Felkészülés

Gólzáporos meccsen verte a Lyont a Debrecen

Felkészülési mérkőzésen 4-2-re verte az Olympique Lyon együttesét a Debrecen a Nagyerdei Stadionban.

Sidibéék 4-2-re verték a Lyont - Fotó: MTI, Czeglédi Zsolt

A meccs első negyedórájában is a Debrecen volt a veszélyesebb, majd a 20. percben a vezetést is megszerezte a magyar csapat. Lázár a jobb szélről cselezte be magát a tizenhatoson belülre, beadott, középen pedig Sidibe üresen fejelhetett a kapuba. 1-0

Újabb húsz perccel később újabb fejesgól született: Korhut és Bódi játszottak jól össze a bal oldalon, utóbbi beadta a labdát, a kapuba pedig Kulcsár bódította azt be. 2-0

A második félidő legelején rögtön szépített a Lyon, Yattara szép szóló után lőtt kissé balról a rövid alsóba. Azt a szöget a védőknek vagy a kapusnak illett volna zárni. 2-1

A folytatásban is a francia együttes volt inkább fölényben, azonban a 67. percben egy szöglet után kontrázhatott a Loki, és Bouadla lapos beadása után Kulcsár gyötörte be a játékszert a kapuba. 3-1

Két perccel később Sidibe jobb oldali beadással próbálkozott, de a labda megpattant Sarron, így pedig a rövid alsóba vágódott, már 4-1-re vezetett a Debrecen.

Az utolsó negyedórát egy vendéggól nyitotta, miután Lázár a tizenhatoson belül felborította Ghezzalit, a megítélt tizenegyest pedig Bahlouli lőtte be. 4-2

Ezzel a végeredmény is kialakult, a Debrecen tehát legyőzte francia ellenfelét.

[1742867] 2014-07-05 20:00:00 Debrecen - Lyonx;