Heti műsor

Spanyolország után Európa trónjára is felülhet az Atlético

Újabb izgalmas hét vár a sport szerelmeseire, ahol ezúttal is a labdarúgásé a főszerep, hiszen szombaton kerül megrendezésre a Bajnokok Ligája döntője.

Az Atlético a spanyol bajnokság után a BL-t is megnyerheti, ehhez azonban lesz néhány szava a Real Madridnak is - Fotó: AFP

Hétfő

A hét első napján leginkább skandináv bajnokikra fogadhatunk majd, de ezen kívül lesz még egy érdekes mérkőzés: az U21-es korosztály Eb-selejtezőjében Wales és Anglia mérkőzik meg egymással.

Hétfőről lévén szó, négy tenisztorna is kezdetét veszi: a hölgyek Nürnbergben és Strasbourgban, a férfiak pedig Düsseldorfban és Nizzában mérik össze tudásukat.

Kedd

A keddi nap meglehetősen változatos lesz, mert bár igazán rangos mérkőzés nem vár ránk, görög, román és szlovák bajnokikra azért fogadhatunk, így tehát azok lesznek előnyben, akik szeretnek a zavarosban halászni.

Szerda

Szerdán már a válogatottaké a főszerep, azon belül is az utánpótlásé. U18-as nemzeti tizenegyünk az osztrákokkal játszik felkészülési mérkőzést, míg Toulonban elrajtol az évenként megrendezésre kerülő, nagyszabású U20-as fesztivál.

Csütörtök

A hét negyedik napján láthatjuk a magyar felnőttcsapatot is, amely Dániával találkozik egy felkészülési mérkőzés keretein belül. Ha nem szeretnél lemaradni az összecsapás legfontosabb pillanatairól, akkor ajánljuk figyelmedbe a hatharom.com élő, szöveges közvetítését.

[1672473] 2014-05-22 20:15:00 Magyarország - Dániax;

Péntek

Pénteken ismét bajnokikra fogadhatunk, méghozzá kevésbé rangos pontvadászatokban, ugyanakkor lesz két érdekesnek ígérkező válogatott mérkőzés is: Szlovákia Montenegróval, Bulgária pedig Kanadával méri össze a tudását.

Szombat

Szombaton elérkezik a várva várt pillanat, ekkor kerül ugyanis megrendezésre az év egyik legfontosabb mérkőzése, azaz a Bajnokok Ligája döntője! Ha nem szeretnél lemaradni a Real Madrid és az Atlético Madrid összecsapásáról, akkor tarts a hatharom.com élő közvetítésével!

[1689206] 2014-05-24 20:45:00 Real Madrid - Atlético Madridx;

Ha esetleg nem tudnál várni a BL-döntőig, akkor leginkább a Derby és a QPR mérkőzését ajánljuk figyelmedbe, amely azt hivatott eldönteni, hogy mely együttes szerepel majd jövőre a Premier League-ben.

Vasárnap

A hét utolsó napjára is jut egy döntő, ugyanis az Újpest és a Diósgyőr a Magyar Kupa fináléjában találkozik egymással. Ha pedig ez sem lenne elég, akkor eláruljuk, hogy a spanyol és az olasz második vonalban is rendeznek mérkőzéseket, sőt vár rád egy Írország-Törökország találkozó is.

Hab a tortán, hogy vasárnap kerül megrendezésre a Monacói Nagydíj futama a Forma-1-ben, ami szintén remek szórakozást nyújthat a rajongóknak.

A hatharom.com heti élő közvetítései
Dátum Sportág Esemény Kezdés
05.22. Labdarúgás Magyarország-Dánia 20:15
05.24. Labdarúgás Real Madrid-Atlético Madrid 20:45