Premier League

Ezért lett bajnok a Manchester City

  • P. Kele János

Manuel Pellegrini első szezonjában bajnok lett a manchesteri kékekkel. Kiegyensúlyozott taktika, ihletett Yaya Touré, és imponáló hazai mérleg kellett hozzá.

Három szezonon belül a második bajnoki címét húzta be a Manchester City gárdája az angol Premier League-ben. Az arab pénzből felpumpált együttes két éve 89, most 86 ponttal végzett a tabella élén, mindkétszer szoros versenyben: előbb a helyi rivális Manchester Unitedet verték gólkülönbséggel, most pedig a Liverpoolt, mindössze két egységgel.

Na, de mitől olyan fene jó ez a City?

Először is, kiváló keretük van, minden posztra legalább két minőségi játékossal. A csapatban folyamatos a versenyszellem, ha valaki gyengébben teljesít, bármikor kikerülhet, még a saját nevelésű kapus, Joe Hart is megtapasztalhatta a mellőzöttség érzését. Másodszor, remek edzőjük van. Manuel Pellegrini azon kevés szakember egyike, aki Dél-Amerika után Európát is meghódította, sőt, arra is képes volt, hogy a sok edzőnek igen meredek spanyol-angol kultúraváltást is döccenő nélkül vegye. Nem volt hibátlan a szezonja, de két rendszerben is remekül játszatta a csapatát, képes volt pótolni a sérülteket, és nyáron is kifejezetten jól nyúlt bele az átigazolási piacba. Ez egy ilyen kiegyensúlyozott és minőségi kerettel általában elég szokott lenni a bajnoki címhez.

Taktika

Pellegrini alapvetően a 4-4-2-re, illetve annak egy dél-amerikai típusú alfajára, a 4-2-2-2-re esküszik. A Villarrealnál anno szinte tökélyre vitte a formációt, amelynek lényege, hogy a középpálya közepén nem ütközők, és nem is irányítók, hanem mind a két műfajhoz értő középső középpályások biztosítják az átmenetet védekezés és támadás között. A két, kifogástalan erőállapotú izomember (Yaya Touré, Fernandinho) előtt két kreatív, mozgékony, de a védekezéshez sem teljesen suta támadó középpályás (Silva, Nasri) székel, az ő feladatuk a csatárok Agüero, Negredo/Dzeko) minél hatékonyabb kiszolgálása. Pellegrininek még arra is volt energiája, hogy időnként megbolondítsa a rendszert, és diagonálisan, vagyis a pálya egyik széle felé eltolva legózza össze a felállást. Ilyenkor vette igazán hasznát annak, hogy Yaya Touré világklasszis védőmunkája mellett támadónak sem utolsó, és mivel valószínűleg képtelen elfáradni, az összes szembejövő ellenfél leszerelésén kívül arra is volt energiája, hogy kiossza a kulcspasszokat a támadóharmadban.

A két szélsőhátvéd közül Zabaleta támadott többet, de Clichy is bejátszotta a baloldalt, ha Silva éppen középre kalandozott. A taktika kulcsa a csapatrészek kohéziója volt, és az, hogy a labdát többnyire sikerült nagyon gyorsan eljuttatni a támadóharmadba. Ehhez elengedhetetlen volt, hogy mindkét középső középpályás irdatlanul pontosan játsszon: végül Yaya 90, Fernandinho 88%-os átlagos passzrátával teljesítette a feladatot.

A 4-4-2 mellett Pellegrini csapata a kor szokásainak megfelelően a 4-2-3-1-et is tudta, főleg, ha idegenben kellett húzósabb meccset játszania. Ilyenkor Yaya Touré konzervatívabb felfogásban játszott, kevesebbet segítette a támadásokat, Fernandinho pedig a szó szoros értelmében a két középső hátvéd előtt őrjáratozott. A szezon második felében az is gyakorivá vált, hogy (főleg Agüero sérülése miatt) Silva bement középre, a helyét pedig az eredendően balhátvéd Kolarov vette át a bal oldali középpályás szerepkörében. A másik oldalon Jesús Navas személyében ráadásul ott volt egy igazi vonalszélső is a kalapban - Pellegrini főleg a szezon első felében sokszor ki is játszotta ezt a kártyát. Ez is mutatja, hogy a City nem csak kiegyensúlyozott volt, de ha kellett, simán tudott változtatni is a bevett sémákon, ami végül bajnoki címet ért a csapatnak.

A kulcsember

Mondanánk, hogy nehéz egyetlen egyént kiemelni a kifogástalanul teljesítő rendszerből, de az az igazság, hogy a City bajnoki címének nagyon is megvan a - ha nem is egyedüli, de mindenképpen fő - letéteményese. Yaya Touré az egész évadban ihletetten játszott, védekező középpályásként és támadóbb felfogásban egyaránt világklasszis szintet hozott, sőt, a nagyobb rangadókon is tarthatatlannak bizonyult. 35 meccsen játszott, ezeken egészen elképesztő 20 gólt rúgott - 12-őt akcióból, négyet közvetlenül szabadrúgásból, négyet pedig büntetőből szerzett. Mindezek mellett volt kilenc gólpassza, és ahogyan azt statisztikai összefoglaló táblázatunk is mutatja, alig akadt olyan mutató, amiben ne magaslott volna ki csapatából. Vitathatatlanul a világ egyik legkomplexebb játékosává fejlődött citys évei alatt, ráadásul még csak 31, vagyis éppen a legjobb éveit tapossa. 

