaldót, Kroost és Bale-t egy vonalban Benzema mögött. Ebben az aspektusban Modrichoz lehet hasonlítani, de Modric bevethető középső középpályásként, míg Kroosnak nem ez az igazi szerepe" - vélekedett a Brazíliában szakkommentátorként tevékenykedő Matthäus.

Matthäus a Real német középpályására, Sami Khedirára is kitért. "Egy dolog világos. Khedira nagyon hasznos egy olyan csapatban, amely teli van csillagokkal. 90 percen keresztül szétfutja magát a csapatáért. Intelligens, tudja, mi a dolga. Talán azoknak a Real Madridnál, akik mindig valami látványosra vágynak, nem elég Khedira. Pedig ő kihagyhatatlan láncszem, ha van nyolc különleges embered, akkor szükség van egy zongoracipelőre."

vb-2014

Eközben Kroos a müncheni TZ-nek nyilatkozott sokat sejtetően. "Meghoztam a döntést, de nem beszélek róla. Olvastam a híreket, szóval nem nehéz kitalálni. Először is a világbajnokságra szeretnék koncentrálni, amikor vége lesz a tornának, közzéteszem a döntésem, én magam fogom bejelenteni. Egy hét van hátra a világbajnokságból, nemsokára többet fogunk tudni."

A Bayern saját nevelésű, 24 éves középpályásának jövőre jár le a szerződése, távozásáról régóta pletykálnak, januárban a Manchester United volt terítéken, David Moyes, a Vörös Ördögök akkori menedzsere többször személyesen tekintette meg Kroos játékát, aki végül maradt a bajoroknál. Az utóbbi hetekben a Real Madrid tűnt befutónak, a jelek szerint a háttérben már elrendezték a transzfert. Kroos piaci árát 40 millió euróra becsüli a transfermarkt.de.

A német válogatott labdarúgó érkezésével nagy lesz a tömörülés a blancók középpályáján, ennek Ángel Di María lehet a kárvallottja. A Bajnokok Ligája-döntős hősét állítólag felajánlotta klubja a Manchester Unitednek. Az argentin játékos iránt a Juventus is élénken érdeklődik.

Kroos jelenleg a Brazília elleni elődöntőre készül a Nationalelffel. A középpályásnak eddig 473 labdaérintése volt a tornán, ami a legmagasabb mutató a mezőnyben, passzainak 90.9 százaléka sikeres.

[1444466] 2014-07-08 22:00:00 Brazília - Németországx;