NB I

Kovács Zoltán lesz az Újpest FC sportigazgatója

Az Újpest a hivatalos honlapján bejelentette, hogy Kovács Zoltán lett a klub sportigazgatója.

Kovács Zoltán visszatér Újpestre - fotó: ujpestfc.hu

Kedden hivatalossá vált, hogy sportigazgatóként tér vissza Újpestre szurkolók egyik nagy kedvence, Kovács Zoltán! Kovács játékosként 100 bajnoki gólt szerzett lila-fehérben, tagja volt többek között az 1997/1998-as bajnokcsapatnak, húsz alkalommal pedig pályára lépett a magyar válogatott színeiben is. A 40 éves szakember 2009 júliusától utánpótlás-vezetőként dolgozott a Megyeri úton, 2010 januárja és 2011 nyara között pedig sportigazgatóként szolgálta a klubot, majd a mögöttünk hagyott szezonban szintén sportigazgatóként segítette Ligakupa-győzelemhez a DVTK együttesét - olvasható az Újpest FC hivatalos honlapján

A lila-fehérek a 13. helyen végeztek a 2013/14-es szezonban.

144894