Yaya Touré, a City kulcsembere
statisztikák, a whoscored.com adatai alapján
Szerelések 1.5*
Labdaszerzés 0.7
Szabálytalanság 1.1
Tisztázás 0.9
Blokk 0.1
Gól 20
Gólpassz 9
Lövés 1.8
Kulcspassz 1.1
Cselek 1.2
Lesek 0.1
Eladott labdák 0.8
Passzok átlagban 71.5
Passzpontosság 90.1%
Hosszú indítások 4.6
meccsenkénti átlagos adatok

A kulcsmeccs

A City nem kezdte kimondottan jól a szezont, már a második fordulóban, a Cardiff otthonában megbotlott, sőt, két kanyarral később a Stoke ellen sem tudott győzni. Amikor októberben az Aston Villa és a Bayern München ellen egymás után két meccset veszített a csapat, sokakban felmerült, hogy esetleg mégsem Pellegrini a leginkább megfelelő ember az együttes élére. A chilei azonban egy kifejezetten nehéz meccsen, a jól kezdő Everton ellen bizonyítani tudott, ráadásul úgy, hogy korán hátrányba került csapatával. Itt is a brazilos 4-4-2-őt játszatta, de Milner csatasorba állításával és néhány finomhangolással (Clichy helyett Kolarov, Dzeko helyett Negredo) elérte, hogy ő irányítsa a meccset. Ezzel a győzelemmel került igazán vágányra a City, és bár valamivel később még jött egy idegenbeli vereség a Chelsea-től, az azt követően bemutatott nyolc meccses győzelmi széria a PL bajnokesélyesei közé repítette a csapatot.

Különösen a City hazai mérlege volt lenyűgöző a szezonban, a kékek 19 Etihadban megvívott meccsük közül mindössze kettőt nem nyertek meg. Egyetlen vereségüket a Chelsea ellen, februárban szenvedték el (0-1), majd a bajnoki hajrában a megtáltosodó Sunderland rabolt pontot Manchesterből (2-2).

Idegenben már sokszor akadozott a gépezet, de a fontosabb meccseken így sem botlott komolyabbat a csapat: a fő riválisok közül csak a Chelsea múlta egyértelműen fölül (1-2, 0-1), a Liverpoollal (2-1, 2-3), az Arsenallal (6-3, 1-1), a Manchester Uniteddel (4-1, 3-0) és a Tottenhammel (6-0, 5-1) szemben azonban bőven pozitívba fordult a mérleg. A Citynek sokat jelentett kiváló gólkülönbsége is, ennek köszönhették, hogy még akkor is nekik állt a zászló a bajnokságban, amikor a Liverpool pontszámban beérte őket, és sokáig úgy nézett ki, akár holtverseny is kialakulhat az élen.

A leggyengébb láncszem

Bár már a szezon elején is egyértelmű volt, hogy a mezőny legkiegyensúlyozottabb, legerősebb kerete a City-é, Pellegrini csapatának sokáig komolyan rezgett a léc a bajnokság megnyerését illetően. Pedig szemet szúró gyenge pontjuk nem volt, talán egyet kivéve: a chilei menedzser az egész szezonban küzdött azzal, hogy megfelelő partnert találjon Vincent Kompany mellé a védelem közepén.

A belga mellett a leggyakrabban Martín Demichelis játszott, de az argentin a Bayern és a Málaga után a City mezében is bizonyította, hogy bármikor benne van a hibázás lehetősége. Ennek ellenére összességében nem bizonyult rossz megoldásnak, 33 éves kora azonban azt vetíti előre, hogy hosszú távon már nem feltétlenül benne kell keresni a megoldást. A fiatal Matija Nasztasicsban ellenben van fantázia, a szerb 13 bajnokin kapott szerepet idén, és amikor játszott, bőven meg tudott felelni a kihívásoknak. A tavaly még alapembernek számító Joleon Lescott viszont egyértelműen kiszorult a kezdőből, és a hírek szerint távozni is akar Pellegrini csapatától.

Nyári tervek

A fentiek alapján egyértelmű, középső védő poszton erősítenie kell a Citynek, és valószínűleg a cseresor is átalakításra szorul majd, mert több mellőzött játékos is szedni akarja a sátorfáját a következő átigazolási szezonban. A helyzetet némileg bonyolítja, hogy az európai szövetség büntetése miatt (a klub megszegte a pénzügyi fair play szisztéma alapelveit) korlátozottak lesznek a csapat lehetőségei a transzferpiacon, sőt, a BL-be sem tudnak majd annyi játékost nevezni, mint korábban. Ennél is nagyobb gondot okozhat, hogy a távozási oldalon vélhetően több angol, vagy a szigetországban nevelkedett játékos tűnik majd fel, ha pedig mindegyikőjüket elengedi a City, az szinte lehetetlenné teszi, hogy a csapat megfeleljen az UEFA előírásainak a haza nevelésű fiatalok foglalkoztatását illetően. Két forgatókönyv lehetséges: vagy marad a távozni készülő Lescott-Richards-Sinclair-Rodwell-Milner vonulat, vagy a klub akadémiája pótolja a kieső hazai magot. Esetleg újabb angol játékosokat igazol a csapat, de ez a fentiek (és az hazai sztárok irreálisan magas árának) fényében eléggé valószínűtlennek tűnik.

A kiszemeltek között a Porto fiatal francia bekkjét, Eliaqium Mangalát szokás a leggyakrabban emlegetni, de sok helyütt felmerül klubtársa, a brazil Fernando neve is. A brazil védekező középpályás, ő Javi Garciát válthatná ki a keretben, a spanyol pedig így lehetne gyakrabban középhátvéd - bár ezen a poszton ő azért komoly kihívásokkal küzd. Emellett arra is lehet számítani, hogy a nyári vb mindegyik aktuális felfedezettjével kapcsolatosan felmerül majd a City (mint opcionális kérő) neve.