VB 2014

Visszatér Mandzukic, fogadkoznak a horvátok

Kamerun ellen már pályára léphet a horvát válogatott egyik legnagyobb sztárja, Mario Mandzukic. A Bayern München támadója az első meccsen eltiltás miatt csak a lelátóról nézhette társait, ám szerdán már ő is hozzátehet a csapat játékához.

Mandzukic visszatérésére lökést adhat a horvátoknak / AFP

A 28 éves csatár a brazilok elleni nyitómeccset az izlandiak elleni pótselejtezőn összeszedett piros lap miatt volt kénytelen kihagyni."Minden játékosnak az az álma, hogy pályára lépjen a vb-n. Nagyon várom, hogy játszhassam, és hogy együtt lehessek a csapatommal.Remélem első világbajnoki fellépésem pozitív élményeket tartogat majd" - mondta a fifa.com-nak a horvátok gólvágója.

A továbbjutás szempontjából a szerda éjfélkor kezdődő találkozó rendkívül fontos mindkét csapat számára, hiszen aki itt pont nélkül marad, búcsút inthet Brazíliának, lévén mindkét fél vereséget szenvedett az első fordulóban.

vb-2014

"Azért jöttünk a vb-re, hogy nyerjünk, ezért le kell győznünk Kamerunt és Mexikót is. Bizakodó vagyok, hiszem, hogy képesek vagyunk megtenni az első lépést. Minden nap nagyon keményen edzek és talán a szerdai a legfontosabb meccsek egyike lesz. Készen állunk"- mondta Mandzukic, aki klubváltásával kapcsolatban ezúttal nem volt hajlandó megnyilatkozni. Déli szomszédaink szövetségi kapitánya, Niko Kovac is optimista a második meccset illetően, amiben nagy szerepe van a csatárnak is. "Minden edző boldog lenne, ha lenne egy Mandzukic a csapatában. Tudom, hogy Mario a győzelem felé húz minket".

Hogy a nagy fogadkozások mire lesznek elegendőek, az szerda éjszaka kiderül, mindenesetre a kameruniak esélyeit semmiképpen sem növeli, hogy Samuel Eto' o sérülés miatt kihagyja a horvátok elleni találkozót.

142350
[1444385] 2014-06-19 00:00:00 Kamerun - Horvátországx
[1444385] 2014-06-19 00:00:00 Kamerun - Horvátországx;

 

  • Pro
    mr.blonde
    2014. június 16., Hétfő 15:01

    Világbajnokság | Cameroon-Croatia

    2014. június 19., Csütörtök 00:00
    • Ország:Nemzetközi
    • Fogadás típusa:Asian Handicap
    • Tipp:Croatia -1
    • Időszak:Teljes játékidős fogadás
    • Odds:2.28
    • Eddig éri meg:2.1
    • Tét:4
    • INDOKLÁS:

      Kamerun a Mexikó elleni meccsen meglehetősen gyenge teljesítményt nyújtott. Az afrikai válogatott ugyan a nevek alapján akár jó is lehetne, ám egyáltalán nincs meg a kellő csapategység, a küzdeni akarás és a motiváció ebben a társaságban. A horvátok elleni meccset sérülés miatt kihagyja majd Samuel Eto'o, amivel tovább csökkenek Kamerun esélyei. A horvátok a nyitómeccsen kikaptak ugyan a braziloktól, ám meglehetősen ikszes meccs volt az, ráadásul most visszatérhet az együttesbe Mario Mandzukic is. Az első meccsen Rakitic, Olic és Modric is hozta magát. A horvát védelem semlegesítheti a kameruni támadókat, elöl pedig a sztárok megoldják ezt a meccset.

    • Eredmény:

      0 - 4( 0 - 1)

    • kimenetel
      Nyereség
    • 5.12